A szocialista EP-képviselő azután módosított, hogy több ellenzéki szereplő is jelezte, nem most kellene ezt feszegetni, mert akár visszafelé is elsülhet egy uniós tagság melletti kiállást célzó népszavazási kampány.

A hvg.hu cikke szerint az MSZP-s európai parlamenti képviselő Ujhelyi István közleményben reagált arra, hogy a népszavazási kezdeményezését többen is kritikával illették vasárnapi bejelentése után. 

Ujhelyi visszavonja az EU melletti kiállás miatt indítani kívánt népszavazási kezdeményezését

Fotó: Facebook/Ujhelyi István

Ujhelyi ugyanis vasárnap arról tett ki közleményt a Facebook-oldalára, hogy véleménye szerint az Orbán-kormány az Európai Unióból való kilépést készíti elő, ezért ő az uniós tagság megerősítése érdekében népszavazási kezdeményezést indított

Az ötletébe pár órán belül beleszállt a Momentum elnökségi tagja, Kele János, aki szerint egy ilyen fontos ügyben most kiíratni egy népszavazást óriási hiba.

"Egyszerűen nem éri meg egy hatalmas nemzeti sorstragédia kockázata pusztán azért, mert néhány, az irrelevánssá válástól rettegő politikai szereplő ebben az ügyben most saját visszakapaszkodásának lehetőségét látja"

 – írta a Facebookon Kele.

Később a Jobbik elnöke is bejelentette, hogy ők is népszavazási kezdeményezést indítanak ugyanebben a témában – de közben egyre több ellenzéki jelezte, hogy ennek nagyon nem most van itt az ideje.

A tiltakozások hatására aztán Ujhelyi elismerte egy újabb közleményben, hogy 

"javaslatom megosztja az kormányváltást akaró, az európai Magyarországot féltő tábort".

A hvg.hu cikke szerint a Jobbik viszont egyelőre még kitart a témában indított saját népszavazási kezdeményezése mellett, legalábbis a párt sajtóosztálya erről tájékoztatta a lapot.

Ujhelyi a cikk szerint a kritikákra úgy reagált, hogy nem az általuk kezdeményezett népszavazás fogja "kiszakítani Magyarországot az Európai Unióból, hanem a nép szembefordulása, a hangulatának radikális megváltozása, amelyet a Fidesz évek óta mérgez és naponta szondáz. Nem az a feladat tehát, hogy rettegjünk a társadalom – egyébként jelenleg is közel kétharmados többségű – EU-pártiságának megváltozásától és egy esetleges „nem” többségbe kerülésétől, hanem hogy azzal szembe menve, minden energiánkkal a magyar emberek józan döntésére koncentráljunk."

Juhász Péter, az egykori Együtt párt volt elnöke is az ötlet kritizálói között volt, ő egy Facebook-posztban arról írt, hogy szerint a kezdeményezést a Fidesz rendelhette meg, hogy ezzel is elterelje a figyelmet az inflációról, szociális válságról, a katás adózás megváltoztatása nyomán nehéz helyzetbe kerültek sorsáról.

Forrás: hvg.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Ujhelyi helyett meg a Jobnik inditja el a népszavazást
jesz
hát persze hogy visszavonja, mert úgy hülyeség az indítvány, ahogy van...a másik(jobbik elnök)kezdeményező is csak a saját hangját szereti hallani, de jól tudja, hogy értelmetlen a beadványa. .
...ez nem ellenzék.
kereső
Ezt el sem kellett volna inditani! Nem is értem a szocikat, Ujhelyit- hogy nem gondolták ezt végig? És most gyöngyösiék- akik be is adták. Két hülye, meggondalatlan??? EP képviselő. Vagy éppen rogánék boszorkánykonyhájából érkezett megrendelés. Minden esetre ez nagyon bűzlik- és kavarják.
Virág Árpád
Pifti, Pifti! A legszarabb dolog a politikában, ha visszakozok! Te most ezt tetted... Veszítettél az ázsiódból a választóid (maroknyi létszám) körében is!
Ha szar döntés is, vállald fel, csináld végig! Vissza ne, soha!
Eladott Ország
Érdekes, hogy a Jobbik) semmi mással nem foglalkozik, csak ezzel az EU-s népszavazási kísérlettel, amiről tudják, hogy eleve halott ötlet. Pedig ott az infláció, az üzemanyagválság, a rezsiárak, de azokról kuss van. Hát igen, néha már azt gondolom, hogy tényleg igaz a konteo, és az "ellenzéki?" képviselők is rajta vannak a fideszes fizetési listákon, annyira lámák újabban. Rossz hír: Szarban vagyunk! Jó hír: Jut mindenkinek!
uploads.disquscdn.com/images/6999a3209f924a9828b3e30bc8ace0368ac739c6d31d2e822bd39b80a0079910.jpg?w=800&h=303
Nehogy az EU-ban legyen népszavazás Magyarország kidobásáról. Vissza Levédiába (a magyar törzsek szállásterülete volt a kelet-európai pusztán) . Jó, de még Kárpátalja is jönne velünk az őshazába. És az édes Erdélyt meg itt haggyuk? Vologya azt is megígérte...
uploads.disquscdn.com/images/6df774ccf3d2c522b9212214113b75d7a61eae842764f4884543a4b7e767f97a.jpg?w=800&h=294
Maradjunk EU tagok? Listázzuk a zsidó képviselőket. Gyöngyösi Marcika te is rajta vagy a fidfesz fizetési listáján, te nagy marha?! Minek adsz magas labdát a fidesznek! Nincs más dolgod, amivel b*szatnád a napot?!
uploads.disquscdn.com/images/d2550049840fd0fde2740ded4646114ff760701ac9bb7d641f7dcf92c1c16af7.png?w=800&h=598
NKF
Minden választáson,minden párt külön induljon! Gyorsan kihullna a férgese!
Ujhelyi meg egy süket f@sz!Nem tudja mit akar. Előtte nem egyeztetett az aranycsapattal?
Csizmás Kond
..vagyis ha szavazás lenne akkor a kiszakadáspárt győzne ?...mert azért riadtak vissza...
Eladott Ország
"Alakul ez. Nincs is annál szebb, mint amikor egy ellenzéki párt a releváns problémákkal foglalkozik. Mégpedig úgy teszi ezt, hogy az Országos Sajtószolgálathoz beküldött közleményben savazza a másik ellenzéki pártot (most a játék kedvéért fogadjuk el tényként, hogy valóban ellenzéki pártokról van szó), és elmeséli, mivel kellene foglalkozni az ellenzéknek. Remélem, az MSZP és a Jobbik is szakít időt a válaszközleményre, ezzel lényegében le is van tudva a legfontosabb feladat, a ma délutáni parlamenti bohóckodás nem sok időt vesz igénybe, utána mehet mindenki nyaralni. Képviselői fizetésből szerencsére telik." A putinista' Orbánnak viszont kapóra jött ez a két önző mitugrász,( mostmár csak egy) mert bármi legyen is a kimenetel az ún. "népszavazással", a magyarországi diktátor azt saját érdekei szerint fogja hasznosítani, nem a mi hasznunkra.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 07:50 ☻ A büszke fideszes örül, hogy Orbán így „fellendítette” Magyarországot. Államadósság 42 ezer milliárd, Kínai hitel: Budapest-Belgrád vasútvonal 600 milliárd Ft, Fudan egyetem 450 milliárd Ft, Paks2 98 millió Euró hitel, Japán hitel: 1800 milliárd Ft. fidesznyikek ugye belátjátok, hogy még az unokáitok sem tudjàk ezt az adòságot visszafizetni. Köszönjétek meg Viktorkátoknak! Ezek akkora számok, amiket az agyilag egyszerű fideszes értelme, tudata képtelen átfogni. Ezért átsiklik felette. A zsák krumpli az értelmezhető.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272110125_123457846856050_5228611318904446704_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=825194&_nc_ohc=62J28VDT-yAAX_aUs6M&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-_lUqP5brqP1Rcmo_HkLOS8gp9Te2QSR8V4jsOfJUMcA&oe=62F68F3F
Meseország miniszterelnöke a csúti Ramszesz, egy mentálisan beteg, pszichopata, skizofrén, velejéig romlott, hazánkat tönkretevő, és kifosztó bünöző vezeti az országot.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275072774_492487399164886_6308598215938845330_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=CoCkr6K3YqAAX9Qluj6&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_awm0iquFi38rgwykcUCUEKlHpIZlKla3XPhO-K4feRA&oe=62F693F2
ómió
Csak nem berezelt az efftárs, hogy a végén még ki kéne lépnünk!?
kereső
@Maccska: A fele annyi államadósság meg "csőd"! , ugye macska??,, Milyen szemüvegetek van nektek, hogy kettős látásotok van tőle/miatta.
kereső
Na, itt is van. Ujhelyi kipréselt egy kis gyurcsányozást a kormányból is, a népszavazási kezdeményezés kapcsánPedig fideSS-eshezettek volna is.
Eladott Ország
@Maccska:ma, 08:10 ♦ Államadósság megduplázódott 2010-től - 2022-ig. A volt "keleti blokkot" is ánuszrózsán csókoljuk, minden szinten. Mi lettünk Európa Bangldedese, fidesz barma! Erre vagy büszke?!
Rekord szintre nőtt az államadósság, Orbán megmagyarázta miért alacsony? „ Nem magas ki kell vonni a nettóból a tartalékokat és úgy már nem magas.”...ő meg sámlira állt b+!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/145819677_2772808719638869_5467499934905613998_n.png?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=KQIbwc1TFaUAX9LbW2J&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_JTjYiR81yHLzNqtSecmbD8MQhIlp-V-8Pghe2dO9oBA&oe=6316C7A4
kereső
@Maccska: Lehetni lehet, de a példa rossz- mert nem volt államcsőd. Te ennyire értetlen vagy? Leirtuk neked számtalanszor-tényekkel, és mégis kötöd az ebet a karóhoz. Megkockáztatom, hogy Magyarország jelenleg közelebb van az államcsődhöz, mint Gyurcsány alatt bármikor. A helyzet 1994-hez hasonlit. Bár szerintem még akkor sem volt ennyire veszélyes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.