Letörte valaki egy autó visszapillantó tükrét Dunaújvárosban, a rendőrök a helyszínen – mint később kiderült, tévedésből – letepertek és összerugdostak egy férfit – számolt be az RTL Híradó.

Rendőrök vertek össze egy fogyatékos férfit, több csontja is eltörött – a Központi Nyomozó Főügyészség térfelén pattog a labda

A sértett, Sztojka Zoltán rosszkor lehetett rosz helyen, mindenesetre elmondása szerint a rendőrök előbb bántalmazták, majd csak azután kérdeztek rá, hogy ő rongálta-e meg az autót.

A gyermekkora óta mozgáskorlátozott férfinak két bordája is eltörött, ráadásul úgy fest, semmi köze nem volt az esethez. Ezt az autó tulajdonosa is megerősítette a rendőröknek, és később azonosította a valódi tettest.

Sztojkát, miután tisztázta magát, hazaengedték. A férfi bocsánatkérést vár a rendőrségtől. Az RTL úgy tudja, a Központi Nyomozó Főügyészségre várhatóan a napokban érkeznek meg az ügy iratai, ezután indulhat majd a vizsgálat.  

Forrás: rtl.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Sorrendet tévesztettek? Mint a csendőrök, előbb ütöttek és csak azután kérdeztek!
Elképzelem, hogy milyen hülyén állna a kakastoll a tányérsapkán!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sakk Matt
Valaki utasíthatta a tetves kékeket, hogy legyenek bátorak :(
Nessy
@Sakk Matt: Csórikámat lehet, hogy nem fehér embernek nézték, aztán már megszokásból kicsit megverték.
namihami
Sorrendet tévesztettek? Mint a csendőrök, előbb ütöttek és csak azután kérdeztek!
Elképzelem, hogy milyen hülyén állna a kakastoll a tányérsapkán!
jáger laszló
Túl serények voltak a rendőrök,de ezért nem érdemelnek dicséretet!!csak ennyi
barátilag
J.L.
percsi
Szégyen! Még ha ő törte volna le a tükröt, akkor sem bánthatták volna.
Mindenféle szedett-vedett hülyéből is lehet zsaru.
Közbiztonság magyar módra!
Rendörök segédkeznek a törvénytelen kilakoltatásokban, rendörök ütnek-vernek ártatlan embereket. Szolgálunk és védünk! Ki védi meg a polgárokat? Mit ér az eskü, ha nem tartják be?
izéke
Ez van ha a rendőr egyben bírónak és ítéletvégrehajtónak is hiszi magát,túl sokszor nézték a Dredd bírót...
ómió
A Böszmekorszakban még a tömeges összeverést "favorizálták"!
drrotf
Ha ez a rendőrségi akció szabályos volt akkor ezek a szabályok embertelenek, és nem jók, mert ha valakit mielőtt azonosítanának több rendőrnek le lehet teperni a földre, és a földön fekvőt a túlerőben levő rendőrök össze rugdoshatják, verhetik , akkor itt inkább rendőri túlkapásokról kellene beszélni és nem szabályos őrizetbevételről!A rendőrnek szerintem azt az alapjogi szabályt is ismerni és gyakorolni kell, hogy minden embert ártatlannak kell tekinteni amíg bíróság jogerősen el nem ítéli, és e szerint kellene az emberekkel bánniuk, kivéve ha tetten érik a bűnelkövetőt.Már azt sem értem, hogy miért nem az a szabály ,hogy a rendőrök előbb felszólítanák az "üldözöttet" hogy igazolja és adja meg magát, és engedelmeskedjen a rendőri felszólításoknak, e helyett azonnal a földre tiporják többen is, és olyan módon bilincselik meg, hogy azzal egészen biztos hogy sérülést okoznak , és nem biztos hogy ezt indokoltan teszik.Figyelembe kellene venni a rendőröknek azt hogy az elfogott személyről még nem bizonyosodott meg hogy bűnöző, hogy egyáltalán ő követte el azt a bűncselekményt amivel a rendőrök meg akarják az illetőt vádolni.Különbséget kellene tenni az elfogáskor abban, hogy valaki megadja magát a rendőri felszólításnak eleget tesz, vagy ellenáll a rendőri intézkedéseknek.A mostani gyakorlat jelentős mértékben szinte engedélyezi a rendőri túlkapásokat.Ha olyan esetben mint a most a tévében is bemutatott esetben is a rendőrségnek jelentős kártérítést kellene fizetni az "így " elfogott személynek , akkor a rendőrök egészen biztos más gyakorlatot folytatnának az őrizetbevételkor!
