A Brüsszel által javasolt embargó, az orosz olajszállítás leállítása tönkretenné Magyarországot, ezért nyilvánvalóan nemet kell rá mondani – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője az MTI-hez eljuttatott pénteki videónyilatkozatában.

Deutsch Tamás: "most kiderült, kik vannak a magyar emberek ellen"
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikus szerint az olajembargó azonnal 700 forintos benzinhez és 800 forintos gázolajhoz vezetne, emellett súlyos áremelkedést, áruhiányt, munkanélküliséget és gazdasági visszaesést okozna.

Úgy fogalmazott:

"a harc, amit most folytatunk, a magyar rezsicsökkentés megvédéséért folytatott harc".

Kifogásolta, hogy Brüsszel előzetes egyeztetés nélkül, a márciusi versailles-i konszenzust felrúgva tett javaslatot a teljes körű olajembargóra, és megismételte Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését, mely szerint a javaslat "felér egy a magyar gazdaságra ledobott atombombával".

Deutsch Tamás arra kérte a baloldalt, hogy a "mostani helyzetben ne Brüsszel, hanem végre a magyar emberek oldalára álljanak, és utasítsák el a katasztrofális brüsszeli javaslatot".

"Most hosszú évekre eldől, hogy kik állnak a magyar emberek pártján, és kik azok, akik mások érdekeit követve a magyarok ellen vannak"

- tette hozzá a fideszes politikus.

Forrás: MTI

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Tompi, nem vitás, te a majmokkal vagy...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@KisTehen: Érdekes, hogy ezt csak az oroszok meg orbán mondja, a 26 tagállam nem. Miért nem azzal foglakozol, hogy orbán eladta az országot az oroszoknak? Ja, hogy ez igy részedről teljesen rendben van? Akkor mit keresel a magyarok között, miért itt hinted az igét- az Eu ellen?, az orosz rabló agresszor mellett? Ja, tudom- mert USA, meg háttérhatalom, meg brüsszeli birodalom, miközben fel akarjátok támasztani a jaltai szerződést.
Eladott Ország
A politikust, aki világ életében közpénzből élt, akit soha, senki nem vont felelősségre semmiért, bárhány milliárdjába került is az a magyar adófizetőknek. Az embert, aki úgy öregszik meg, hogy életében egy perc érdemi munkát nem végzett, nem ért semmihez, aki évek óta húzza az uniós fizetést, miközben két pofára szidja az Uniót, az Unió fizetéséből. Az ilyen ember egy pofátlan gerinctelen szarházi! Ez a nyomorult öregecskedő, drogfüggő politikai fényessegű kivixolt kanpunci még mindég abból él hogy rendezetek neki egy műbalhét '88-ban Prágában ahol állítólag nagyon ellenált a kommunista rendszernek de erre nézvést semmilyen komolyan vehető bizonyíték nincs. Azért mentek ezek Prágába, mert jó volt a sör (és olcsó), a csehszlovák rendőrök meg úriemberek voltak, jó cseh szokás szerint. Mentek volna Bukarestbe bohóckodni...
uploads.disquscdn.com/images/2b7ed20a56d6915a40cefa813a7e8fe860091771ca8915a2a8bcb5c2eb1c1df5.jpg?w=800&h=600
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273846933_486116049802021_7854167858304639829_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-6&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=qHGevsPX9gwAX-Hg9Jl&_nc_oc=AQnf-kCHW4yMa34KNIdu-dbpY5Nef-Ba8B1MZbwqw2ZzNflD2ByaW7Rb39SrymombyI&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9QEjE6_CFitonS1_BzO967IBTjyYaTz5mMzFRSfYSbRw&oe=627B7740
ómió
Azt már a választáskor is tudta 2/3!
Toller Béla
Érdekes, hogy ennek a tompinak mi a nyilvánvaló ! MIndenki másnak az ellenkezője ...
csak úgy....
a tomival kiderült,hogy a fideszben milyen megélhetési politikusok lézengenek...
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 01:13 A zembereket csak a saját érdekeik érdeklik.Eddig érted?
Ukrajna?...nemnagyon,az messze van.Hát tényleg nem érted,hogy a haza egyáltalán nem érdekli ezeket csak a túlélés.
Kapnak öt-tízezer forintot meg kaja pia aznap...szánalmas.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.