Vagy csak mindent megígérnek, hogy megkapják az uniós pénzt.

Az Orbán-kormány belátta, hogy baj van: 400 milliárd forintot szánnak a tanárok bérének rendezéséreMTI/Bruzák Noémi

A kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott, a 2021-2027-es időszakra szóló „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz” elnevezésű stratégia érdekes részleteket tartalmaz – mutat rá a nepszava.hu. Benne van például, hogy:

Az Orbán-kormány célja, hogy 2028-ra a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér 80 százalékát, a bérfejlesztés eredményeként elért bérszínvonal megőrzése érdekében pedig az infláció mértékének megfelelő indexálást is vállalnának 2029-ig.

Amennyiben Magyarország megkapja az erre szánt pénzt, akkor tehát az eddigiektől eltérően inflációkövetővé tennék a pedagógusbéreket, legalábbis a következő néhány évre biztosan. Egy kicsit utánaszámolva kiderül:

A pedagógus életpályamodell, és így a bérek fejlesztésére összesen 978,7 millió eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot szánnának.

A kormányzati program összességében meglehetősen elkeserítő képet fest a magyar pedagógusok jelenlegi helyzetéről. Elismerték, amire az érdekvédelmi szervezetek már éve óta figyelmeztetnek: a magyarországi pedagógusok kereseti helyzete számottevően elmarad az európai átlagtól, átlagbérük 2020-ban a diplomás átlagbér 63,6 százaléka volt, míg az EU és az OECD országok esetében 80-90 százalék.

Belátták továbbá, hogy az elmaradó pedagógus utánpótlás egyik oka a versenyképes fizetés hiánya.

A tanárok kezdő fizetése nálunk az egyik legalacsonyabb az EU-ban, illetve Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a törvény szerint meghatározott pedagógusbér és az átlagbér is.

Elismerték azt is, hogy a 2013-ban bevezetett pedagógus életpálya modellnek komoly hibái vannak: az egyik, hogy „általában jelentős” szolgálati időre van szükség ahhoz, mire egy pedagógus eléri azt a fizetési fokozatot, amelyből meg is tud élni. 

A program további intézkedéseket is felsorol, tervben van például egy, a „hivatás presztízsét is jelző” pedagógus-igazolvány bevezetése a hozzá kapcsolódó kedvezményrendszerrel, az adományozható pedagógus elismerések körének kibővítése, valamint a lakhatásuk elősegítése – különösen pályakezdők és pedagógus házaspárok számára – szolgálati lakások kialakításával.

Forrás: Népszava.hu

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
2028 és 2029??? Beszarás ezek barmok. Ja és igen, mindent megígérnek a pénz reményében.
És akik nekik hisz az nagyobb szarkupac mint ők maguk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
Megnyugtató, hogy a kormányhoz közel állók bére gyorsan rendeződött, és nem kell nekik ígéreteket olvasgatni a 2028-ig tartó csepegtetésről.
amortizáltok
belátta hogy ??? dehogy be vannak fosva aztán úgy tesznek mind ha segíteni akarnak ,ez az ÁMITÁS verziójuk meg az elterelés mellébeszélés és a másikra hazudják amit ők művelnek .
Németh István
Így van belátta, ha lesz Európai járandósági utalás kapnak pízet, miként mások is! Ha nincs piz, akkor tanítsanak pénz nélkül öntudatból sőt a dk-ás kommunista öntudatból >> MERT azért annál több pénzük van mint a létminimumból, vagy a minimális bérből élőknek! Aztán szíveskedjenek szégyellni a büdös mocskos pofájukat! rongy zsarolni akaró szar embernek se jó élősködők!!!
Németh István
Látszik rajtuk, hogy rongyokban járnak! Hát ott rohadjanak meg ahol vannak!
ómió
@Nanya: Mi van, bolsijózsi!? Nem találsz haza?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok