Két vallomás is megerősítette, hogy a 2021-es Városháza-ügyben hamis tanúzásra akartak rávenni valakit, így feketítve be Karácsonyt és Kiss Ambrust.
MTI/Máthé Zoltán
Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest „lecsukatni”
– jelentette be Karácsony Gergely vasárnap Facebook-oldalán. A főpolgármester a 2021-es „Városháza-ügynek nevezett kamu” kapcsán teszi a feljelentést. Ennek során a kormánypárti sajtó azt bizonygatta, a főpolgármester eladná a Városháza épületét.
Karácsony szerint a hvg.hu által a hétvégén nyilvánosságra hozott nyomozati iratok bepillantást engednek abba, hogy miként akart a NER hamis vallomásra rávenni embereket.
A hvg.hu azt írta szombaton, hogy a Városháza-ügyben az egyik gyanúsított vallomása szerint az egyik tanú – akiről kiderült, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ismerőse – arra akarta rávenni őt, hogy tegyen terhelő vallomást Karácsony Gergelyre és Kiss Ambrusra, noha nem is ismeri őket személyesen. A gyanúsított állítását egy másik tanú is megerősítette, aki szintén ott volt a találkozón.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bejelentővédelmi törvény: megszületett a döntés, jöhetnek a névtelen feljelentések
Rákosi korszak: Nevét totális diktatúrát kiépítő Rákosi Mátyás után kapta, alapjaiban formálta saját ízlésére az országot
Emlékeztet orbánra?
hazug mocsok ner
Ennyi!...:D
Ez csak olyan gyógyír lehet!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás