Éppen csak a magas rangú kormányzati tisztviselők kerültek ki az egyetemek kuratóriumaiból.

Még mindig vastagon ott a NER az alapítványi egyetemekben, hiába a kuratóriumi tagcserék

Szegedi Tudományegyetem. Illusztráció: Facebook.com

Több mint két hónap telt el azóta, hogy az Európai Bizottság nyomására távozniuk kellett a kormánytagoknak a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz kiszervezett egyetemek kuratóriumaiból, és az esetek többségében mostanra már sikerült is megtalálni a helyükre a megfelelő személyeket – írja a Népszava.

Újdonság, hogy a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány élén Fükő László, a Bosch Elektromos Szerszámgyártó Kft. gyárigazgatója váltotta Varga Judit igazságügyi minisztert. Fükővel Szijjártó Péter avatott 2018-ban emléktáblát a Bosch miskolci gyáránál – írják –, a Boschnak pedig eddig összesen 10,2 milliárd forint közpénzt adtak oda vissza nem térítendő támogatásként az Orbán-kormányok.

A győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját választotta meg új tagjának. A Népszava megjegyzi:

A Hetzmannt megválasztó kuratórium elnöke Palkovics László volt miniszter, akit egyébként éppen idén januárban választottak meg a Rába Holding felügyelőbizottságának elnökévé.

A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumába került Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója – írta meg korábban a Propeller.hu is –, aki Lantos Csaba energiaügyi minisztert váltotta. A 4iG Mészáros Lőrinc köreiből nőtt hatalmas távközlési és informatikai vállalattá.

Ugyancsak írtunk róla, hogy az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány új tagjai tagja Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese, a kuratóriumi elnök pedig Cser-Palkovics András, a székesfehérvári fideszes polgármester lett.

A veszprémi Pannon Egyetem kuratóriumának élén Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal addigi elnöke váltotta Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős minisztert.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) fenntartó alapítvány irányító testületéből két miniszternek, Nagy István agrárminiszternek és Lázár János építési és közlekedési miniszternek kellett távoznia. Az még nem derült ki, hogy kik kerülnek az ő helyükre.

Forrás: Népszava.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Philip Marlowe: ...nem nagyon érted ezt sem, mi?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Miért mire számítottál!!!:::
Csak nem MSZP-s kuratórium tagokra kis naiv!!??
Ez pénzzel jár és nem oklevéllel!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pálinkás Pál
felejtsük már el, ki kell jelenteni, amíg fidesz van, embargót, kilopott vagyonokat zárolni...
Aki Én
@Philip Marlowe: ...nem nagyon érted ezt sem, mi?
Eladott Ország
@Philip Marlowe: ma, 13:44 ☻ Elfogyott a lenyúlható lé, a mamelukokat meg etetni kell, mert felfalják a dagadt rendszerét. Jó lesz ez ! Lenin alatt volt az új gazdaságpolitika (oroszul: Новая экономическая политика [novaja ekonomicseszkaja polityika]; rövidítve: NEP) , Orbán alatt van a NER. Ez illiberális vészhelyzeti kleptokrácia. Nemzeti = Orbán oligarcháié és/ vagy Nemzeti = Orbán klán kegyelméből a hűbéresek üzemeltethetik, amig jól viselkednek. Egyébként tudják, hogy ez az álszocializmus teljesen életképtelen. Viszont pár évig vagy akár évtizedig garantálják, hogy a kiválasztott tulajdonosi réteg királyként fog élni az államosított vagyonból és semmi más nem számít. Utánuk csak romok maradnak és középkor, de mit érdekli ezeket? !
Qqberci
És mi újság az "életfogytig tartó" kinevezésekkel?...
balos
Ezek a kiváló felszop-ócskák 1 év alatt annyit (kapnak)lopnak,amit más munkával egy életen át nem hoz össze!Szóval szeretném jelezni én nem sajnálom tölük,de azért a "csonton" hagyhatnának egy kis húst is ha megdobják vele a jobbágyaikat!
Macskaszem
Ezek azt gondolják, ha NER Jocit lecserélik NER Pistára, akkor már rendben is van. Nem kell ezeknek ingyen uniós pénz, se Erasmus.
Inkább keleti kölcsön, azt el lehet lopni, és nem kérik számon. Hülyemagyarok meg majd visszafizetik.
Most is évente 1600-1800 milliárdot fizetünk csak kamatra azért, hogy orbán zavartalanul lophasson, és építhesse a gecisztáni diktatúrát.
nejlontacskó
De most őszintén, gondolta bárki is, hogy ezt becsülettel, gerinces hozzáállással intézi a fidesz kádéjempé horda?
Ugyan már...
gina
Várt valaki mást??? ugyan.. ez a maffia banda nem adja fel, ki kellene füstölni az egész bandát,, a pénzhez ragadnak mint a muslincák
nejlontacskó
A kisemberek magántulajdonát védi a Fidesz
A kisemberektől!.
Terminátor
Mondom a mögoldást:
Az állás ellentételezése = 1x minimálbér!
Nem naponta!
Havonta!
Minnyárt kihullanának azok a hullarablók!
Terminátor
@Maccska: Lehet más ok, mint a hűségdíj átvétele?
Szükség nincs rájuk, nem szagemberek.
Csak a lét köll mögvonni tőlük, oszt kihullanak.
A hatalom kullancsai!
Kullancsok haza!
(Ezt most az EU írja!)
Aki Én
@Philip Marlowe: ...igen, egyértelmű volt, hogy nem érted.
ómió
Nahát! Pedig ez csak a nyugati "sokkal egyenlőbb" efftársak részére megengedett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.