Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI). Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat – közölte hétfőn a Budapest Airport az MTI-vel.

Európa legjobbja lett, nem véletlenül fáj rá Orbánék foga

A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók.

Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben

- ismertette a Budapest Airport.

Ahogy arról decemberben mi is írtunk, a választási kampányban még halványan utalgatott rá Orbán Viktor, de azóta síri csöndben volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) ügyében a kormányfő és egész csapata.

Ugyanis 2022 májusában sem a makrogazdasági környezet, sem a Budapest Airport látványosan javuló teljesítménye nem kedvez a kormány, s főleg Orbán Viktor azon tervének, hogy visszavásárolja a ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalatot.

Aztán fordulatot hozott 2023, ugyanis Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a februári Kormányinfón azt mondta, hogy a kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival.

A felvásárlás már két évvel ezelőtt is felmerült, mi több a kormány a debreceni repülőtérre is igényt tartott.

A reptér felvásárlása most újra előkerült, Gulyás Gergely azt mondta,

a reptér egy olyan vagyontárgy, ami óriási hasznot hoz, nemzetbiztonsági kérdés is, hogy részben, legalább részben állami tulajdonban vagy magyar tulajdonban legyen, úgyhogy szeretnénk, hogy ha ezeket a jól ismert, már a reptér szocialisták általi eladásakor is hangoztatott céljainkat a következő, az idei vagy a következő évben érvényesíteni lehetne.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerülhet a reptér, az RTL nem kapott választ a kormánytól.

A reptér tulajdonosai az RTL Híradó kérdésére megerősítették, hogy a kormány ebben a hónapban ismét bejelentette szándékát a Budapest Airport megvásárlására, de a tárgyalások még nem kezdődtek el.

A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezen kívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is. A Budapest Airport marketing tevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza.

Munkáltatóként az Investors In People aranyfokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült

- sorolta a reptérüzemeltető közleménye.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"a reptér egy olyan vagyontárgy, ami óriási hasznot hoz"

Ennyit fogtak fel belőle a fidkányok. Hogy ebbe mennyi munka, mennyi befektetett tőke és idő van, az nem számít. Pénzt hoz, tehát el kell venni!...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"a reptér egy olyan vagyontárgy, ami óriási hasznot hoz"

Ennyit fogtak fel belőle a fidkányok. Hogy ebbe mennyi munka, mennyi befektetett tőke és idő van, az nem számít. Pénzt hoz, tehát el kell venni!...
rokker33
@Qqberci: A Vodafone is jó befektetés. Már csak pénzt hoz a konyhára az adófizetők meg kifizetik az árát, szóval a kurmánynak egy büdös vasába sem kerül, de pénzmosásra teljesen tökéletes! Majd kitalálnak egy törvényt 3 nap alatt elfogadják a vigyori kati aláírja és szaré húgyért elveszik a légitársaságot!
kereső
@KisTehen: Ja, és ezért fizettünk ki másik két külföldi "jegyes" cégnek eddig-mert még nincs vége- 35 milliárdot.
Az "erzsébet táborok"-nak meg vége, amit ki lehetett hozni belőle közpénzen, azt már mind megnyerték az arra érdemesek, most már nincs. Van - "szép kártya"- annak minden adóvonzatával.
leszholnapis
@kereső: Ráhel meg röhögve gyömöszöli a lovét a bukszába
jáger laszló
Miért kell Ferihegy!!!???
Elsősorban PR célból,hogy verhesse a mellét Orbán!!
Ezt is visszaszereztem,mind1 mennyibe került!!!??
csak ennyi
barátilag
J,L.
kereső
@leszholnapis: Pontosan, hiszen mészáros , szijj, ...és a többi bukszája is, mind orbáné.
Gazella
Sose lesz a gecié a liszt feri magyar reptér.
kereső
@Qqberci: Egy ilyen "vagyontárgy " volt(ak) a Takarékszövetkezetek is. Valamilyen isteni csoda folytán mára mészáros és tiborcz érdekeltségú bank holding oszlopos tagja. Megszúntek. Lett belőlük orbán vagyon.
kereső
Nem mellesleg a "malév" történethez hozzá tartozik, hogy orbán viktor dobta fel a gyurcsány kormányt az eu-nál, mert "tiltott állami támogatást" adott a malévnak a válság idején.
nemkati
Csak remélni tudom, hogy a Budapest Airport nem adja el a repteret ennek a kontár, korrupt bandának miután ennyit költöttek rá és ennyire sikeressé, nyereségessé tették. El tudom képzelni, mit tett volna ez a kormány a reptérrel, ha megkaparinthatták volna. Már benőné a gaz.
Dr. Proktor
Addig első míg el nem adják a kormánynak!
Ha pedig eladják, akkor megy a sorrend vége felé...
Yoda69
Europa legjobbja? Na ne. Ez csak vicc lehet. Nincs normalis kozlekedes a repterre, csak taxis hienak. Mar reg meg kellett volna hosszbbitani a 3-as Metrot a repterig, csak a taxis lobbi tul eros. Nincs egy normalis etterem, vagy kavezo, csak duty free, ahol az arak magasabbak mint a cityben. Csak nem tudom miert hivjak duty free-nek.
ómió
Szóval, nem véletlen tapsolták el azt is az efftársak!
kereső
@sgl: Minyimum...de remélem, nem rám értetted:)))))))))
ómió
@Dr. Proktor: Már címezni se vagy képes!? Böszme gazdádéktól kérdezd! Vagy csak a saját efftársaid felismerésére vagy még mindig képtelen?
jáger laszló
And erre honnan lesz pénz!!?
Csak nem a szalmazsák rejtekéből!!!?
csak kérdezem
barátilag
J.L.
Eladott Ország
Ha magyar ill. a NER kezébe kerül, akkor még annyi új beruházás sem lesz, mint eddig. Majd megint veszteséges lesz, vagy annyira felemelik mindennek az árát, hogy inkább csak Bécsig fognak járni a légitársaságok. Ezen kívül majd olyan ellenőrzések lesznek, hogy pl. lesz olyan, akit nem fognak engedni felszállni. Ezekből én semmi jót nem nézek ki. Valami különös tervük lehet, ami általában a népnek csak rossz. Minden állami vagyont elajándékoztak alapítványoknak, magánszemélyeknek, akkor most a repülőtér miért kell az államnak, tán csak nem azért, hogy azt is valakiknek a kezére játszák?!
gina
Remélem olyan fogfájásod lesz hogy beledöglesz,,, rohadék putris,,,
jáger laszló
Viktornak nagyon +tetszett a Feri
Nagyon fáj rá a foga
Félreértés ne essék!!
Nem a képviselő ,hanem a repülőtér!!! PR-nak nagyon bejönne,ha már más sikerek nincsenek!!
csak ennyi
barátilag
J.L
Dr. Proktor
@jáger laszló: Tőled, tőlem, tőlünk lesz rá pénz!
Ne aggódj, nem iskola és nem kórház hanem repülőtér...
Dr. Proktor
@Eladott Ország: Lölőnek még nem volt repülőtere!
Csak szólok...
Németh István
@Qqberci: @Dr. Proktor: @jáger laszló: @gina: a büdöske! >> az a helyzet, hogy azt kellene megnézni és alapos vizsgálat btárgyává tenni hogy a "Ferihegy" eladásából származó bevétel hova lett! mert, hogy nem az ország nemzeti bevételét erősítete az biztos! Aztán azoka csúszó mászó dollármilliók hol is vannak amit az egyéb aljasságaikért kaptak! >>NA MEGMONDOM MI NEM TETSZIK A '+ ÉVE REGNÁLÓ KORMÁNYBAN>>> az hogy baszott vizsgálni, felelősségre vonni, tényeket megállapítani és ke,ényen büntetni!! >> következésképpena mocskos csűrhe mint a szócsöveik, elszemtelenedtek, na ezért kell egyenként lámpavasta felfüggeszteni őket! A @ginát; elötte fertőtleníteni kell! Erre figyeljünk! te főhülye; @Dr. Proktor: az a nemzeti tuajdon lesz ahogy volt is - és bizony ott ácsingózik a kérdés, hogy hol is a mani amiért eladták - na ha innen nézed sincs eszed!! éred? Ez nem demszki oszlop, aminek a telepítésért darabonként 10%-ot kapott a faszlalap. Vagy annyira hülye vagy hogy ezt is elfelejteted!? Tehát ugye a gépmozgásokért nem fog kapni az Orbán Viktor 10%-ot - ahogy a te pihent agyad véli! UGYE AZ A NEMZETI BEVÉTELT GYARAPÍTJA!? szóval egy tetves moslék vagy ez mán tény!
tehát a csapásirány adott > az usa-nató geci seregek takarodjanak Európábói és az Eu. usrula vezette bagázs a börtönbe - akasztásilag!
ómió
@gina: Üdvözöllek, Idióta efftársnő! Én ómió vagyok! Egyébként, bemutatkoznod felesleges volt, mert ezt a "keresztnevedet" már a feltűnésedkor helyesen tippeltem meg!
ómió
@Németh István: Nyugi, István! Tudnod kell, hogy a tetvesbolsik mindig önmagukból indulnak ki! Akiket itt nevesítettél, azok is!
jáger laszló
Nem mellékesen kérdezem
Az a 2-3milliárd $ honnan fog pottyanni amibe majd a reptér kerül
Csak nem devizahitelt veszünk majd fel!!!??
Erre még a pistike papagájunk sem tud válaszolni
csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
@jáger laszló: AKÁRMIT, VESZÜNK FEL AKÁR HONNAN! a REPÜLŐTÉR MAGYAR HON FŐVÁROSÁBAN MAGYAR TULAJDONBA LEGYEN! Gondolom kedves jéger úr, nem kölcsön gatyában jársz dolgozni, vagy mész a családdal vásárolni!? Különben ne ez foglakoztasson, hanem az a folyamatos károkozás a nemzetnek az ország polgárainak>> ha úgy tetszik a moslél pedofil tanároknak ezért nem lehet bért fizetni, stb. mert te és moslék társaid naponta belső ellenségként és hazaárulóként tevékenykedtek, azt nézitek hol lehet a kormány bármilyen programját, intézkedését támadni! A szar moslék belső ellenség több száz milliárdos károkat okoz - ezt mán nem barátilag írom!
DE akkor is alényeg, hogy az usa-nató takarodjon Európából - nincs szükség a NYUGATI FENYEGETETTSÉGRE >>mert az nem az oroszoknak szól, hanem az un. VÉDETT NÉPEK-NEK, HOGY VISELKEDJENEK!! >> aztán az Eu. vezetés takarodjon a kurva picsába a börtönbe aljas szar korrupt Európát az usa részére kiárusította! Meg áll az ész az usa engedélyét kéri az Eu. vezetés adott intézkedéseihez! >> nem áma a nemzetek vezetőinek az álláspontját!! mi ez?? moslékok!??? diktatúra, terreorizmus>>>mégpedig a javából!!!
Namely
Én nem értek a repterekhez, viszont hála Istennek, látom a többi kommentelő, szokás szerint, a repterekhez IS ért, és határozott véleménnyel rendelkezik.

:D

Ennyi szánalmas bohócot egy rakáson...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.