Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.

Miközben Európa minden más országában már 10 százalék környéki vagy annál is kisebb az infláció, Magyarországon azért várhattuk kíváncsian a péntek reggelt, hogy kiderüljön, júniusban legalább 20 százalék alá lement-e az áremelkedés üteme. És meg is kaptuk a választ: nem,

20,1 százalékos volt a júniusi inflációnk.

- írj a hvg.hu a friss KSH adatok alapján.

A magyar adat után a második legrosszabb eddig a szlovák, de az csak 11,3 százalékos, vagyis a közelében sincs a mienknek. A többi 19 országban pedig már egy számjegyű a mutató, néhány országban pedig 2 százalék alatti.

Ennél is kellemetlenebb az, hogy májusról júniusra nőttek az árak, átlagosan 0,3 százalékkal.

Orbán Viktor: az inflációt le kell törni!

„Az infláció magától nem fog csökkenni, az inflációt le kell törni, mint a kukoricát!” – mondta korábban Orbán Viktor miniszterelnök.

Kifejtette: erre van nemzetközi tudás, amit adaptálni, értelmezni kell egy adott országhoz.

Ezt a munkát elvégeztük

– szögezte le a kormányfő.

A kormány különböző intézkedésekkel megcélozta az infláció letörését, először árstopokkal, majd kötelező akciózással, és legújabban az online árfigyelő rendszerrel, melynek hatása a júniusi inflációs adatokban még nem érhető tetten, hiszen július elsejével élesítették. Erre szükség is van, hiszen az uniós mezőnyben hazánkban toronymagasan a legmagasabb az infláció.

A miniszterelnök korábban többször is megerősítette, hogy

a kormány célja, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció Magyarországon.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a fogyasztóvédelem és a versenyhivatal hatalmas erőkkel dolgozik az infláció letörésén.

Itt a pénteki kínos KSH adat

Az élelmiszerek ára egy év alatt 29,3 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (53,0 százalék), a kenyéré (48,6 százalék), a tejtermékeké (41,4 százalék), a tojásé (40,1 százalék), a vaj és vajkrémé (35,6 százalék), a péksüteményeké (33,3 százalék), a száraztésztáé (30,4 százalék), a tejé (26,7 százalék) és a sajté (23,3 százalék). A termékcsoporton belül a liszt (5,8 százalék) és az étolaj (3,1 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.

A háztartási energia 34,3 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 43,0, a palackos gáz 44,6, az elektromos energia 26,6 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 18,7 százalékkal, ezen belül a szeszes italoké 24,4 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 6,1 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,6, az új személygépkocsikért 14,5, a fűtő- és főzőberendezésekért 13,9, a szobabútorokért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni.

Az állateledelek ára 47,6 százalékkal, a mosó- és tisztítószereké 36,9, a testápolási cikkeké 24,1, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,5 százalékkal lett magasabb.

Orbán Viktornak nem nagyon megy az inflációs kukoricatörés – Itt a kínos meglepetés: továbbra is 20 százalék felett az infláció, ezzel Európa-rekorderek vagyunk

A járműüzemanyagok 20,2 százalékkal drágultak.

A szolgáltatások díja 14,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,0, a sport- és múzeumi belépők 26,1, a járműjavítás és -karbantartás 22,1, az üdülési szolgáltatás 21,0, a lakásjavítás és -karbantartás 18,5, a taxi 18,2 százalékkal került többe.

A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékos havi emelkedésén belül az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 3,2 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8, a tej 2,7, a sajt 2,3, a száraztészta 1,6 százalékkal került kevesebbe. A csokoládé és kakaó 1,9, a sertéshús 0,8 százalékkal drágult.

A háztartási energia ára 2,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 4,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 2,4, a testápolási cikkeké 0,6, az állateledeleké 1,1 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,6, a társasházi közös költségért 1,5, a lakbérért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni – közölte a KSH.

Forrás: MTI, hvg.hu, Index

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Nem gond majd a média elmygyarázza, hogy jelentősen emelkedtek a reál jövedelmek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Revans
A miniszterelnök elvtárs a magas inflációt is megcsinálta ő ért hozzá a legjobban Európában.Valami mást kellene törni baszod és minden megoldódna.
gina
A 12 évük alatt mindent tönkretettek ebben az országban, ami netán müködik és szebb azt mind EU s pénzelte a többi zsebre ment aljas férgek, egy nap megbuktok és börtön mélyén rohadtok
Clavigo
ez a tűrhő csúzliszájú cigány kirabolta,,tönkre vágta ezt az országot,,teljesen ..
percsi
@sgl: "az jelentkezzen aki tud évekre visszamenőlegesen olyant mondani, amikor a geczi IGAZAT mondott!!"
Én tudok kettőt:
"Ha még egyszer hatalomra kerülök, tönkreteszem ezt az országot!"
"ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok"
„Senkit nem hagyunk az út szélén” - jaj, ez nem igaz!
Ne tegyél már fel ilyen nehéz kérdéseket, amire még a fidfanok sem tudnak mondani!
verőce21
Szerencse, hogy a statisztikai mutatószámok, az egy évvel megelőző időszakhoz képest vannak kimutatva, mert a két évvel korábbihoz képest legalább a duplája lenne mindegyik áremelkedés.

Ennek ellenére, az országutakon, városokban, nem nagyon tapasztalható, hogy kevesebb jármű közlekedne...! Sőt, egyre több, egyre jobb kocsik döngetnek..., parkolóhelyet is egyre nehezebb találni...!
Jön a jó világ...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.