A szociális szakma több szervezete is attól tart, hogy ősztől több szociális szolgáltató nem fogja bírni az őket is érintő rezsi-áremelkedéseket és az üzemanyagok árának növekedését, emiatt pedig bezárások lehetnek.

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME) és a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz) szerint már ősszel bezárhatnak a szociális intézmények, mert nem tudják kifizetni a megemelt rezsidíjakat és a munkatársaik sem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem lesz miből megtankolni az autókat. 

A szociális szakmát is megszorongatja a megemelt rezsi, ősszel már bezárhatnak egyes intézmények

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az SzMME és a 3Sz erre a veszélyre hívta fel az ágazatot irányító Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős belügyi államtitkár figyelmét egy közös levélben a Népszava cikke szerint. 

A két szervezet úgy látja, hogy a kisebb ellátóknál már idén év végén is több milliós, a nagyobb intézményeknél több tízmillió forintos költségvetési hiány fog keletkezni. 

Az SzMME elnöke, Meleg Sándor és a 3Sz vezetője, Szboszlai Katalin a közös levelében megemlítette, hogy bentlakásos intézmények vezetőivel, nappali ellátások szervezőivel, támogató szolgálatok és család- és gyermekvédelmi szolgálatok munkatársaival egyeztettek az utóbbi napokban, ezekből a beszélgetésekből pedig egyértelmű, hogy a szociális szakma nem látja sem az idei, sem a 2023-as költségvetésben a megemelkedő kiadások fedezetét.

A cikk szerint a szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti szektorban százezer ember dolgozik, az ellátottak száma egymillió fölött van. Emiatt kérte azt a két szervezet vezetője, hogy a gondoskodáspolitikai államtitkár egyeztessen velük, illetve azt is kérték tőle, hogy amíg az egyeztetés nem jön össze, addig is három kérdésükre válaszoljon.

A szakmai szervezetek elsőként azt szeretnék tudni, hogy hozzájuk hasonlóan végez-e valamilyen adatgyűjtést a Belügyminisztérium a rezsi- és üzemanyag-áremelések szociális ellátókra gykorolt hatásairól. Arra is választ várnak, hogy a kormány tervez-e bármi olyan lépést, ami helyzetbe hozhatná a szolgáltatókat. A harmadik kérdés pedig arról szól, hogy amennyiben valamelyik szociális szolgáltató csődbe menne, akkor mi lesz a sorsa azon embereknek, akiket eddig ők láttak el.

Forrás: nepszava.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@ómió: 08,16 Itt és most szégyelld magad, de nagyon ! Itt emberek életéről van szó, és jó érzésű ember azt nem gúnyolja ki! Kivéve, ha a hozzászólásaival egyetlen célja van, a provokáció! Akkor ez esetben menj szépen a pokolba!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Csak nem a "szociáliskodás" is "szűk esztendőt" érez!?
ómió
@Horizont: Na, látod, bolsiék fajkreténje! Tükör előtt így kell bíztatnod magadat!
csak úgy....
@Horizont: ennek a faxinak (@ómió: ) annyi esze van,mint egy cserép virágföldnek..
csak úgy....
vajon hány,magatehetetlen nyugdíjast visz el télen a fagyhalál?
Nessy
@csak úgy...: Nem lesz már velük tovább probléma! Lesz még egy kis Covid is, és kevesebb lesz a költségvetés Tb és nyugdíj kiadása!
Nyírfa
@Nessy: 10.06

Számból vetted ki a szót. Míg a lengyeleknél az ellenzék is meg tudja jeleníteni a népharagot, amire a kormány visszavonulót fúj, addig nálunk olyan bicskanyitogató, következmények nélküli önmentés folyik a Parlamentben, ami Európa-szerte elképzelhetetlen lenne.
Megbénultak a magyarok? Katatón állapotba kerültek? Mi történik?
csak úgy....
@Nyírfa: orbáni varázserö, ill. a köztévé szuggeráló ereje...
Nessy
@ómió: 08,16 Itt és most szégyelld magad, de nagyon ! Itt emberek életéről van szó, és jó érzésű ember azt nem gúnyolja ki! Kivéve, ha a hozzászólásaival egyetlen célja van, a provokáció! Akkor ez esetben menj szépen a pokolba!!
Nyírfa
@csak úgy...: 10.48

Kevés, @csak úgy...: Ezt már nem lehet ráfogni sem Orbán manipulációira, sem a köztévé egyeduralkodására.
Nem létezik, hogy ennyi vak, süket, retardált ember éljen itthon. Akkor már inkább a szolgalelkűség lehet az egyik motiváció, a gyávaság a másik, a megvásárolhatósággal vegyes sunyiság a harmadik és így tovább.

A velünk élő nemzetiségeknek külön köszönet, hogy mindenkori húzóereje ennek az országnak.
csak úgy....
@Nessy: 10:06 majd (egyszer) a bíróság elött, ne felejtsétek el megemlíteni a föltehetöleg szándékos emberirtás lehetöségét sem...
csak úgy....
@Nyírfa: 11:04 a csalódásnak kettö verziója van, a kellemesen és a marhára nagyot! -szerintem létezik...
a nemzetiségek alatt kiket értesz? a krumplis cigányokat és a megvásárolható kiket?
Nyírfa
@csak úgy...: Szlávok, svábok, görögök.
Egyszer vettem magamnak a fáradságot, és utána jártam, hogy az előbbre jutást, haladást hozó, hírnevet szerző magyarok milyen nemzetoségűek voltak.
A túlnyomótöbbségük szláv, illetve erdélyi származású volt.
Iszonyúan unom már a hátrafelé nyilazó ősmagyar harci képét, ellenben díjazom bárkinek a munkásságát, aki hajlandó megülni a seggén, és a közösséget szolgáló fizikai és szellemi építőmunkába fog.
csak úgy....
@Nyírfa: de hiszen a magyar egy rettenetesen kevert nép!
a másik,hogy horthy és a komcsi idökben nagy divat volt ,ill. kötelezö a családnevek magyarosítása! -de inkább hagyjuk ezt a témát,hiszen nem is ide tartozik..
ómió
@Horizont: Ha értenéd, akkor nem a bolsi fajkreténség bújt volna elő belőled, bolsiék főgyagyása, akárcsak @csak húgy: efftársadból!
ómió
@Nessy: Hol láttál te itt bármit kigúnyolni!? A "szűk esztendő" ténye nálad gyakran okoz értelmi rövidzárlatot? Csak nem a "szűk esztendő" teszi ezt is?
ómió
@nejlontacskó: Mire "teccettél" gondolni?
csak úgy....
@ómió: te olyasmi mint a fing, súlytalan, büdös és muszáj ...
Eladott Ország
Az Rtl híradója is beszámolt arról az egészen elképesztő pofátlanságról, hogy Mészáros Lőrinc (és így Orbán) még az úgynevezett rezsicsökkentésen is hülyére keresi magát. A kormány ugyanis lecsökkentette az áram árát, felemelte viszont a rendszerhasználati díjat, pont miután Lőrinc eladta az áramot termelő erőművet és helyette áramszolgáltatót vett magának (illetve Orbánnak). Üzenném a 3 millió agymosott honfitársunknak, hogy lehet menni hálálkodni a fidesznek és megköszönni, hogy átgondolták a szabályokat, megvédtek minket a nemváltó ovisoktól és nem velünk fizettetik meg a háború árát!A gázzal az a gond, hogy Európában a második legdrágábban vesszük a gázt Litvánia után, 3x annyiért mint a románok és negyed annyival drágábban mint az EU átlag. A szerbeknek meg 200 Ft/m3 áron adták, csak mondom. Nyugat ezeket az energiahordozókat a lakosságnak 9%-ért adja, ők még ezt is 27 %-ért. Na ugye, hogy csurran-csöppen a lyukba a pénz. Hihetetlen, hogy behazudnak magasabb világpiaci árakat, hogy aztán magukat jófejnek tüntessék fel.
