A Mol-vezér szerint sem csinál mindent jól a kormány.

Hernádi mégsem csak Brüsszelt okolja? Szerinte az ársapkának nem volt megfelelő hatásaMTI/Balogh Zoltán

Mint ismert, kedden késő este Hernádi Zsolt és Gulyás Gergely rendkívüli kormányinfót tartott, amelyen bejelentették: megszűnik az üzemanyag-ársapka. Ezután nem sokkal, szerda reggel egy interjú jelent meg a Mandineren a Mol elnök-vezérigazgatójával – vette észre a 24.hu.

A beszélgetésből az nem derült ki, hogy mennyi idővel a bejelentés előtt készült. De Hernádi ebben is véleményezte az ársapkák negatív hatásait.

Az ársapkáknak nincs rendes inflációfékező hatásuk, nem indokolt a hatósági ár az üzemanyagoknál. A gazdaságban is természeti törvények uralkodnak, ezért amikor ilyen mértékű beavatkozásra kerül sor, óhatatlanul jönnek a diszfunkciók. S amikor már a felülről jövő szabályozás negatív hatása jóval több és nagyobb, mint azé a haszoné, amit eredetileg el akartak érni vele, akkor érdemes újragondolni az intézkedést. Talán sántít a hasonlat, de ilyesmi az unió szankciós politikája is.

– nyilatkozta a kormányközeli lapnak. A kormányinfón Hernádi és Gulyás is azt az uniós szankciós politikát okolta, amely hétfőn lépett érvénybe, holott az ársapkát egy évvel ezelőtt vezették be, a kisebb benzinkutakon pedig már hetek óta ellátási nehézségek vannak. Az elnök-vezérigazgató a Mandinernek is azt mondta, hogy szerinte az uniós szankciós rendszer kapkodó, „toldozott-foldozott”, és ezt tetézi a Dunai Finomító kiesése.

Forrás: 24.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"A kormányinfón Hernádi és Gulyás is azt az uniós szankciós politikát okolta, amely hétfőn lépett érvénybe, holott az ársapkát egy évvel ezelőtt vezették be, a kisebb benzinkutakon pedig már hetek óta ellátási nehézségek vannak."

Megsem varhatjak orban nyakaba az egeszet, mert meg akarjak tartani a jol fizeto poziciojukat. Majd ha orban bukik ra lehet kenni mindent. Akkor mar fogatlan oroszlan lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Pedig a rendeletben úgy van hogy kizárólag a Brüsszeli szankciók miatt kellett eltörölni.
KONZULÁCIÓ !!
- Akarja-e ön hogy 480 forint maradjon az üzemanyag ára, de ne legyen sehol.
- Elfogadja a 650 forintot is mert különben nem tud kimenni WC-re.
Pálinkás Pál
hazug köcsögök..!...a vezetékes olajat semmi nem sújtja...
Jozefina
Hernádi sem piskóta, de a szankciókat tekintve ő is alátesz Orbánnak, azaz nem a szankciók, vagy nemcsak a szankciók egyenes következménye most a sapka levétel és reggelre az állampolgár pofájába tolják a piaci áras üzemanyagot, ami persze továbbra is hiánycikk marad még!!?
Yoda69
"A kormányinfón Hernádi és Gulyás is azt az uniós szankciós politikát okolta, amely hétfőn lépett érvénybe, holott az ársapkát egy évvel ezelőtt vezették be, a kisebb benzinkutakon pedig már hetek óta ellátási nehézségek vannak."

Megsem varhatjak orban nyakaba az egeszet, mert meg akarjak tartani a jol fizeto poziciojukat. Majd ha orban bukik ra lehet kenni mindent. Akkor mar fogatlan oroszlan lesz.
Qqberci
"A gazdaságban is természeti törvények uralkodnak"

Nocsak! Akkor ott már a 2/3 sem segít???...
orsos vendel
ki ez a pörkölt geri ??? valami köcsög ???
ESCOBAR
Pontosan! Ez már 3 hónapja megy! Előkerültek az öreg Mercik 120-180 literes tankkal, körbe járja a várost, 2-3 helyen tankol 49,9 litert, aztán megy a garázsba, ahol a 22 éves műanyag hordókba átpattintja! Utóbbi még a román üzemanyag bizniszből maradt!

No meg a tótok!

kepfeltoltes.zapto.org/public/20221207063014tartály.jpg
volvós
Herdádi elvtárs !!! Hogy áll a nemzetközi körözés az Interpolnál a horvát vesztegetés miatt ???
KisGenyo2
Nem volt rossz az az ársapka, csak némileg okosabban kellett volna csinálni. Pl. úgy, hogy hetente 5 Ft-tal emelkedett volna, amíg el nem éri a piaci szintet. Literenként 5 Ft-ért nem kezdett volna a fél ország hordókba gyűjtögetni benzint. Tavasz végére meg eltűnt volna a francba az ársapka. De hát ésszerű döntéseket elvárni ezektől egyre inkább felesleges. Annál inkább, minél több szakember helyét veszik át seggnyalók.
Sámannus
Node efftárskák két és félszer annyit eladni nem lehet a hazai kocsikba! Ezt a benfentes piac MEGCSAPOLTA, csak úgy lehetséges a zavar az ellátásban. Ne keressük a tettest az a törvényhozásban van. Erre építették ki a rendszert.
Aki Én
@Pálinkás Pál: De ha sújtja is, csak azért írta alá a ge-ci, mert mi mentesülünk.
Akkor miről hazudoznak???
Aki Én
@ESCOBAR: Elképesztő, mivel nem hülyítitek magatokat, hogy felmentést találjatok a bűnösöknek. Hihetetlen.

,,A benzin hatósági ára, amit még a háború előtt hónapokkal vezettek be az elhibázott brüsszeli szankciók ellen, tarthatatlanná vált az olajembargó miatt, amely nem vonatkozik ránk."
verőce21
@KisGenyo2: Pont fordítottja volt a cél az ársapkával...! Úgy tűnjön el tavaszra, hogy az árak ismét visszamenjenek közel 480-ra!

A hisztérikus felvásárlás meghiúsította...! :)
verőce21
Most pedig fel farhátrohamra lipsik...!
csak úgy....
@verőce21: @KisTehen: emelhetitek az ársapeszotokat orbánnak, aki ismét elqurt valamit... :) nem egy zseni a vikitek,erre (nagyon) lassan ti is rá fogtok jönni!
drrotf
A nyilatkozatokból látszik hogy Gulyás más egyetemre járt mint Hernádi,ahol sokkal jobban oktattár a társadalmi és természeti , gazdasági törvények érvényesülésének módját, és Hernádi részesült korszerű oktatásban ebben a vonatkozásban!Orbán ársapkás csapatának kötelező továbbképzésekre kellene járni saját pénzen, mert ebből lehet a legtöbbet tanulni, és most ezeknek a "tudósoknak" igen sok a lemaradásuk, amit be kellene hozniuk!Úgy látszik az MCCC nem alkalmas erre, a Budapestről elüldözött egyetemre kellett volna járniuk, mert Orbán mikor oda járt utána sokkal jobban értett a politikához!
Aki Én
@verőce IQ 21: Mert benzint és farhátat csak lipsik vesznek, te szellemi totálkár?
Mit ki nem találsz, hogy mentegesd a hazaáruló, kontár gazdádat.
Pedig ezt már IQ 30 felett értik az emberek.
jesz
hogy ne forduljon elő ilyen mégegyszer, hernádit elzavarni a picsába...
magyar1
De legalább rájöttek és visszacsinálták nem úgy mint az unio vezetői a hülye szankciókkal az oroszok ellen.
archive
@csak úgy...: 11:27 - Nem fognak rájönni (tehén meg málna meg a haverjai.. el tudod róluk képzelni? É nem) Akkor fognak meglepődni, amikor a király meg az udvartartása lelép az országból.
verőce21
@Aki Én: Ti vagytok a többség szerinted, bennetek van vásárlóerő te iq50 ! :)
Yoda69
@magyar1: Nem rajottek, hanem ra lettek kenyszeritve. Nagy különbség.
A szankciok pedig kellenek, hogy padlora vigyuk a putint.
CsipkeRózsa
Az igazán hozzáértők, a szakemberek már a sapkák bevezetésekor megmondták az ársapkák hátrányait, de Orbán a saját hülye feje után megy mindig!

Neki első a népszerűség elérése, ami még az ország gazdasági hátrányainál is fontosabb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.