SÍva
Biztos, hogy ez az egész így történt?
namihami
@ómió: 09.41: Csak ez egy sérült ember, az pedig a csürhe volt! Ez vétlen, az tört-zúzott, tankozott!
ómió
@namihami: Efftársilag csak a tömeget "píszí" csürhének hazudnotok, az egyén meg - pláne, ha esetleg bolsi tetü - a "bolsi védelem letéteményese"!?
namihami
@ómió: 08.55: Leírtam, hogy az a ""tömeg"" miért volt csürhe! Amit bizonyított a Tv székháznál, a Parlamentnél, az Astoriánál és a Budapesti utcák többszöri szétverésénél!
Ezt lehet tagadni, de a bizonyítékot a legtöbb esetben éppen a fideszhű cselédség, a Hír Tv szolgáltatta! Amik ráadásul előre egyeztett módon folytak le! Mert mivel magyarázod, hogy pl a tv-nél éppen azok és KIZÁRÓLAG azok voltak ott?
ómió
@namihami: Meghazudni k..ra meg tudod, csak, amikor utcán egyhelyben álló zászlót lengető tömeget szemkilövetett "kedves efftársad", akkor csorbul ki a hazudozásod!
namihami
@ómió: 08.33: Csak a gond éppen az, hogy az a csorda nem állt egyhelyben! Ahogy a ""véletlenül"" elindított tank is vajon hogyan állhatott egyhelyben?
Többször felszólították őket, hogy menjenek haza! Hazamentek? Nem! A rendőrség kötelessége a közrend be- és fenntartása és tartatása! Azt csinálta!
(nem mellékesen: a gyerekkocsiben féléves babáját toló ""édesanya"" mi a qrva anyjáért nem ment azonnal el? miért veszélyeztette a kicsit? és a végén még ő ugatott, hogy féltette a gyereket---miért nem akkor, amikor ott lődörgött?)
ómió
@namihami: De, bizony, egy helyben állt, zászlókat lengetve, ami nem "közveszély okozás" - a TV is közvetítette(!) - miközben körbe volt véve szemkilövetőkkel, akik "serényen dolgoztak"! Ez maga volt a "bolsi demokrácia"!
namihami
@ómió: 09.51: Akkor a csorda, a tank és egyebek mozgása csupán a tv kameráinak illúziója volt? A dobálás is végig egyállóhelyben/ből történt?
Legalább utólag illene végre bevallani, hogy minden, abban az időben zajló esemény előre eltervezett és a Fidesz által levezényelt módon történt! Miként a mobilon történő középszintű fideszvezetők utasításairól is tények vannak! A Kmalac csak fellázított és a páncélmercivel elpucolt, majd a csicskásai levezényelték a műsort!
Ez mára már történelem, de tény!
ómió
@namihami: Bolsiék trollja! Nem a béna tankot "szemkilőtték" a pribékjeitek, hanem a Rákóczi uton körbezárt tömeget, aminek "demokratikus véleménynyilvánítási joga" volt! A "bolsi demokráciátokban" ilyen! Ez a történelmi tény!
namihami
@ómió: 08.36: Nyilasok trollja! Az a ""békés tömeg"" ugyanannak a Kmalac által felheccelt (és huss---páncélmerci) csordának a része volt! Az egész csürhe (és a többi helyszínen is) csak(!!!) arra készült, hogy erőszakos módon lépjen fel a VÁLASZTOTT rend ellen! Valóban, hibás volt a rendőri fellépés! Élessel kellett volna a tömegbe lőni és akkor az utána következő események be sem következtek volna! (Parlament körülsz@rása, városi rombolómenetek és társai)
Miként azt tények igazolják!
izéke
@ómió: anyád picsájába se voltál mikor ez történt,még kövesutat se láttál
ómió
@izéke: Ne magadból indulj ki, bolsiék szarrágója!
ómió
@namihami: Hiába hazudnád meg, idiótája! Látni lehetett, mi történt, a TV-ben! Látszott a "demokráciátok"!
izéke
@ómió: hát nem is tudom ki imádja az oroszokat,szóval te vagy a bolsiék szarrágója,meg a náciké is
balos
@izéke: Hát jól érzi magát eggyel a szájában a másikkal a farában!
ómió
@izéke:Eltévesztetted", Böszmeánuszlakó!? Még Maki efftársad mondta, hogy ti a nácikat "külön képviselitek"! A putyini hátsót meg Böszme gazdádék már rég csillogóra nyalták a Szemkilövetőhegyen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.