uploads.disquscdn.com/images/936c6fde585cca5985310382457d878b32a18b20d07bc0447d60fb6f2f4c3506.png?w=600&h=640
És milyen "rendesek" hogy nem 268-forintos "piaci" árral számolnak "csak" 70-forinttal! Majdnem el is sírtam magam! Akkor viszont nem amikor egy évtizeden keresztül a piaci ár felett adták rezsicsöki mázzal leöntve a hülye magyarnak. Most hogy a profit költségbe fordult át ráverik az egészet a népre. Ez egyébként mindenre igaz. A profit a maffiaé a költségek a népé.
uploads.disquscdn.com/images/3ac8e489a9bce6c505aeecc878241d8368cf7c77c18b6e41466d4e1d4cea12f2.png?w=600&h=595
nejlontacskó
@ómió: "Csak nem a "szociáliskodás" is "szűk esztendőt" érez!?"
Erre "teccettem" gondolni...
Eladott Ország
Kádár' Viktor újra megmentette a magyarokat! Mi lenne velünk, ha Ő nem mentene meg bennünket élte minden másodpercében. Egy ilyen Páternoszterre van szükségünk, aki tudja mit gondolunk, tudja mit szeretnénk és mindent önzetlenül elintéz helyettünk. Csodálom, hogy a rengeteg erőlködésben még nem kapott sérvet, vagy egyéb nyavalyát. Boruljunk rá kellő áhitattal. Egy igazi vajdának ez a feladata, és ha jólteszi dolgát, a cigánytábor az égbe megy. Rezsicsökkentett díjszabással, soron kívül, Szent Péter óvó tekintete mellett. Mostmár nyugodtan csatlakozhatunk a több, mint 40 ezer mártírunkhoz, akiket idejekorán sikerült világraszóló Covid-védekezésével egy jobb világba küldeni. A földgázzal érdemes spórolni, kivéve ha abba a terembe engeded, ahová bezártad a fidesz frakciót. Ott egy kicsit még rátöltünk. Plusz egy kis szikra biztos, ami biztos alapon. Alaptörvénybe kéne írni , hogy továbbra is van rezsicsökkentés és aki nem látja az vak. De az már benne van az alaptörvényben: Az APA férfi, a rezsi pedig fokozatosan NŐ.
naplo.org/hirek/144141350925270_l
Nessy
@nejlontacskó: Én is ezen akadtam ki!
ómió
@nejlontacskó: És!? Talán nem úgy van?
ómió
@csak úgy...: Szarkupac efftárs! Még mindig bűzlesz! De már az idiotizmustól is!
ómió
@Horizont: Ha egy értelmi nihilnek, mint te is, érzéketlen fatuskó efftársnő, egy egyszerű mondat megértése is áthághatatlan akadály, akkor, az olyan legalább ne kötekedjék! Itt most - ha ezt se értenéd - rólad volt, ám, szó!
ómió
@Horizont: Akkor reklamálj, ha majd értelmezésképes leszel!
Nessy
@ómió: Ha egyszer te, vagy hozzátartozód ellátásra szorul, akkor a szociális házi ápoló ne ellása, csak "szociáliskodjon" vele! A két "tevékenység" közt van némi különbség! Néha átmész "nyelv újítóba", új szavakat kreálsz! Jobb esetben csak értelmetlenek, rosszabb esetben más jelentéssel bírnak, mint amire szántad.
ómió
@Nessy: Még mindig értelmezési gondokkal küzdesz!?
ómió
@Horizont: Mid hiányzik, bolsiék fajkreténje!? Az eszed? De, hisz', nálad az üres fej az "origó"! Ezért töltögeted bolsi hazugságokkal és Böszmeimádattal!?
ómió
@Horizont: Sürgesd magadnak a donor agyat, vele talán majd lesz értelmed és, ha kusikálnál, kezdjed!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.