A nyílt oroszpártiságnak is új szintjét hozta a Mediaworks nevű fideszes médiabirodalomhoz tartozó Hír TV február 12-i, vasárnapi Sajtóklubja – számolt be róla a Telex.

A fideszes Bencsik "nem kommunista" András: Én is az oroszoknak drukkolok
Kép: YouTube/HírTV

Bayer Zsolt Fidesz-alapító műsorában Bencsik András Békemenet-alapító és a kormánypárti Demokrata főszerkesztője ugyanis nyíltan kimondta:

Igen, én is az oroszoknak drukkolok.

Bencsik, aki a monológját azzal kezdte, hogy ő még nem találkozott olyan emberrel ebben az országban, „aki ha vesz egy mély lélegzetet, nem mondja azt ki, hogy igen, ő az oroszoknak drukkol”, arról is értekezett, hogy Ukrajna egy csődtömeg, amit nem szabad befogadni az Európai Unióba, mert semmilyen kritériumnak nem felel meg – bár „ettől még lehet sajnálni az ukrán népet” – tett egy megengedő gesztust.

Bencsik szerint „azért drukkolunk (az oroszoknak), hogy ennek a pokoli hazugsággépezetnek legyen már vége”, és természetesen azt is megfejtette – nem nagy meglepetés –, hogy VALÓJÁBAN ki felel a háborúért:

Amerika Ukrajnát beleugrasztotta, és az oroszokat belecsábította ebbe a pokoli, ördögi történetbe.

A Telex cikke szerint Bencsik „Nem-voltam-kommunista” András 1990 előtti szakmai munkássága, amely a korabeli honvédelmi minisztérium szakfolyóiratától az MSZMP Somogy megyei lapján és a Csepel Művek lapján át a Népszabadság címoldaláig vezetett.

Bencsik András már 1986-ban hitet tett Budapest és Moszkva barátsága mellett az akkori pártlapban.

Forrás: Telex

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
0rbán agyament díszpintyei, drukkol mint a focimecssen...,az ilyen normális?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@Terminátor: csikari roman, de lehet hogy dolgozott a secunak Csau alatt. Az ilyen ketszinu tetvektol minden kitelik.
Terminátor
Utánanéztem.
A bencsik kesőbb született, tán rákosi volt az apja!
Lepényleső
...tény az kérem,hogy aki a kommunistának mondott Népszabadság politikai főszerkesztőségéig vitte 1986 körül,
az most hátraarccal (szerintük előre) váltott ismét köpönyeget,- a régit leporolva,- ahogy a cáratyuska elvárja?
csipetke
Ez a bencsik se százas.. Azt mondja, Amerika Ukrajnát beleugrasztotta, az oroszokat meg belecsábította ebbe a történetbe..
Kérdem szeretettel.- Ki a bánatos lószerszám állt putyin mögött pisztollyal,hogy támadja meg Ukrajnát?Lássuk már be,hogy putyin megzakkant, és az elmebeteg víziói, hogy majd újra összehozza a Szovjetuniót, az az ő álma marad. Azt se látja be a baromarcú, hogy nem tud a NATO fölé kerekedni, mert ahhoz olyan kevés ő,meg a hadserege kevés mint a lószarban a vitamin.Egy ilyen idióta,bomlott agyú ember miatt dőlt romba egy ország,és haltak meg százezrek, a ruszki,és az ukrán oldalon is. Nem értem,hogy putyint miért nem "iktatták" már ki. Akár egy pisztollyal,akár egy muszájkabáttal...Amit meg bencsik mond, az a kutyát se érdekli...
amortizáltok
simán akkor piros könyvesnek nevezték öket. Párttag az nem azonos a kommunistával nekik volt gerincük. A párttag meg kiváltságokat élvezett ilyen pld a Merkurnál aki tudja 3-5-7évet is lehetett autóra befizetve várni, vagy tanácsi lakásra rajtuk kívűl vezerékes telefonnal kevesen rendelkeztek max a BM. - HM dolgozói. vb titkár munkásőr parancsnok beépített emberkéik. benn meg csak csikk mocskos szájjal akár a paraszt.két kultúrtahó

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.