Orbán Viktor valóban megszavazta a szankciós csomagokat Brüsszelben, de úgy, hogy azok a magyar embereknek ne ártsanak – ismerte el Mészáros Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének november 17-i ülésén.
Kép:Kormany.hu
Az ülésen a fideszes politikus a szankciókkal és Orbán Viktor európai tanácsi stratégiájával kapcsolatban szó szerint ezt mondta:
A szankciós csomaggal kapcsolatban annyit szeretnék válaszolni, hogy a brüsszeli tárgyalások során a miniszterelnök mindig azt az álláspontot képviseli, hogy megpróbálja úgy enyhíteni a szankciós csomagot, hogy az Magyarországot, a magyar embereket lehetőleg ne érintse. Eddig sikerült is elérni. Tehát mindig tettek olyan kivételeket, ami minket megóvott attól, hogy itt egy energiaválságba kerüljön az ország.
A képviselő szerint amikor ezt eléri Brüsszelben, akkor a maradék csomagot nyilván megszavazza, tehát mindig az a vád, hogy megszavazza a szankciós csomagot.
Megszavazza, mert mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, és nekünk is együtt kell működnünk a közös döntésekben. Küzdeni kell azokért a saját magyar érdekekért, amiket ott érvényesíteni lehet, és ezt meg is teszi. És amikor ezt megtette, és elérte, akkor a maradékot megszavazza. Ebben nincs semmi kivetnivaló.
- tette hozzá.
A képviselő nem finomkodik, kerek perec kijelenti, hogy
a kormányfő a végén igennel voksolt a szankciós csomagokra.
Ami nem meglepő, hiszen az Európai Tanács, vagyis az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek tanácsa a döntéseinek zömét konszenzussal hozza, azaz akár Ciprus vagy Málta is vétózhat.
Ehhez képest a kormányzati propaganda nem a magyar kormányfő által elért sikerekről beszél, hanem továbbra is azt szajkózza, hogy
a brüsszeli szankciók tönkretesznek minket.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ja és nem csak nálunk van fejlődés, de a Lengyelek, románok, de még a csehek-szlovákok is 1,2-1,6%-ot növekedtek.
Vagyis csak ennyire tesznek tönkre minket a szankciók.
Inkább csak az infláció nagy, ez kisebb részben EU-s infláció 10%, háromnegyedrészben 30% a Fidesz Brüsszel elleni ámokfutása miatti Forint leértékelődés miatt van...
Szóval inkább az orbáni politika tesz tönkre minket... nem kicsit, de nagyon...
Mert az az agyi működés, teljes hiányát bizonyítja!
Ennyire, csak nem hülyék, vagy mégis?
Nyilván a fideszesek nem értik, de őngól, eg, beisnerés.
Nyilván védhetetlen amit tesznek.
Egyetek csak kalácsot tikis!
Ennek a Mészáros!!! Lajosnak se a szomszédja a hülye. Ugyanazon a közgyűlésen cáfolja meg a saját buta állítását.
orbáni inflációs tényekről annál inkább.
m.hvg.hu/gazdasag/20221125_dragulas_inflacio_arak
Ááááááááááááááááá!
Az máshol van!
kepfeltoltes.zapto.org/public/20221127143335KLÁRI.jpg
MZ/X jelentkezz!
Új hozzászólás