A kormány igazán méltó módon akar megemlékezni a mohácsi csatáról, ezért csaknem 6 milliárd forintot költ az eseménykre – Lázár János felügyeletével.
Lázár János segít elkölteni a 6 milliárdot. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
„A kormány egyetért azzal, hogy az 1526. évi mohácsi csata a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének olyan meghatározó eseménye, amelynek 500. évfordulója alkalmából történő méltó megemlékezés történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír” – jelent meg tegnap a kormányhatározatban.
Lázár János építési és közlekedési miniszter lesz a program fő felelőse, mellette fontos szerepet kapott Nagy István agrárminiszter is.
A 444.hu összeszedte, hogy pontosan mire is megy el ez a pontom 6 milliárd forint:
- az M6-os autópályának a horvát határig történő megépítése a Bóly és Ivándárda közötti, mintegy 20 km-es szakaszon
- a mohácsi Duna-híd megépítése
- az új országos közforgalmú kikötő megépítése Mohácson
- Villány összekötése az épülő M6-os autópályával
- Villány északkeleti részén új elkerülő út építésének tervezése, majd az út megépítése,
- Mágocs és Szászvár térsége közúti kapcsolatainak erősítése, a Szekszárd–Kaposvár közötti településeket elkerülő út tervezésével és megépítésével.
valamint Mohácson:
- a főtér átépítése,
- a Fogadalmi Templom és környezete továbbépítése,
- a városháza magántulajdonban lévő részének megvásárlása és felújítása, a főtéren eddig történt parkolás kiváltása a tér közelében területvásárlással és parkolóház építésével,
- Mohács város szállodai kapacitásainak növelése a Szent János Hotel korszerűsítésével, bővítésével, valamint a város központjához kapcsolódó dunai partszakasz rendezésével, a Sokac-rév felújításával,
- a Csatatéri Emlékkápolna és a Kálvária felújítása a hozzájuk kapcsolódó közterülettel,
- a II. Lajos Emlékhely fejlesztése, látogatóközpont kialakítása, tematikus sétány létrehozása,
- Mohács város minden felekezete valamennyi templomának felújítása a hozzájuk kapcsolódó közterületekkel (ideértve négy katolikus, egy-egy református, evangélikus, ortodox templomot és a mohácsi zsidó emlékhelyet), valamint a város szigeti oldalán egy emlékkápolna létrehozása.
Illetve a mohácsi síkon:
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes felújítása, az ott lévő tömegsírok feltárása után a hősök méltó eltemetése, emlékkápolna megépítésével,
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódóan Mohács Emlékközpont létrehozása és azok közös működtetése,
- a csata központi emlékművének létrehozása,
- kilátó a csatasíkot övező tereplépcső legmagasabb pontján, Nagynyárádon,
- a két csatasíkot (Mohács–Nagyharsány) összekötő kerékpárút hátralévő szakaszának fejlesztése,
- a kelet-baranyai kerékpáros törzshálózat fejlesztése, különösen Mohács meglévő kerékpárúthálózatának a határig történő meghosszabbítása Törökdomb mellett elhaladva,
- a mohácsi csatasíkot körbefogó települések templomainak felújítása,
- a csatasík közútjainak felújítása.
A Villány–Nagyharsány térségében:
- a II. mohácsi csata, az 1687. évi győztes Harsány-hegyi csata emlékhelyének továbbépítése,
- a Nagyharsányi Szoborpark felújítása,
- Villány város szállodai kapacitásának bővítése,
- a csatasíkot körbefogó települések templomainak felújítása,
- a csatasík közútjainak felújítása.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy ez 12 év ,,kormányzásnak,,nevezett fosztogatás durvább károkat okozott az országnak mint a Mohácsi csata vesztés!
Amikor Orbán azt mondja győztünk: 1) nem biztos hogy győztünk 2) lehet, hogy verseny sem volt 3) lehet, hogy ellenfél sem volt...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/121687097_843556366388786_1781623734449557130_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=yQxHK584j98AX-O22Q_&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDiGE-PcO3fsBroEFzPwlQO8D94KH3BvmPbnWPm-sMkUA&oe=64734450
Hallottátok Vityát. Győztünk!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274248904_10223861048412040_1240653428268507957_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=ALcKoWUjt4UAX8zEJYV&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDcRmaBsI1KIwhiQAIG0erTrw7-iV0c6DOBIONyjl55hQ&oe=64503F37
Új hozzászólás