Magyarország és Kína számíthat egymásra a béketábor hangjának erősítésében, a két ország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy mielőbb tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és béketárgyalások induljanak meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

Sztálinista jelmondattal dörgölőzik Szijjártó a kommunista Kínához
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Abdullah Shahid Maldív-szigeteki külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 11-én. MTI/Kovács Attila

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Csin Kanggal folytatott egyeztetését követően a két ország közötti stratégiai partnerségről beszélt, amelynek jelentőségét szavai szerint az utóbbi években a koronavírus-járvány elleni küzdelem, a gazdasági válság és a háborús helyzet is megerősítette.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországot különösen súlyos kihívások érik a szomszédságban zajló fegyveres konfliktus miatt, ezért hazánk a béke pártján áll, azt szeretné, hogy minél előbb véget érjenek a harcok.

Azonban azt kell látni sajnos, hogy a világban, és különösen a transzatlanti világban, a háborús retorika rendkívül hangos

- vélekedett.

"Ennek ellenszereként folyamatosan erősítenünk kell a béketábornak a hangját, hogy világossá váljon, hogy a globális többség igenis a béke mellett van. És a béketábor hangjának erősítésében Kínának bizony kulcsszerepe van" – mondta.

Szijjártó Péter leszögezte: "nagyra becsüljük Kína erőfeszítéseit, amelyeket a béke érdekében tett az elmúlt időszakban, nagyra becsüljük azt a béketervet, amelyet Kína letett az asztalra".

A diplomáciai rendezést célzó kínai javaslatról szólva közölte, már az üdvözlendő, hogy egyáltalán létezik ez a kezdeményezés, mivel az ukrajnai helyzet kapcsán általában a háborúról beszél mindenki.

Mi azt szeretnénk, hogy ha egyre többen és egyre hangosabban beszélnénk a békéről

- fogalmazott.

A miniszter arról is beszámolt, hogy kínai hivatali partnerével megállapodtak abban, hogy számíthatnak egymásra a béketábor hangjának erősítésében. "Együttműködünk szorosan annak érdekében, hogy megteremtsük minél előbb egy azonnali tűzszünet és aztán a béketárgyalások feltételeit Ukrajnában" – tudatta.

Mi örülünk annak, hogy Kína komolyan veszi a béke iránti erőfeszítéseket, örülünk annak, hogy Kína erőfeszítéseket tesz ebbe az irányba, és ebben a tekintetben szorosan együtt fog működni a következő időszakban

- jelentette ki.

A történelmi emlékezet is az ötvenes évek szovjet, illetve szovjet típusú diktatúráihoz társítják „a béketábor” kifejezést, amelyet még Sztálin fő propagandistája, Andrej Zsdanov kezdett használni a világ szovjet megszállás alatt álló részére, szemben az Egyesült Államok befolyása alatt álló imperialista „háborús táborral". Az imperialisták elleni harcot „békeharcnak” nevezte a szovjet propaganda a hidegháború alatt.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
annak a kínának nyalakodik békével és háború ellenes dumával, akik éppen tajvant készülnek lerohanni! :) hibbant vagy te pötyi..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
annak a kínának nyalakodik békével és háború ellenes dumával, akik éppen tajvant készülnek lerohanni! :) hibbant vagy te pötyi..
csak úgy....
@simmering73: erre a kis tehen és a macsska táncra fognak pördülni! :)
gina
Ez kell a sok fogatlan proli alkesz fideszhivöknek, hányingerem van, egy ilyen kis buzinak tapsikolnak, hát gratulálok,, és ezek beszélnek "libisiznek"" agybeteg népség,,
csak úgy....
@KisTehen: nem zörög a haraszt ha nem nyal a fideszparaszt!
Nyírfa
@simmering73: 12.45

Gondoltam, hogy ez lesz! Hogy mennyit énekeltük! :)) És én hittem is benne.
csak úgy....
@KisTehen: nem veszem el egy profi nyalóka melóját! - boci, nyalni csak a te privilégiumod és jól csinálod,mondhatni gondolkodás nélkül!
Sámannus
Petya van még olyan segg amit nem nyaltál?
Yoda69
"Mi azt szeretnénk, hogy ha egyre többen és egyre hangosabban beszélnénk a békéről"

A bekeert tenni kell te barom, nem csak beszelni rola. Attol hogy napjaban 100 elismetlitek a fideSSben hogy mibeket akarunk, attol nem lesz beke.
Ha beket akarsz, akkor te mint nagy orosz barat (ki is vagy tuntetve a lavor altal) menj el Moszkvaba, pippantsd le puttyantot, aztan terden allva konyorogj a bekeert. Akkor elhiszem hogy valoban bekeparti vagy, egesz addig csak ures fecseges es bla-bla.
kulabombaafityiszre
Te hülyegyerek a nagy béketáborozás közben a putyinnak szóltál már erről a kérdésről,mondjuk a lavor leszopása közben,mert tudod putler az egyik illetékes ebben az ügyben.Ja,ahhoz túl beszari vagy,esetleg putler kiteregetné a lopásaidat meg a melegségedet ami ciki lenne a számodra.
Egy ilyen semmihez sem értő szánalom is,csak a fideszben évényesülhetett.
Nessy
Hogy is volt elvtársak? "Egy a jelszónk,tartós béke, állj közénk és harcolj érte!"
Valamint: " Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján!"
csak úgy....
@Maccska: ezt te, mint putyin csicska találtad ki ? én benne vagyok, csatlakozzatok a ruszkikhoz de végleg és egy faxa magas kerítést tegyetek a nyugati határra! :) -különben végleg elillan hunniából az értelem...,és csak a hozzád fogható tehetetlen buta marhák maradnak
ómió
Az efftársak ennyire leragadtak az egykori sztálinista "béketáboruknál"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.