Jó döntés volt Magyarország ecuadori nagykövetségének újranyitása 2015-ben, amit az is mutat, hogy tavaly 74 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom a két ország között – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Quitóban.

Szijjártó Péter összehozott nekünk egy védelmi megállapodást Ecuadorral
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Alfredo Borrero Vega ecuadori alelnök találkozója Quitóban 2023. január 19-én.

A tárcavezető a Luis Vayas Valdivieso ecuadori külügyminiszter-helyettessel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a világ komoly nehézségekkel néz ma szembe, és ezeket a válságokat a legszélesebb körű partnerségekkel rendelkező országok tudják legsikeresebben kezelni.

Ezzel kapcsolatban a magyar-ecuadori kapcsolatokat méltatta, és helyes döntésnek nevezte a quitói nagykövetség nyolc évvel ezelőtti újranyitását.

"Büszkék vagyunk arra, hogy több mint 170 ecuadori diák tanul Magyarországon. Büszkék vagyunk arra, hogy magyar cégek az élelmiszeripar, az élelmiszerbiztonság, a vízgazdálkodás területén is aktívak Ecuadorban"

- szögezte le. "És büszkék vagyunk arra is, hogy a tavalyi esztendőben 74 százalékkal tudtuk növelni a kereskedelmi forgalmunkat" – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a nap folyamán kétoldalú védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást írtak alá.

"Megállapodtunk, hogy összekötjük válságkezelési- és megelőzési kapacitásainkat annak érdekében, hogy meg tudjuk akadályozni a világ különböző pontjain újabb fegyveres konfliktusok kirobbanását" – emelte ki.

Majd rámutatott, hogy a biztonsági körülmények romlása a migrációs hullámok első számú kiváltó okai között szerepelt mindig is.

A miniszter végül a szénhidrogénipari együttműködési megállapodást ismertetve közölte, hogy magyar technológiát alkalmazhat majd Ecuador a kőolajkitermelés hatékonyságának javítása érdekében.

Valamint arról is beszámolt, hogy amennyiben esetleg leáll az ukrajnai kőolajtranzit, akkor vészhelyzeti megoldási lehetőségként a kormány figyelembe veszi azt is, hogy Ecuador a latin-amerikai térség egyik legjelentősebb kőolajtermelő országa.

Luis Vayas Valdivieso köszönetet mondott Magyarországnak és személyesen Szijjártó Péternek is azért, hogy hazánk volt a legnagyobb pártolója Ecuador schengeni vízummentességének az Európai Unióban.

Háláját fejezte ki amiatt is, hogy az ukrajnai háború kitörésekor a magyar kormány segített az ecuadori állampolgárok kimenekítésében.

Leszögezte, hogy Ecuador Közép- és Kelet-Európa egyik kapujaként tekint Magyarországra az áruexport szempontjából, s tovább kívánja fejleszteni a kétoldalú együttműködést.

Továbbá tudatta, hogy gyümölcsöző megbeszélést folytattak regionális és globális kérdésekről, ennek kapcsán pedig emlékeztetett rá, hogy országa volt az első Latin-Amerikában, amely elítélte az ukrajnai orosz inváziót.

Forrás: MTI

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Szerintem, valójában nem arról szól ez az ecuadori találkozó amiről a mese szól.
Lopott pénzek menekítésének előkészítése ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: @Istenakinincsen: Ez legyen a ti problémátok, nekem a táncoslányok fent jobban bejönnek...! :)
csak úgy....
@verőce21: szájer sem verte nagydobra, te melegek gyöngye !
verőce21
@csak úgy...: te gyanúsabb vagy nekem ebben a kérdésben...!
az kiabál mindig, akinek a háza ég...!
evacica
Petike e tudom mikor van idehaza?! Világot megy látni a pénzükön luxus körülmények között! Ecuadorba még nem járt aza megállapodás meg sz..se ér!. Hogy már úgy menne el, hogy vissza se jönne!
Németh István
@sgl: @Eladott Ország: @evacica: @Istenakinincsen: @verőce21: @csak ugy; na hülyék halmazai, egy újabb téma amibe bé kőne kötnötök mi? kiadták nektek, hogy a kakán is a csomót keresétek és azt maszírozzátok szét, pesze kenjétek a szátokra!
Az egy fóre jutó baromság nálatok 100000 !! de ez minimumT Nincs mit csodálkozni Ez a fő hülye; @Eladott Ország: "konzultációs szankciós punkciót akar érvényesíteni" gondolom ha nem kap a sütött > szöcske-tücsök perkeltből. Persze nincs gond jut neki még a szárított és füstőlt hörcsöggericből is! Fontos ez mert nem lesz ereje a fingok szárnyán lebegni!
De tudjátok >> az usa-nató takarodjon Európából, az Eu. pedigrés moslék korrupt, buzi és hábo-rús bűnös vezetése a börtönbe!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.