A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér, meglátogatja a magyarországi keresztényeket, katolikusokat – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombattól meghallgatható új podcastjában.

"A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően" – erről beszélt Kovács Zoltán podcastjában a szeged-csanádi püspök
Fotó: YouTube

Ferenc pápa két éven belül másodszor látogatja meg a magyarországi keresztényeket, katolikusokat.

Ez megerősítése azon munkánknak, melynek célja, hogy keresztényként éljünk, hogy a jelenlegi társadalomban is tanúságot adjunk hitünknek és dolgozzunk érte

- hangsúlyozta a beszélgetésben a püspök.

Hozzátette: különösen biztatásnak érzik ezt azon erőfeszítéseik megerősítésében, amelyek célja, hogy képviseljék és megvédjék a keresztény értékeket, melyek valójában nemcsak keresztény értékek, hanem egyben európai értékek is.

Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet:

Magyarország több mint egy évtizede áll a kritikák középpontjában amiatt, hogy a kereszténységről beszél, hangsúlyozza, hogy az európai értékek ezeréves keresztény értékeken, struktúrákon alapulnak. Emlékeztetett arra, hogy az EU alapítói is kimondták, kereszténység nélkül Európa nem létezhet.

Kiss-Rigó László szerint Európa nyugati felében éppen azok, akik büszkén azt mondják magukról, hogy a demokrácia legmagasabb szintjén élnek, paradox módon "a nihilizmus ideológiai diktatúrájává változtatták társadalmaikat", és ennek egyértelműen az lesz a vége, hogy "feladják identitásukat, és mindez önpusztításhoz, társadalmi öngyilkossághoz vezet. Úgy tűnik, hogy sokan nem fogják ezt fel. Úgy tűnik, hogy a józan ész egyszerűen megszűnt létezni e társadalmakban".

Kovács Zoltán elmondta: a pápalátogatás három napja a katolikus egyház és egyházfő világképének különböző elemeit tükrözi majd. Az első nap protokolleseményekről szól, amikor a pápa találkozik a köztársasági elnökkel, Magyarország miniszterelnökével, a magyar állam magas rangú személyiségeivel, majd nagyszabású találkozó lesz a Magyar Katolikus Egyház, illetve a magyarországi egyházak képviselőivel. A második nap programja szociális kérdések köré szerveződik, a pápa meglátogatja a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményét, elmegy a Szent Erzsébet-templomba, ahol szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik, majd egy nagy ifjúsági találkozót tartanak. A vasárnapi pápai szentmise után az egyházfő meglátogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.

Kiss-Rigó László kiemelte, a pápa útja elsősorban pásztori látogatás, azért jön, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket, katolikusokat, és biztassa, megerősítse őket hitükben, ugyanakkor állami látogatás is, mely lehetőséget teremt arra, hogy a pápa értékekről közvetítsen üzenetet.

Kovács Zoltán felvetette: 2021 októberében Ferenc pápa zsinatot hívott össze, hogy megvitassák, az egyház miként tud alkalmazkodni a 21. századhoz. Ezzel kapcsolatban Kiss-Rigó László arra hívta fel a figyelmet: az egyháznak mindig meg kell újulnia. A Ferenc pápa által elindított folyamat megnyitja annak lehetőségét, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét, de ez nem jelenti azt, hogy az egyház tanításai a legfontosabb dolgokat illetően változni fognak. Az egyháznak nincs felhatalmazása tanításai megváltoztatására, a tanításokat Jézus adta – mondta.

Minél nagyobb egy hajó, annál nehezebb vele irányt váltani

- fűzte hozzá a püspök.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Kovács Zoltán az elmúlt hetek és hónapok egyik legmegdöbbentőbb fejleményének nevezte, hogy "az ember magyarázkodásra szorul, amikor a békéről beszél".

Kovács Zoltán A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című angol nyelvű podcastjának új része itt érhető el:

Forrás: MTI

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Honnan tudja ez a kisrigó, hogy mit gondol a pápa? Megsúgta neki?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Hát a nemzethy tömeggyilkosaink sok embert vezetnek meg az orruknál fogva,aki közel jár a geci seggéhez!
Qqberci
Honnan tudja ez a kisrigó, hogy mit gondol a pápa? Megsúgta neki?...
Nyírfa
A segítség oda megy, ahol legnagyobb az ínség. Ez nem a fidesz törvénye, hanem az Életé.
csak úgy....
orbánnak sikerült letérdeltetni a csuhásokat! :) - ha van isten,akkor az dühöng az égben ,ha nincs ...akkor a tetvek nem is kerülnek pokolra?
drrotf
Kis-Rigó szerint az egyház feladata állandóan megújulni, de nem változni , az alaptételek semmit nem változnak!Ez igen nehéz feladat, mert a megújulás az szerintem változás lehetőségét is magában foglalja.de állandóan megújulni és semmit nem változni az szinte lehetetlen dolog mert a természeti és a társadalmi körülmények ugye nem kétséges hogy állandóan változnak, akkor a hit tételnek is követni kellene ezt a változást, ha az a társadalom javát szolgálja!
Nessy
@drrotf: Kis Rigó hány elvehető ingatlant nézett ki magának?Úgyis, mint a "kereszténység képviselője" kis hazánkban! Farizeus!
drrotf
@Nessy: Ezek szerint Kis-Rigónál nem történt semmi változás, ugyanolyan kapzsi , vagyonszerző egyházi vezető mint korábban volt.
csak úgy....
"Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Kovács Zoltán az elmúlt hetek és hónapok egyik legmegdöbbentőbb fejleményének nevezte, hogy "az ember magyarázkodásra szorul, amikor a békéről beszél".
zoli baxod, a ti békétek azt jelenti az ukránoknak, hogy továbbra is a ruszki elnyomás alatt sinylödni, ez nem béke ez lófasz!
Nessy
@drrotf: Nem adhat mást, csak mi lényege!
Nyírfa
@csak úgy...: 15.47

A katolikus egyház gyakorlatilag lefeküdt a náciknak, alig volt köztük zsidómentő. De nemcsak a II. világháborúban játszottak nemtelen szerepet, az egész történelmünk során hatalom- és vagyonorientáltság jellemezte őket.
Megáldották a fegyvereket - nesze, szeretet, ágyő, béke -, félni és megalázkodni tanították a híveiket.
Hát, ők is csak emberek, még ha el is akarják játszani, és hitetni a jónéppel, hogy isten követei.
Nyírfa
@csak úgy...: 15,47

Bocs', én még Kis-Rigónál tartottam! :)
csak úgy....
@Nyírfa: mussulini olaszországa ,benne a vatikán...,már akkoriban is tudták a papok,hogy kihez köll fohászkodni...
Nyírfa
@csak úgy...: 18.,00

Látod, ez az, amit soha nem értettem: Olaszország, fasizmus, Vatikán. Úgy bukdácsolunk mi, emberek itt a földön, hogy rossz nézni. Megélni pláne.
csak úgy....
@Nyírfa: erröl a shikari tanár urat kell kérdezned! :) szerintem minden ember kisegér,még a pápa is...,nem beszélve 0rbánról! - valakik valamiért szeretnek nagyobbat csinálni magukból ,mint amire képesek!
Nyírfa
@csak úgy...: shikari tanár urat? :))) Vicces vagy!
Nem is vagyunk annyira kisegerek. Igazság szerint alapvetően tökéletesek és jók vagyunk, meg okosak és tehetségesek, csak éppen ezen értékek megélésére még nem értünk meg. Legalábbis kollektiven, mert vannak köztünk jócskán nagyszerű emberek.
csak úgy....
@Nyírfa: ebben reménykedtem én is, közben kiderült ,hogy még a kisegereknél is keményebb a fidesz magyar! :) nekik még a saját jólétüknél is fontosabb az 0rbán &mészáros család boldogulása, amit te az imént a nagyszerüségükkel übereltél... ;)
Nyírfa
@csak úgy...: Ne kelljen számon kérnem rajtad az értő olvasást, ejnye- bejnye!
Már majdnem lájkoltalak, de szerencsére végig olvastam. És te?
justhpeter
Kiss-Rigó László egy PPP (Politikai Prostituált Püspök) !!! Hitelességét az olyan szégyenkeresztények igazolják mint Orbán és Semjén.
csak úgy....
@Nyírfa: kedvesem, ha a te és az én benyomásaim a múltról különbözöek, akkor elöfordulhat ,hogy a jelenröl és a jövöröl sem adhatunk közösen normális választ!
Nyírfa
@csak úgy...: 20.30

Édesem, attól tartok, nem azt olvastad, amit írtam, és ahelyett, hogy ezt szépen beismernéd, még ráteszel egy lapáttal.
Tekintve, hogy egészen biztos vagyok az igazamban, erre a témára nem óhajtok több szót vesztegetni. :)
csak úgy....
@Nyírfa: drágám, veled még sosem fordult elö,hogy átsiklottál valami fontosnak vélt fölött,ami úgy hogyismodhatnékolt ,hogy észre sem vetted? :)
csak úgy....
@Nyírfa: "Tekintve, hogy egészen biztos vagyok az igazamban, erre a témára nem óhajtok több szót vesztegetni. :) " a világ számos igazságból vagy igazságtalanságból áll,mi csak nyuszik!
Nyírfa
@csak úgy...: Csillagom, de, előfordult, és, ha szóltak, utánanéztem, meaculpáztam.
Bár, most gondolkodnom kellene, mi is az a hogyismondhatnékolt, úgy döntöttem, inkább átsiklom felette. :)
csak úgy....
@Nyírfa: a hogyismondhatnékol = pozitív benyomás úgy,hogy az annak a rendje! :)
Nyírfa
@csak úgy...: 21.27

Öreg, fél tíz van. Sok ez már nekem! :)
csak úgy....
@Nyírfa: hmm öreg,emígy füstölgök magamba! :)
Nyírfa
@csak úgy...: Igazán, kedves tőlem az öregezés. Olyan meghitt. :) Magam sem értem, de álmos vagyok, pedig laza napom volt. Lehet, hogy a 70 év teszi?
csak úgy....
@Nyírfa: Én a szívemet adtam neked,
És az árából vettünk egy labdát,
És mi együtt játszottunk éveken át.
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Óh, ugye mi jó barátok vagyunk?
Én a kezemet adtam neked,
És az árából vettünk egy hintát,
És mi együtt ültünk benne éveken át.
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Hm, ugye mi jó barátok vagyunk?
Tudod, az első pofon a legnagyobb,
Aztán a többit lassan megszokod,
Tudod, az első pofon a legnagyobb
Aztán a többit megszokod.
Én a pénzemet adtam neked,
De a pénzemért nem kaptunk semmit,
És mi együtt néztük a kirakatot.
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Óh, ugye mi jó barátok vagyunk?
Tudod, az első pofon a legnagyobb,
Aztán a többit lassan megszokod,
Tudod, az első pofon a legnagyobb
Aztán a többit megszokod.
Én a fülemet adtam neked,
De te hallottál valamit rólam,
És mi nem beszélgettünk éveken át.
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Óh, ugye mi jó barátok vagyunk?
Én a zenémet adtam neked,
De az árából nem kaptunk semmit,
És mi együtt árultuk éveken át.
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Óh, ugye mi jó barátok vagyunk?
Ugye, mi jó, ugye, mi jó, Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Nyírfa
@csak úgy...: Szerintem, egész jól megvagyunk. Rég volt, hogy lökted a hintám, közben tervezgettük a jövőt, súgtál a fülembe szépeket, de aztán hallottál valamit rólam. Igen, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit , nem, nem szokom meg. A pofon nem természetes, én ezt másképpen gondolom, de, azért mi jó barátok vagyunk. Ugye?
Nyírfa
@csak úgy...: Jó válasz. Akkor mehetek is aludni, köszönöm, neked is jó éjszakát. :)
csak úgy....
@Nyírfa: pesti rikkancs: veszi a lapot ha veszi a lapot! :)
csak úgy....
@Nyírfa: A szó veszélyes fegyver..

A szót kimondják
ki tudja, kit hogyan talál
A szót leírják
ki tudja,hová megy éppen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szót hallgatják
ki tudja,hová ér éppen
A szót leírják
ki tudja,hová ér éppen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
(van aki fegyvertelen)

A szót hallgatják
ki tudja,hová ér éppen
A szó messze száll
ki tudja, hol áll meg végül

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver (hahaha)
Vigyázz, hogy mit mondasz, kinek, mikor
És hogyan
A szót kimondják, leírják, ki érti meg?
A szót kimondják,leírják, ki mire gondol?
A szót kimondják, leírják, ki érti meg?
A szó, igen a szó-szó
A szót kimondják, leírják, ki érti meg?
A szót kimondják, leírják, ki hogyan érti?
A szót kimondják, leírják, ki érti meg?
A szó, igen a szó-szó

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
Nyírfa
@csak úgy...: A szó ölhet és ölelhet. Számtalanszor választjuk az életünk során hol ezt, hol azt. Önuralom, intelligencia, tudatos gondolkodás kell ahhoz, hogy ne bántásra , ne játszmára használjuk.
Nyírfa
@csak úgy...: tegnap, 22.45

Ki ne hagyjam! :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.