Ahogy arról korábban mi is írtunk, Ujhelyi István az Egyenes Beszédben arról beszélt, szerinte a NER az MSZP pártigazgatóján keresztül üzente meg, hogy sem pártelnök, sem EP-listavezető nem lehet. Molnár Zsolt most reagált a vádakra.

Reagált az MSZP párigazgatója Ujhelyi vádjaira
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az Egyenes Beszédben Szöllősi Györgyi műsorvezető a beszélgetésben idézte a Mandiner információját,

miszerint Tüttő Kata vezeti majd az MSZP EP-listáját.

Ujhelyi Istvánt nem lepte meg ez az információ. Elmondása szerint Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója tavaly nyáron közölte vele, hogy két dolog nem lehet belőle: pártelnök és EP-listavezető.

Ujhelyi gyanítja, hogy a NER-nek nem tetszettek az ő pártelnöki ambíciói és tervei, és ezt valamilyen módon – szerinte Molnár Zsolton keresztül – tudtára is adták a pártnak.

Az atv.hu megkeresésére Molnár Zsolt reagált Ujhelyi István nyilatkozatára.

A pártigazgató közölte:

Ujhelyi István saját korábbi állításaival került ellentmondásba, így önmagával vitatkozik.

Hozzátette:

Ujhelyiről és elnöki programjáról a szocialista párt közössége mondott véleményt, amikor nem kértek Ujhelyi „elhervadt szegfű” koncepciójából.

A pártigazgató elmondása szerint ő is azok közé tartozott, aki nem támogatta Ujhelyi terveit, amelyek az MSZP szétverésére irányultak.

Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy

Ujhelyi éppen átigazolóban van egy az MSZP-vel rivalizáló ellenzéki párthoz, ennek tükrében pedig mindenki eldöntheti, hogy mennyire hitelesek a szavai

– fogalmazott Molnár Zsolt.

Forrás: ATV

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt Nick
Molnár Zsoltról köztudott, hogy fidesz tégla.
És az MSZP-nek nincs ellene kifogása, mert ha lenne, már jól valagba rúgták volna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Remélem végre eltűnik a mocsárban a maffiával összefogó, az országot közösen kirabló MSZP!
Ártalmas az országra az MSZP, mint a Covid vírus!
Nyírfa
@Horizont: Szívesen. Még a 2010-es évek elején szervezett egy fáklyás tüntetést, amelyre elmentem. Az a vérszegény, semmitmondó beszéd, amelyet tartott, előrevetítette , hogy nem ő és nem az MSZP fogja visszafordítani az antidemokratikus folyamatot.
Aztán 2014-ben Mesterházynak köszönhetően másodszor bukott az ellenzék. Ujhelyi pedig ment Brüsszelbe.
evacica
@Nyírfa: Én pedig úgy ítélem meg, hogy nagyon sokat dolgozott az EU ban a mi érdekeinkért. Nem rossz politikus de az igaz, hogy az MSZP ben már nincs helye mint a többi használható politikusnak Mesterházi pártelnöké való megválasztása végleg eldöntötte az MSZP sorsát! Az MSZP saját magát tette tönkre! Olyanok mi t az az ember aki ül egy ágon és fűrészeli maga alatt!Nincs egy húzó arc, bár még van egy pár olyan politikus akit még sokra tartok ilyen Hiller de ezek kevesek az MSZP életben tartásra! Hogy Újhelyi hová lép majd kiderül. Ami pedig Molnár Csabát illeti régóta hírlik, hogy igen közeli kapcsolatokat ápol fideszes politikusokkal th sok minden eltudok képzelni róla! Nem zörög a levél ha nem fúja a szél!
Nyírfa
@evacica: Molnár miépes volt, már nem is tudom, hogyan keveredett a szocikhoz. Természetesen a változás jogát, lehetőségét, megtörténtét elvitatni senkitől nem lehet, de Molnár Csaba azon embertársaim közé tartozik, akiknek, biztos, ami biztos, soha nem fordítanék hátat, jobb őket szemmel tartani.
Ujhelyi , szerintem igazodik, tudja, hogy az MSZP haldoklik, még időben váltani akar, és ezt jól is teszi.. Ahhoz azonban, hogy autentikus legyen, ezt már régen meg kellett volna tennie.
De ezen kívül is vannak olyan állásfoglalásai, amelyekre felvonom a szemöldököm.
Aki az MSZP-ben számomra csalódást jelentett, az Kunhalmi Ágnes. Többet, sokkal többet vártam tőle.
Nyírfa
Ezer bocs' Molnár Csabától, amit írtam, az Molnár Zsoltra vonatkozik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.