A hatósághoz állampolgári bejelentések érkeztek az adásban elhangzottak miatt, amelynek egyik témája az Ugandában elfogadott homofób törvény volt.
Ahogy arról már beszámoltunk, Bencsik András „jó hírként” vezette fel a témát, majd gyönyörű jelzésnek nevezte azt, hogy az afrikai országban kivégezhetik a házasságot kötő azonos nemű párokat.
Sértheti az emberi méltósághoz való jogot és a kirekesztés gyanúját is felveti a Sajtóklub március 26-án sugárzott adásának egy részlete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint, ezért hatósági eljárást indítottak a HírTV szolgáltatója ellen
– írja közleményben az NMHH.
Bencsik a Sajtóklubban azon örvendezett, hogy „az amerikaiak tombolnak", mert száz százalékos egyetértéssel hozta meg a törvényt ugandai parlament, amiben szerinte „az a gyönyörű, hogy ez egy jelzés".
Az egész világon az új kánon, az új vallás az a másságkultusz, az lmbtq. A bubuk az új szentek ám Afrika nem csak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul
- jelentette ki.
Bencsik ahogy korábban már beszámoltunk róla, egyébként abból sem csinál titkot, hogy az oroszoknak drukkol, ugyanis Bencsik a monológját azzal kezdte, hogy ő még nem találkozott olyan emberrel ebben az országban, „aki ha vesz egy mély lélegzetet, nem mondja azt ki, hogy igen, ő az oroszoknak drukkol”, arról is értekezett, hogy Ukrajna egy csődtömeg, amit nem szabad befogadni az Európai Unióba, mert semmilyen kritériumnak nem felel meg.
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás