Fontos bejelentések szombat reggelre.

Márki-Zay Péter: „Jó reggelt kívánok! Tegnap feljelentettem Orbán Viktort”Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

„Azt hazudta, hogy katonákat akarunk küldeni Ukrajnába. Ezt a valótlan állítását rémhírtejesztésnek tartom, ezért a Vásárhelyi ügyészségen tegnap egy órakor beadtam egy feljelentést”

– szögezi le a szombat reggeli videója elején Márki-Zay Péter. Majd áttér arra, hogy szeretné, ha Orbán kiállna vele vitázni, hogy tisztázhassanak minden kérdést és azt is, hogyan kell megvédeni az országot.

„Orbán Viktor látványosan alkalmatlan arra, hogy megvédje hazánk határait”

– foglal állást. Ezt azzal indokolja, hogy a múlt hét folyamán gond nélkül körözhetett a magyar légtér fölött egy veszélyes drón – amiről a miniszterelnök csak a hírekből értesült. 

Emellett fontosnak tartja kiemelni, hogy az ellenzék nem akar katonákat küldeni Ukrajnába.

Egyedül a NATO-val való együttműködést támogatják.

Majd áttér a bolgár elnök ügyére, akit a napokban tartóztattak le korrupció és az EU-s pénzekkel való visszaélés miatt.

„Most elszámoltatás lesz. Ez még nem Magyarország, bár minden szava igaz lehet néhány héten belül, ha önök is úgy akarják”

– mondja Márki-Zay. 

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"...minden szava igaz lehet néhány héten belül, ha önök is úgy akarják”

Rajtam nem fog múlni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Ettől hülyébb ember még nem költözött Magyarországra.
Béla333
"...minden szava igaz lehet néhány héten belül, ha önök is úgy akarják”

Rajtam nem fog múlni...
volvós
Úgyis Polt elvtárs alsó fiókjába kerül - titkosítva...
Béla333
@sgl: 10.04
"Megy a hazug agymosás ezerrel. "
4-8-12 évnyi folyamatos kampány időszak után ennyi a maffia választók felé bemutatott programja!
Csizmás Kond
" Ezt azzal indokolja, hogy a múlt hét folyamán gond nélkül körözhetett a magyar légtér fölött egy veszélyes drón – amiről a miniszterelnök csak a hírekből értesült. "
...és mond csak Petike te honnan értesültél ,...csaknem voltál beavatva az inditási titkokba ?
koszpeko
@ómió: @fergeteg: Az idióták és a hülyék a narancsos oldalon komentelnek.
Ti lusták vagytok arra is, hogy gondolkodjatok. Ti nektek elég ha megmondják a gazdik, mit kell gondolnotok.
A fejeteket ki se kell húzni a fityma seggekből.
Nem csak ti ketten, hanem Az összes itt komentelő narancsoscsicskára értem.
koszpeko
@Csizmás Kond: Tényleg ennyire nem megy az értő olvasás, de inkább direkt vagy ennyire sötét.
Tipikus román mentalitás.
Csizmás Kond
@koszpeko: ...ma te vagy megbízva a körbeugatással ?
koszpeko
@Csizmás Kond: mi van szőrös talp fàj az igazsàg?
Néro
Pol Pot Peti-kéje meg már szalad is intézkedni. Ellenkező irányban. Nehogy találkozniuk keljen. Bár a MOL vezérre kiadott interpol körözése se zavarja. Gurevszki se meg a rakás letelepedési kötvényes se.
Csizmás Kond
@koszpeko: ...dehogy fáj csak mivel nem a témát piszkálod hanem a más beírásaiba túrkálsz így azt vontam le hogy ma te vagy a megbízott aki mindenki megugat, minden szarban ő a kostólókanál...amúgy le vagy szarva...
koszpeko
@Csizmás Kond: terelsz baszd meg jó narancsosként.
Gazella
@Csizmás Kond: mija faszt nem fogsz fel te román ugató moslék... te nem értesz magyarul...
Hiába vallod magadat székelynek, az már nem magyar vér.. átmosodott a születési gyökered románná..
jesz
aszongya: ..."feljelentettem"...legalább befejezett tényként említi, nem úgy, hogy tervezem, meg majd..

Mondjuk nem lesz belőle semmi, de az más kérdés..
Béla333
Márki-Zay sokmillió normálisan gondolkodó magyar ember nevében beszél: elég a maffia 12 éves uralmából, elég a hazugságból, a lopásból, elég az ország elárulásából, elég az oroszoknak, kínaiaknak való elárulásból.
Elég volt, hogy a maffia kampánya, programja annyi, hogy Márki-Zayt és az ellenzéket aljas módon, hazugságokkal sározza.
Be van tojva a sok maffiózó, mert ha Márki-Zay győz 2 hét múlva, akkor sokan úgy járnak majd, mint a napokban a volt bolgár miniszterelnök: lecsukják őket!
driv3r
@Philip Marlowe: Philip Marlowe, egy kitalált karakter, aki 1939-ben tűnt fel először. Még más dolgok is történtek 1939-ben, de most hirtelen nem jut az eszembe egy sem.

