A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal – Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig – részesült a "guruló dollárokból" és ezeket a kampányra költötték a törvényeket megkerülve.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón. Fotó: MTI/Varga György
Hollik István az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta, hogy újabb és újabb fejezetek látnak napvilágot a "dollárbaloldal külföldi befolyásolási botránya körül, és ezzel újabb és újabb hazugságaik lepleződnek le".
A politikus szólt arról is, hogy a Nemzeti Információs Központ által közzétett második részjelentés szerint Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a Demokratikus Koalíció (DK) előválasztási jelöltjének cégébe is "gurultak azok a bizonyos dollárok". Hollik István szerint nyolcmillió forint jutott az említett politikus cégébe.
Ráadásul a dollárbaloldal jelöltjének cége az amerikai forrásokból érkező milliókat kampányrendezvények szervezésére kapta és költötte is el
- fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hozzátette, hogy mivel Sápi Mónika a DK előválasztási jelöltje volt, így Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának – állításukkal ellentétben – tudniuk kellett a "beguruló dollárokról".
Ezzel újabb baloldali hazugság lepleződött le, viszont azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy a dollárok valóban Soros Györgytől érkeztek-e, ahogy arról a hírek szólnak
- mondta Hollik István.
Hangsúlyozta, hogy itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára "színt valljanak" és ne fussanak el a felelősség elől és mondják el végre, hogy kitől kapta a "dollárbaloldal" a négymilliárd forintot.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
úgy hazudik, hogy nem is próbálja a testbeszédét finomítani...,feléltük, oszt jónapot...akik küldték, azok úgyis tudták, hogy kidobott pénz.
Tisztelettel hívnám fel, erre az apró hibára, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István mindenre kiterjedő figyelmét!
Kérem ezt minél előbb orvosolni!
Te nemcsak hazaáruló vagy,hanem hülye is.
Tudod demke.
Jó nyomozást elvtárs!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Mondjuk ők tudják a legjobban, mit képesek felfogni. Önálló godolatok híján mindent a szájukba kell adni.
Új hozzászólás