Még a fideszesek több mint harmadának sem tetszik a katatörvény ügye, és 20 százalékuknak negatívan változott a véleménye a kormányról emiatt – derült ki a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásából.

Kata törvény: a fideszesek 20%-nak negatívan változott a véleménye a kormányról

Az intézet a kutatást a Momentum megbízásából végezte a katatörvénnyel, illetve a katás adózással kapcsolatos kormányzati intézkedések társadalmi megítéléséről.

Összességében tízből kilenc válaszadó értesült a változtatásról, a közvélemény túlnyomó része pedig ellenzi, hogy szeptember elsejétől csak magánszemélyeknek adhatnak számlát a katások.

Mindezek alapján az elmúlt hét tiltakozásainak jelentős társadalmi támogatottsága van.

A kormánypárti szavazók is szinte teljesen egyenlő arányban oszlottak meg a kérdésben, 38 százalékuk helyeselte, 36 százalék ellenezte, 26 százalékuk pedig nem tudott, vagy nem akart állást foglalni a kérdésben.

Akiknek nincs katás adózó a háztartásában, azok is döntő többségükben (57%) helytelenítik azt intézkedést, mindössze 23 százalékuk ért vele egyet. 

Kata törvény: a fideszesek 20%-nak negatívan változott a véleménye a kormányról
Kép: 21 Kutatóközpont

A kutatás során a megkérdezettek 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő maga vagy a háztartásában élők közül valaki kisadózott az elmúlt egy évben:

ez a 7,8 milliós választókorú népességből nagyjából 1 millió 300 ezer embert jelent.

A kormánypártiak között kevesebb érintett volt, talán azért, mert a katások jellemzően fiatal, átlaghoz képest képzettebb választók, akik között a Fidesz valamivel kevésbé népszerű, mint a teljes népességben, veti fel az elemzés, amelynek adatai ugyanakkor azt is világossá teszik:

a katásokat jelentősen rosszul, és váratlanul érintette a hétfőn benyújtott, kedden pedig a Fidesz-KDNP által megszavazott katatörvény.

Bár a teljes minta 55 százaléknak nem változtatta meg az intézkedés a kormányról alkotott véleményét, 36 százalék viszont úgy válaszolt, hogy ez kedvezőtlen irányba befolyásolta. Nemcsak ellenzéki szavazókról és katásokról van szó:

a bizonytalanok 35, a nem katázó családok 33 százaléka is csalódott a kormányban, de még a fideszesek egyötöde is, miközben pozitív irányba szinte senkinek se változott a véleménye.

Forrás: Telex

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Na hülyemagyar maffiahívők! Megkaptátok/megkapjuk miattatok a maffia igazságát!
Hülyék gyülekezete! B+
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...nyaljon le anyád akit kötélen vezetgetnek...marha.
Emmersson71
@Csizmás Kond: Valamit keversz..az KisTehen és nem az anyám ;)
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...tudom a te anyád az a vén marha...na húz a picsába és szórakozz vele...szargörcs.
Emmersson71
@Csizmás Kond: Ne menj mééég, olyan jól szórakozom rajtad!
Németh István
@Béla333: @Csizmás Kond: Hogy tudjátok a színvonalas anyázások mellett, hogy van igazság néha még nektek is de nem kellene ez az ékesszólás - persze azért mindenki bekaphatja de leginkább a harapós ló azokét akik így anyáznak!
A helyzet az, hogy az a 20 % Fideszes, vagy akár milyen nem ballibcsi, de ballibcsi képviselő, meg a slepp, a rokonokkal együtt a moslékok hoz tartoznak ugyan is a KATA választotta adózással az akár egy millcsi feletti jövedelem, bevételek (így helyesebb) esetén fizettek 50 ezer Ft.-ot amolyan cakli-pakli adó, meg járulékok. Ha-hó ez marha jó! mondták, stb. igen ám de - és nem a kormánynak - de az államnak nagyon nem lett jó! Akiknek szólt volna a kedvezmény az a néhány tíz-száz ezer vállalkozó azt elviselte volna az állami bugyelláris! De azt már nagyon nem, hogy nagyvállalkozók, és mindenféle zsíros állásban lévők 50 ezer forintot fizessenek adó és járulékként amikor nekik a mindenkori adózási kötelem szintjén kell adózniuk > járulékokat fizetniük! Bizony Eü. járulék nyugdíj járulék! Ki lett rabolva a pihent agyú kiskapus lehetőség, mi több szándékos csalássorozat útján az egészségbiztosítási pénztár és a nyugdíjalap!
LEHET RINYÁLNI!! HŐBÖRÖGNI, HOGY MOST jajj ,jujj mi lesz, nem élhetek mint marci hevesen, hanem gatya-kötőfék húzogatással csak, mi lesz a medence feltőltéssel,a magas számlák fizetésével - mert közbe ugye bebaszott a rezsiátlagon felüli fogyasztás is!
Hát ez van és ha nem tetszik valakinek, hogy az állam nem fejőstehén az menjen a bús picsába!
A tisztességese becsületesen adózik, fizet járulékot, és fog is kapni tisztességes nyugdíjat, nem úgy mint sok barom aki ledolgozott egy életet, baszott rendesen fizetni járulékokat és most nyafog a minimál nyugdíj miatt! Hát ezek menjenek a büdös kurva anyjukba!
Peller Anikó
bolsevikkomcsipártkönyvesromántalpnyalóhülyefasznémetársapkabuzianyabaszópista

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.