"Utoljára a harmincas negyvenes években élt egy ilyen ember" - Nagyon, nagyon messzire mentél vissza időben és térben. Ha te 1939-től kómában voltál és csak most ébredtél fel, akkor megértelek, de ha nem... Akkor csak is egy elvakult fideszes szektatag lehetsz.
drrotf
Márki Zay feljelentésével kapcsolatosan az az érdekes, hogy a hatalmon levők és média gépezetük ma már azokat a megnyilvánulásait kürtölik világgá, ahol Márki Zay azt mondja, hogy ha a NATO kéri akkor ezt meg azt kell csinálni.Szerintem ez nem azt bizonyítja ,hogy Ő fegyvert és katonát akar küldeni Ukrajnába, hanem csak annyit hogy Ő ,és ha kormányra kerül akkor a kormánya betartja a szövetségesekkel kötött megállapodást, és nem húzza ki magát a NATO közös döntéséből.A hivatásos elemzők szerintem direkt félremagyarázzák Orbán ellenfelének mondatait hogy lejárassák őt a választók előtt. Az is felháborító, hogy állandóan azt róják Márki Zaynak hogy mit is mondott ekkor meg akkor.Azt már nem teszik meg hogy Orbán és más fideszes vezetők mit mondtak az oroszokról, hogy mi is lesz Ukrajna sorsa stb, stb:Ha azokat is felsorolnák, érintőlegesen megemlítenék, hogy Orbánnak és csapatának mi is volt az álláspontja a hatalomra kerülésük előtt, akkor derülne ki igazán mindenki számára, hogy Orbán egy első osztályú pávatáncos, ha nő lenne balerína is lehetne ebben a tánc formációban, bár most már a nagy hasa miatt még sem lehetne osztályon felüli!
pécsi
Elmebeteg ez a szerencsétlen MZP, hazudozik, uszít. Már le kellett volna tartóztatni a hűlye háborus megjegyzései miatt. A NATO nem fog fegyvert és katonát küldeni, mert az v.háború lenne! Pont ilyen hűlye az Iványi "lelkész úr" is, aki március 15-én szégyennek nevezte azt, hogy nem küldünk fegyvert Ukrajnába! Ma már úgy fogalmazott, hogy nem ellenezné. Ezeket a gyökereket el kell távolítani a politika színpadáról, mert kártékonyak és amatőrök!
Lepényleső
...egyel több lehetőség amiért elítélik,- a feljelentőt?
ómió
@koszpeko: Talán, ha kisebb hévvel visítanád a "bolsi tutit" Böszme efftársad ánuszából, kevésbé lennél az az idióta, aki még azt is képtelen meglátni, hogy Maki efftársad a saját "nyilatkozatát" a "Zorbánra" hazudva tesz ellene "feljelentést"! Pedig ezen, bolsiék fajkreténje, még gondolkozni se kell! Elég lenne emlékezned rá! Már, ha lenne egy kávéskanál eszed, ami erre képessé tenne téged! Szóval, az idióta, elmebeteg egódat tartsd meg magadnak, ne másokra hazudd! A böszmeszart meg törölgesd le a mocsokbolsi pofádról!
simmering73
"Versenyt csinál az Orbán-rezsim és az ellenzék abból, hogy ki nem szállít és ki nem szállítana fegyvert Ukrajnának, miközben szégyen, hogy Magyarország nem támogatja Ukrajna önvédelmét egy külső támadással szemben, amely ráadásul közvetve Magyarországot is fenyegeti, de a kárpátaljai magyarokat mindenképp. Amerika és az Európai Unió hatalmas fegyverszállítmányokkal segíti az ukránokat, Magyarország pedig a NATO és az Európai Unió tagja. Miért is lenne a nyugati szövetségi rendszer tagjaként bűnös dolog fegyvert küldeni Ukrajnának az önvédelemhez?

Az ellenzék megint bedőlt az orbáni propagandának, amely azt a hamis látszatot kelti, hogy Magyarország a “béke” pártján áll és “semleges” marad azzal, ha nem segíti Ukrajnát fegyverekkel, vagy akár csak azzal, hogy a nyugati szövetségesek fegyvereit nem engedi át Magyarországon, ahogy az összes többi szomszédos ország teszi. Az ellenzéknek felelőssé kellene tenni Orbánt azért, mert az orosz agressziót nemcsak nem ítéli el, de nem is segíti a megtámadott országot, ahol jelenleg Putyin háborús bűnöket követ el és népirtást folytat."
nepszava.us/szegyen-hogy-az-ellenzek-sem-szallitana-fegyvert-ukrajnanak-hogy-megvedhesse-magat/
Pipás
@pécsi: Anyádnak mantrázd a fideSS pártpropagandáját, te mocsok! Már a nagyapád is besúgó volt. Rohadt, gerinctelen és hazug komcsi!
pécsi
@Pipás: emberszabású lény!Annyira hülye vagy,hogy az már fáj! Komcsinak nevezed azt ,aki a komonistákat és fasisztákat is képviselő Márki nevü elmebeteget bemutatja a hozzád hasonló megtévesztett proliknak? Ember, ha az vagy egyáltalán, nézz a tükörbe! Április 3. után rlmentek a búsba!
Pipás
@pécsi: Anyád te hazug román cigány!
pécsi
@Pipás: primitív komcsi vagy , magyar vagyok és elszámoltatunk titeket.Kommunistának nincs hazája, itt nincs helye többé! Huzzál el Bruxellesbe Gyurcsótány vezéreddel együtt, vigyétek az asszonyt is.Pá!
Pipás
@pécsi: Anyád a primitív komcsi, hülye gyerek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.