Gyurcsány Ferenc lebetegezte a Fecebookon Orbán Viktort a kormányfő veszprémi hitleres beszéde miatt.
Ahogy korábban mi is megírtuk, Orbán Viktor szerint Hitler is az európai egységről álmodozott.
Orbán Viktor miniszterelnök, Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter (középen, b-j) a veszprémi ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ megnyitóján 2023. május 12-én. A központ a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program támogatásával 11,2 milliárd forintból épült. MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor pénteken Veszprémben, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ ünnepélyes megnyitóján azt mondta,
az európai államok együttműködése mindig nehéz és bonyolult dolog volt. Az a tény, hogy a Római Birodalmat különböző harcias törzsek döntötték meg és egyes területeit más és más törzsek foglalták el, el is döntötte Európa sorsát: eldőlt, hogy Európában saját nyelvvel, saját kultúrával, saját ösztönvilággal rendelkező nemzetek lesznek – fejtette ki.
Orbán hozzátette: ez rivalizálásokat, konfliktusokat, területi és hatalmi vitákat hozott, de a nemzetállamok felett Róma bukása óta mindig ott lebegett "egy álom, egy kísértés", hogy újraegyesítsék, egy birodalomban fogják össze a hajdani Róma területeit, vagyis Európát.
"Bizánc, Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott" – mondta a miniszterelnök, aki szerint ez ma is így megy. Egyszerre van jelen az önálló nemzeti lét és a birodalmi gondolat, a nemzeti kultúra és az európai értékek, a szuverenitás és az "ever closer union", ahogyan Brüsszelben mondják
- tette hozzá Orbán.
Úgy vélte:
ha szerencsénk van, megtaláljuk a kényes egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és európai együttműködés között, ha nincs, akkor "elbillen a dolog" és "nemzeti konfliktusok aknamezője" vagy "bürokratikus hatalmi gépezet" lesz belőle, amely visszaél a hatalmával.
Kijelentette:
az egyensúlyhoz hazájukat és Európát egyaránt szerető, toleráns és erős, "Pannon-féle vezetők" kellenek. Szerinte ez ma "ritka, mint a fehér holló", helyette intolerancia, gyengeség, szívtelenség van.
Erre reagált Gyurcsány egy Facebook-posztban.
Azt mondja Orbán, hogy Hitler is európai egységet akart.
Beteg ez az ember
- kezdte posztját a DK elnöke.
Gyurcsány hozzátette:
Hitler nem egyesíteni, hanem leigázni akarta Európát. Hitler nem Európát építette, hanem a nemzetiszocialista Németországot, a Harmadik Birodalmat, emberek tízmillióinak élete árán. Hitlert bármilyen módon emlegetni a mai európai gondolat mellett beteg, ocsmány gondolat és szöveg.
Európa szemére vetni, hogy nincs béke és jólét önfelmentő ordas hazugság Orbán szájából. Egyrészt az Európai Unióban béke van. Mellettünk dúl a háború, és éppen azért akarjuk megleckéztetni az agresszor, gyilkos orosz elitet, hogy elmenjen a kedvük attól, hogy velünk háborúzzanak. A magyar kormányfő éppen ennek áll ellen, ő valójában az orosz háború pártján áll.
Ami meg a jólétet illeti:
Majdnem minden fejlesztés mögött európai pénz van az elmúlt 15 évben. Most éppen Orbán kuncsorog európai pénzért. Aztán meg talán nem kellene ellopni az európai pénzt. Ezer milliárdokban mérhető az a pénz, amennyi az elmúlt évtizedben Orbán köréhez került.
Beteg ez az ember.
Intellektuálisan, erkölcsileg, politikailag.
És ahogy látom, megbetegíti hazánkat.
Gyógyulni kellene már.
73 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Látom, alakulóban van egy virtuális szövetkezés. :)
Nem lenne egyszerűbb lefogni végre azt a követ dobáló kezet? Csak azét az egyét, a többi már futna is világgá.
Az ország az ő földje, a nép a cselédsége. Hogy a sok buta ember ezt miért nem tudja végre megérteni?
Van egy Lúdas Matyink, veri is folyamatosan Döbrögit, de csak szóval, ám az uraság nem a szavakból ért, hanem a tettekből.
Lúdas Ákos lassan-lassan az életét adja értünk, de tartok tőle, hogy nem érdemeljük meg.
kolozsvaros.com/2023/05/16/minden-tekintetben-vesztes/
Új hozzászólás