Méhkerék volt jegyzője, Major Ágnes április eleje óta a Belügyminisztériumban (BM) dolgozik.

Állást kapott Pintér Sándortól egy törvénysértő jegyzőnő

Pintér Sándor minisztériuma felvette a jegyzőnőt. Forrás: RTL

Ez derült ki Gurmai Zita MSZP-s képviselő parlamentben feltett kérdéséből – írja a 24.hu. Major Ágnes korábban jogsértő módon nem volt hajlandó érdemben válaszolni a Magyar Narancs közérdekű adatigénylésére.

Tát Margit méhkeréki fideszes polgármestert jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték költségvetési csalás vádjával. A polgármester lemondott, majd a polgármesteri hivatal visszavette őt ugyanoda dolgozni. A Magyar Narancs ekkor próbálta meg közérdekű adatigényléssel kideríteni, mennyit kereshet Tát, de Major Ágnes erre nem válaszolt érdemben.

Az ügybe végül a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság avatkozott be, az adatigénylőnek igazat adva, ami miatt végül kiderült, hogy Tátot bruttó 750 ezer forintért vették vissza az önkormányzathoz.

Tátot azóta újraválasztották, így ismét ő Méhkerék polgármestere – írja a Telex. Gurmai Zita kérdésére Rétvári Bence nem árulta el, hogy Major Ágnes milyen pozíciót kapott a belügynél.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Ami ebben a putri országban zajlik a fidesz kormány vezetésével ,az vérlázító.Itt mindenki részeg,vagy delirium tremensben szenved?Normális állampolgárok ennek már rég véget vetettek volna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Ez ám a karrier!!
Úgy látszik pótolhatatlan az asszonyság a belügynél is!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Havanagi
Ami ebben a putri országban zajlik a fidesz kormány vezetésével ,az vérlázító.Itt mindenki részeg,vagy delirium tremensben szenved?Normális állampolgárok ennek már rég véget vetettek volna.
Nanya
Egy ilyen rovott múltú nőszemély emeli a színvonalat a bűnözők,a tolvajok a maffia köreiben.

Ne hülyüljünk már meg,hogy pont egy becsületes személyt vegyenek be maguk közé !
...vigasztaljon bennünket kedves barátaim az a ,a remény , na mi is? Ja ! Hogy egyszer talpuk alatt fütyül a szél...
gina
Alkesz pedofil szeméttöl mit várni...
simmering73
Az állás betöltés feltétele volt, hogy lopni, csalni, hazudni tudjon.
Macskaszem
Ez az ország egy reménytelen szemétdomb. Ahogy Borkait újraválasztották Győrben, úgy a méhkeréki csalásért jogerősen elítélt Tát Margitot is újraválasztották. A jegyzőjét most előléptették.
Az összesnek börtönben lenne a helye az olajszőkítővel együtt. Ehelyett uralkodnak ezen a birka országon bassza meg.
Nessy
@Macskaszem: Jó, csak ne fiaztassa! Már így is egyre többen vannak!
Nanya
@Shikari: takarod vissza a bárcás kúrva bolhafészek anyád szarcsimbókos picsájába !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.