Skócia az első ország a világon, ahol ingyenesen lehet hozzájutni a menstruációs termékekhez. A hétfőn életbe lépett törvény persze nem arról szól, hogy a drogériákban ezentúl nem kell majd fizetni a betétekért vagy a tamponokért.

Se áfacsökkentés, se semmi: a kormány számára nem létezik a női szegénység
Kép: Pexels

A HVG cikke szerint a törvény lényeg abban rejlik, hogy az oktatási intézményeknek és az önkormányzatoknak ezentúl biztosítaniuk kell, hogy mindenki, akinek szüksége van rá, ingyen hozzáférjen ezekhez a termékekhez. Azt, hogy ezt hogyan oldják meg, a kormány rábízta az érintettekre.

Az Egyesült Királyságban tavaly januárban eltörölték a tamponok és a betétek áfáját, de sok más ország is így döntött már, köztük olyan államok is, mint India, Kenya, Uganda vagy Tanzánia.

Bár az elmúlt években egyre több civil szervezet figyelmeztetett a növekvő problémára, és az Országgyűlésben is szó esett már a jelenségről, a magyar kormány eddig semmilyen formában nem állt be a sorba.

A segítség egyik formája itthon is ezeknek a higiéniai termékek áfájának csökkentése vagy teljes eltörlése lehetne, hiszen a menstruációs termékeken jelenleg is 27 százalékos a forgalmi adó.

Mióta az Európai Unió idén áprilisban jóváhagyta az erről szóló irányelv módosítását, ennek már törvényi akadálya sincs, a női egészségügyi termékek bekerültek azoknak a körébe, melyek esetében a tagállamok alkalmazhatják a nulla százalékos áfát.

A Pénzügyminisztériumot azonban hiába kérdeztük arról, hogy tervez-e a jövőben hasonló lépést, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a HVG kérdéseire. Az RTL Klub kérdésére ellenben a kormány azt írta, „minden adócsökkentési javaslatot megvizsgálnak”.

Hasonlóan nem reagált a Belügyminisztérium, melyhez a szociális ügyek tartoznak.

Magyarországon eddig még nem készült hivatalos kutatás arról, hogy pontosan hány nőt érinthet a menstruációs szegénység, de a megkérdezett szakemberek szerint egyáltalán nem olyan ritka, mint ahogy azt sokan gondolnák.

Az erről készült felmérés részletei a HVG írásában olvashatóak teljes terjedelmükben.

Forrás: HVG

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Csak azt hajtogatják, hogy tele kell szülni a hazát, de miután megszületnek/születnének, már nem érdekli őket tovább: se normális egészségügyi ellátást nem biztosítanak, se járványt nem kezelnek, se oktatásról nem gondoskodnak, sőt, már az sem érdekli a (nem) tisztelt kormányt, ha télen megfagynak azok a nagyon áhított gyermekek. Lényeg, hogy utazzunk szerte szét a világba és hirdessük, dicsekedjünk az osztályon felüli családpolitikánkkal, mert az mindent felül múl...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Csak azt hajtogatják, hogy tele kell szülni a hazát, de miután megszületnek/születnének, már nem érdekli őket tovább: se normális egészségügyi ellátást nem biztosítanak, se járványt nem kezelnek, se oktatásról nem gondoskodnak, sőt, már az sem érdekli a (nem) tisztelt kormányt, ha télen megfagynak azok a nagyon áhított gyermekek. Lényeg, hogy utazzunk szerte szét a világba és hirdessük, dicsekedjünk az osztályon felüli családpolitikánkkal, mert az mindent felül múl...
yazo64
@colibri: Ameddig terhesek, nem menstruálnak... fideszes gógyi...
Giovanni Alba
Talán az ország anyja, mindenki államfője, a nőmozgalmak élharcosa, Novák Katica néni át tudná érezni a probléma súlyát, hogyha tudna róla. Tényleg, a Ficsak hol van ilyenkor? Várják a központból az álláspontjukat? Ó, persze, majd' elfeledtem, a főnök nyaral, az Adrián riogatja a cápákat.
No de majd megjön és rendet rak ezen a téren. Az eszmei irányvonalat követve (Magyarország előre megy? Nem, hátra) visszahozza a köztudatba a többször felhasználható havikötőket. Nem kell ide a haldokló nyugat dekadens higiéniája, megoldjuk mi, a magunk módján.
namihami
Mivel a ""Családok mormányának"" egyébként is a gyerekszám növelése a cél, ezért a legegyszerűbb utat választja. Legyen minden nő (persze a fogamzóképes) terhes. És, ugyebár--biológia--a terhes nő nem menstruál.
Egycsapással két probléma rendezve...
ómió
Az efftársak már megint áfalenyelésre "ítélnék" a kereskedőket? Mindig, ha nem ők "kormányoznak"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.