A hazai előrejelzéseket tekintve a Magyar Nemzeti Bank 2022. decemberi inflációs jelentésében 15,0–19,5 százalékos inflációt valószínűsített, a Pénzügyminisztérium pedig a 2023. évi költségvetési törvényben közölt előrejelzése alapján 15 százalékos inflációt vár.

Rendkívüli bejelentést tett az Orbán-kormány: Magyarok millióit érinti a bejelentés

Ezzel kapcsolatban tett most nagy bejelentést az Orbán-kormány, akik a Facebook oldalukon tették közzé, hogy 2010 óta védik a nyugdíjak értékét, ha szükségessé válik, idén is lesz nyugdíjkorrekció.

2010 óta védjük a nyugdíjak értékét, ha szükségessé válik, idén is lesz nyugdíjkorrekció.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2023. május 31., szerda

2023 januárjában, Farkas András nyugdíjszakértő arról beszélt az Indexnek, hogy hiába történt egy év alatt négyszer is nyugdíjemelés, az infláció mindig gyorsabban nő. A januári emelést biztosan követnie kell egy nyári és egy őszi korrekciónak is, továbbá nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosarat két évvel ezelőtti adatok alapján számítják ki.

Ha idén a becsültnél magasabb lesz az infláció, januárig visszamenőleg jár a nyugdíjkorrekció

- írta Magyarország Kormánya.

A szakértő arról is beszélt, hogy a 13. havi nyugdíj összege egy évre levetítve olyan, mintha 8,3 százalékos pluszemelést kapnának a nyugdíjasok, és ehhez képest kell mérni azt, hogy az élelmiszerárakkal és energiaárakkal még ez az emelés sem biztos, hogy elegendő lesz.

Forrás: Index

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ha jól értem, 8.6% emelésnek kell figyelembe vennünk a 13. havi nyugdíjat. Ezzel csak egy baj van! Ez nem emelés, nem épül be a nyugdíjba, és a következő emelés alapj az alacsonyabb összeg lesz. Ezzel metodikával rövid idő alatt elértéktelenedik a nyugdíj! Illetve már az elmúlt évek alatt is min.20% -t vesztett a vásárló értékéből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
@Németh István: Csak meg kell nézni a Ámerika és az európai államok vezetőinek, bankárainak származását! Mindjárt tiszta lesz minden!
Németh István
Hát IGEN!! Az a tény, hogy a szabadköművesség áttetette székhelyét az usa-ba önmagáért beszél! Az összelopott és kimentett vagyonok ott vannak >> na nem az állami bugyellárisban hanem a miliárdosok zsebében! Ezzel manipulálják a világot miközben a saját országukat, most éppen az usa-at valójában fizetésképtelenné tették! De mert az un. banki hiteleket az usa állam-nak adják, hát így valójában az élősködő pénzmilliárdosok a saját államuk tönkremenetelén nye-részkednek! Az emberek meg le vannak szarva, ha háborút gerjesztenek akkor elhullanak mint a falevél ki nem szarja le őket, de a milliárdosék a szabadköműves rabbló népség marad! Kicsibe ezt játszák el az ukrán föld esetében - ugye felvásárolták és most védetik ezerrel az ukrán cső-cselékkel, had pusztúljanak - a polgárok a történelmi erekjék, semmi sem számít, fő ahatalom!! > közben ha a többi nemzet is károsodik akkor az pont nekik jó! a gyengébbeken könnyebb ural-kodni!!! ÉS itt vagyunk mi magyarok a karrakter nemzet, a trianoni szemétség után is képesek voltunk talpra állni és a békeszeretetünk a kitartásunk nemzetiségünk adottságai, hitünk és az ahoz való elkötelezettségünk szúrja a mocskos zsidó szemét fajtáknak szemét! > a balliberális megrontó csőcselékeknek! Nekik az Isten-haza-család egysége az ördöüg, a sátán vasvellája!
Tulajdonképen meg is rohadhatnak a fenti nyalósaikkal együtt!
verőce21
"Inkább a doktorminiszterelnökúr gazdagodjon minthogy a szemét multik kivigyék a hasznot." - Dünnyögte a fideszes néni, majd berakott még egy szem krumplit a Lidl-es kosarába. Mégiscsak hétvége van, egyszer élünk...! :)
ómió
@Aki Én: Sürgesd az új donor kutyaagyadat, bolsiék elmebetege! Hátha azzal majd felismered a tetvesbolsi fajtádat és nem kell másokra hazudnod az elmebeteg mocsokbolsi egódat se!
AMORÁLISOK
ez ugye egy dolgot juttat ám az emberek eszébe a katonaságnál az éves szabadságot. Jár ? !! dehogy jár elvtársak ADHATÓ na igen orbánisztán és már az emberek megtakarításaira kacsintgat 1 hét és a rénszarvas helikopteres megírja a lenyulás módját.
családi birtok lett az ország. Aki teheti innen elmegy marad itt egy orbánia.
AMORÁLISOK
ami igy kezdődik rendkivüli hát az IGAZI RENDKÍVÜLI AZ LESZ hogy lelép pár órán belül. A tőbbi csak kacsa vagy falka nyuz. álhir. csak figyelemfelkeltés mint a viharjelzések 20/80 as a valószinűsége.bár ha be sem jelentené és lelépne a kutya sem vonyítana.az ország népének 85 -% meglátogatná Szt: Antalt adományaival.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.