Több tízmillióból készül el az új rendőri kompetenciaszűrés, amit Pintér Sándor minisztériuma dolgoztat ki.

Pintér Sándor új rendőri kompetenciaszűrést rendelt – Több tízmillió forintból el is készítik nekiMTI/Soós Lajos

Bár a Kétlépcsős Integrált Alkalmasságvizsgálati Rendszert (KLIR) 2021. január 1-jével vezette be kötelezően Pintér Sándor minisztériuma, a céget még csak most bízták meg a nyílt közbeszerzésen – tudta meg az mfor.hu. Az új rendszerrel a céljuk, hogy a rendőri állományt minél precízebben megszűrjék, illetve beosszák, ki, melyik pozícióra lehet a legalkalmasabb. A közbeszerzés szerint ehhez a kompetenciaalapú teszteket kell újrakalibrálni, valamint új pszichológiai teszteket kell kifejleszteni.

Mindezzel európai uniós forrásból nettó 62,2 millió forintért a debreceni DataExpert Services Kft-t bízták meg, amely a másik ajánlattevőt, a budapesti Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft-t ütötte ki.

„Főként a digitalizáció, valamint a világháló használatának következményeként átalakultak a rendvédelmi szervek egyes beosztásaival (például kiber- és gazdasági nyomozó) kapcsolatos elvárások, miközben változtak a rendvédelmi szervekhez jelentkező fiatalok motivációi, képességei és kompetenciái is. Ezért Pintér Sándor belügyminiszter már 2018-ban elvárásként fogalmazta meg a rendvédelmi szervek hivatásos állománya számára kötelező alkalmasságvizsgálati rendszer megújítását” – írja a Belügyi Szemle tanulmánya.

Az írás azt is kiemeli, hogy az alkalmatlanok kiszűrésére azért van szükség, hogy csak és kizárólag olyan kollégákat vegyék fel a hivatásos állományba, akik alkalmasak a fokozott megterhelést jelentő feladatok elvégzésére.

Ugyanakkor a Rendőrképző Akadémia 2020-ban indult új rendszerében mindössze tíz hónap alatt képeznek önálló intézkedésre jogosult, járőrvezetői beosztásra alkalmas rendőröket. Tavaly ugyanis nagy erőkkel kezdődött meg a rendőrtoborzás a 2022. szeptember elején indult közbiztonsági rendőrjárőr, illetve határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés megszerzésére. Tavaly, 2022. május végén ugyanis lejárt a rendőrök felmondási tilalma, s az azt követő másfél hónapban, július 14-éig összesen 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ezt a Sintért is át kéne már szűrni egy kőműves szitán! Vagy áttaposni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Én is büszke vagyok a rendőreinkre, hiszen az 50 éves katonatisztekkel szemben a 75 éves rendőrminiszter jelenleg is mindenre alkalmas. Ezt azzal is emelem, hogy megállom röhögés nélkül. A végén még megérem, hogy a kormány tagjait a karmelitában és a minisztériumaikban fogják felravatalozni a mennybemenetelük előtt.
Nanya
@justhpeter: Ravatalozás oké ! A kormány tagjait? Oké !
Minél hamarabb? Oké !
Nagyon sürgős lenne? Az nem kifejezés.
Emmersson71
Ezt a Sintért is át kéne már szűrni egy kőműves szitán! Vagy áttaposni...
Juhász István
Milyen JÓ, HOGY MÁR NEM ÜZLET az " oljszőlkités ". Sőt, már a FELEDÉS HOMÁLYÁBA került. Ma már sokkal kifizetődőbb MINISZTERNEK LENNI... Főképpen, ha szinte mindennek is a minisztere valaki. Oda kellene adni a mezőgazdaságot, a területfejlesztést is, meg még egy pár területet. Mit változna a helyzet ? Jobb lenne az országnak ? Ki a FRANCOT érdekel ?
ómió
Kiszűrik az idióta "efftársi vénájúakat"!? Helyes!
VASTAGBŐR
@ómió: így lettél szűrve ? Gondolom semmihez sem értessz te gyökér .. de a 10 hónapos képzés alatt sem lehetne beleverni a silány minőségű f?szfejedbe semmit sem .. már a számadáskor buksz mert írni tudni kellene ha nyelvet nem is kellene beszélned kupak laja barátodnak ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.