Siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az európai uniós tagállamokban, miközben csakis ezek révén lenne elkerülhető az ukrajnai háború és a szankciók okozta recesszió – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Szijjártó szerint siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az EU-tagállamokban
Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat fórumán Budapesten, a Polgárok Házában 2022. november 17-én. MTI/Lakatos Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s miniszterek ülését követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatti krízisből is a beruházások ösztönzése jelentett kiutat Magyaroszágon, és most is erre van szükség a gazdasági növekedés fenntartásához.

A beruházásokból lesz munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből lesz gazdasági növekedés

- mutatott rá.

Ehhez képest amit az Európai Bizottság tesz, az inkább siralmas (...) Hiába döntöttünk rekordokat az elmúlt években, lehetne több beruházás is, ha azt az Európai Bizottság éppen nem akadályozná

- tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU tagállamai a hatályos szabályok értelmében 37,5 millió euróig adhatnak támogatást saját forrásból Brüsszel engedélye nélkül, efelett már jóváhagyásra van szükség.

Úgy vélekedett, hogy jelen helyzetben ezt az előírást fel kellene függeszteni, különös tekintettel arra, hogy a jóváhagyási eljárások elfogadhatatlanul hosszú ideig, gyakran több mint egy évig tartanak.

Nekünk, magyaroknak, van olyan engedélykérési eljárásunk, hogy a saját pénzünkből adhassunk magyarországi munkahelyteremtésre, amely már négy éve van az Európai Bizottság előtt

- emelte ki.

Ez békeidőben, normális körülmények között is elfogadhatatlan, s rendkívüli mértékben csökkenti az európai versenyképességet

- húzta alá.

Hozzátette: ezzel a szabállyal sok százmillió eurónyi beruházást késleltetnek Európában, sok száz vagy ezer munkahely létrehozását sodorják veszélybe.

Miközben az Európai Bizottság nem adja oda a Magyarországnak járó pénzt, addig még azt is gátolják, hogy a saját pénzünkből munkahelyteremtést finanszírozzunk

- mondta.

A miniszter kitért az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktusokra, és azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háború és a szankciók miatt az európai gazdaság nagy lépésekkel rohan a recesszió felé.

A világgazdaságban jelenleg az Európai Unió a vesztes oldalon van (...) És teljesen világos, hogy ki az, kik azok, akik profitálnak az európai gazdaság szenvedéséből

- jelentette ki.

Az Egyesült Államok gazdaságának pozíciója és versenyhelyzete mindenképp javult az elmúlt időszakban, az európai gazdaság recesszió felé haladása jó hír az amerikai gazdaság számára, és az látszik is, hogy az amerikaiak ebből profitálni tudtak

- fogalmazott.

Leszögezte: az amerikai inflációcsökkentési törvény, az európai elektromos autókkal szembeni diszkrimináció, az alumíniumra kivetett vámok mind olyan intézkedések, amelyek "elég erőteljesen felvetik a világgazdaságot szabályozó előírások megsértésének gyanúját".

Mint mondta, bár az Európai Bizottság folyamatosan egyeztet az ügyben, és ezt jól is teszi, a kifogásolt jogszabályok visszavonására vagy módosítására nincs reális esély, ezért az EU-nak is hasonlóan kellene cselekednie, támogatnia kellene a saját gazdaságát és vállalatait.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Siralmas, hogy Brüsszelnek minden jel szerint nagyon nem akaródzott megszívatni minket, húzták is a végtelenségig, de miattatok kénytelen volt. Nem hagytok más lehetőséget, ti hazaáruló tolvajok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Ebből is látszik, milyen efftársias!
Nessy
Drága külügyérünk! Van még faluvégi libalegelő, ahova még kellene pár stadion? Esetleg határon túli iskola, templom, amit fel kell újítani? Pár száz köbméter beton a Balatonba? Lőrinc barátnak kevés a pénze?
Eladott Ország
Az a siralmas kakadu, hogy még szabadlábon vagy! 4-szer 2/3 = akkora arc, hogy még a Holdról is látni. Jön a qrva nagy pofon, mégpedig hamarosan. A gond az, hogy azt nem a NER, hanem mi kapjuk. Nem lesz mit lopnotok! Elefánt a porcelánboltban, még mennyi kárt fog okozni?! Amennyit Orbán parancsba ad neki. Bármit ész nélkül megtesz amire Orbán utasítja, az ugyanis nincs is neki.
ómió
@Eladott Ország: Magyarországon? Te!? Egy bolsi szarkupac vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.