A külföldi beruházók bizalma a jelek szerint minden támadás, érzelmi zsarolás és hisztériakeltés dacára töretlen Magyarország iránt, ami nagyban hozzájárult a gazdasági növekedés fenntartásához a mostani nehézségek közepette is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A tárcavezető az osztrák tulajdonú KRONOSPAN-MOFA Hungary Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalatcsoport a farostlemez gyártásával foglalkozó mohácsi üzemének kapacitását bővíti kétmilliárd forint értékben, amihez az állam 286 millió forinttal járul hozzá, így segítve 230 ember munkahelyének megőrzését.
Beszédében mindenekelőtt az elmúlt évek rendkívüli kihívásait taglalta, hangsúlyozva, hogy rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán.
Aláhúzta:
minden ország másként reagált erre a helyzetre, sok helyen megszorításokról döntöttek, de a magyar kormány gazdaságfilozófiája szerint a beruházások támogatásával lehet legjobban kijönni egy válságból.
"Egy gazdasági válság mindig a munkahelyeket támadja, ezért egy kormány legfontosabb feladata egy gazdasági válságban a munkahelyek megvédése. Munkahelyeket megvédeni pedig beruházásokkal és azok támogatásával lehet" – fogalmazott.
Majd kiemelte, hogy a kormányzati intézkedések sikerességét bizonyítja, hogy tavaly a hazai gazdaság mesterhármast ért el, hiszen megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja is.
"A három között szoros az összefüggés, ugyanis minél több a beruházás, annál több a munkahely, minél több a munkahely, annál nagyobb a munkateljesítmény, és minél nagyobb a munkateljesítmény, annál többet tudunk exportálni" – vélekedett.
Fotó: MTI/Kovács Attila
Szijjártó Péter rámutatott, hogy tavaly 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett hazánkba, ami hatalmas rekordnak számít, azonban ezt már az idei év első öt hónapjában sikerült megdönteni, miközben az Európai Unióban 15 százalékkal estek vissza átlagosan a zöldmezős beruházások.
Kijelentette, hogy mindezt nem lehetett volna elérni, ha a külföldi vállalatok szemében Magyarország kevésbé lenne vonzó beruházási helyszín, mint korábban, s ha az érintett cégek bizalma nem lett volna töretlen a magyar gazdaság iránt.
Pontosan tudjuk, hogy nagyon sokan próbálták előállítani azt a helyzetet, hogy a külföldi beruházók bizalma törjön meg Magyarországban, hogy a vállalatok inkább máshova vigyék a beruházásaikat, de dacára minden támadásnak, érzelmi zsarolásnak, hisztériakeltésnek, a külföldi beruházók magyar gazdaság iránti bizalma töretlen
– hangoztatta.
A miniszter arra is kitért, hogy a 16 ezer embernek munkát adó magyar faipar teljesítménye is rekordot döntött tavaly, ennek értéke 26 százalékos bővülést követően megközelítette a 600 milliárd forintot.
Végül megemlítette, hogy Ausztria Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, és az előző évben a kétoldalú forgalom 37 százalékos növekedéssel elérte a 17 milliárd eurót, ami ugyancsak új csúcsot jelent.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A magyar mikro, kis és közepes vállalkozás meg megszorításokat, magas kamatot és újabb adókat kap.
Mert ezeknek (szóban) Magyarország az első...
Már csak másfél év nyugdíjig.
Utána elszabadulok - és ha kell, ölni fogok!
Gecik, szétbaszom az ismert világotokat!
Isten nem elég gyors.
Nekem kell ölni!
www.youtube.com/watch?v=7dFT4SRoR40
A kurva anyátok!
Minden idők legkomolytalanabb külügyminisztere,egy igazi Repülősgizi
Ez üzlet, nem bizalom kérdése!
Nevetségesen olcsó a magyar munkaerő.
Új hozzászólás