Egy parlamenti irományból derült ki, hogy a kormány tényleg el fogja törölni a pedagógusok közfoglalkoztatotti státuszát, és egy másik jogi státuszt vezetnek be helyette – írja az Index.

Hiába cáfolta Gulyás Gergely, eltörlik a tanárok közalkalmazotti státuszát
Kép: Propeller.hu

Még tavaly ősszel derült ki, hogy a kormány eltörölheti a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, de Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter akkor még cáfolta az ezzel kapcsolatos értesüléseket. Azóta viszont a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátotta a tervezetet, amelyről a pedagógus-szakszervezet képviselői azt mondták, hogy nagyon rossz következményekkel járna.

Teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben

– így véleményezte a tervezetet március elején Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Néhány nappal később Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. Mint írta:

2019-ben a szakképzésben dolgozóktól, majd 2020-ban a közművelődés munkavállalóitól vették el a közalkalmazotti státuszt.

Pintér Sándor nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt, aki azt írta:

A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit.

Az államtitkár szerint a céljuk az, hogy az új törvény javítsa „a köznevelés eredményességét és színvonalát”, és fontosnak látják a minőségi teljesítmény középpontba helyezését.

Forrás: Index

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Már megszokhattuk, hogy amit a fidesz nagyon cáfol, arról már rég döntöttek, és kész a törvény!
ómió
Mert nem a köz, hanem az efftársiasság alkalmazottai!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.