Egy vállrándítós, "kit érdekel" emojival intézte el Orbán Viktor Martin Schulz korábbi kritikáját. 

Martin Schulz képtelen szakítani a kommunizmussal, mivel továbbra is ő akarja meghatározni, ki európai és ki nem

- írta Orbán Viktor szerdán Twitteren. Ahogy korábban mi is megírtuk, Martin Schulz szerint Orbán Viktort lehetetlen bevonni az uniós politikába.

Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke úgy véli, hogy tévúton jár az Európai Néppárt első embere, Manfred Weber, amikor a szélsőjobb segítségével igyekszik megőrizni a mérsékelt jobboldal vezető szerepét Strasbourgban, mert ebből csak az lesz, hogy a Bizottság következő elnöke az Orbánoktól és Kaczynskiktől függ majd. Schulz szerint

lehetetlen ugyanis a magyar kormányfőt, a lengyel miniszterelnök-helyettest és a hasonszőrűeket újra bevonni az uniós politikába.

A prototípust egyébként 20 éve Berlusconi jelentette, utána jött Orbán, Boris Johnson, Donald Trump, Jair Bolsonaro, Jaroslaw Kaczynski és Rodrigo Duterte. A módszer mindenütt azonos: meg kell szerezni a többséget és onnantól kezdve úgy tekintik, hogy az állam már az övék. Aki pedig ellenük van, az nem vetélytárs, hanem ellenség. Ez azonban fasisztoid gondolkodásmód – mondta Martin Schulz.

Orbán a Titteren reagált egy emoji kíséretében

Orbán Viktor nagyon laza lett: Ezzel az emojival reagált az őt kritizáló Martin Schulznak

Jó látni, hogy Martin Schulz visszatért

– írta ki ironizálva a Twitter-oldalán a magyar miniszterelnök szerdán, ezzel reagálva Martin Schulz interjújára. Orbán hozzátette:

Most ő akarja eldönteni, hogy ki európai és ki nem.

"Úgy tűnik, hogy egyesek egyszerűen nem tudják elengedni a kommunizmust” – reagált Orbán Viktor a korábbi EP-elnök kritikus szavaira, és mindezt egy vállrándítós emojival nyomatékosította Orbán.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Te/ti meg azt döntitek el, ki magyar és ki nem- országon belül.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
A németek szemében martin schulz német,orbán meg a nettó befizető németek pénzét ellopó magyar cigány.Ez a helyzet.
Nyírfa
@kereső: Jó lenne olykor a kulisszák mögé látni, kivel és mit beszél Klára, készül-e valamire a DK vagy csak száll a szó szélben, egy kis versike, egy kis filozofálgatás, egy kis sejtetés...
Kiben, miben bízhatunk magunkon kívül, akkor, amikor az önmagunkba vetett bizalmunkkal kevesen vagyunk, és egyáltalán mennyien is vagyunk, és meddig tartunk ki, mikor fordítunk mi is hátat ennek az országnak, a politikának, az elveinknek, és gubózunk be csak a saját életünkre fókuszálva...de milyen élet az, amely már nem érdekelt a közösségi együttlevésben?
Nem azt mondom, hogy reggel ezekkel a gondolatokkal kelek, és este velük térek nyugovóra, de folyamatosan cirkulálnak bennem. Mert mégiscsak ez a hazám, itt vannak az emlékeim, egy nyelvet beszélünk.
Szóval, jó lenne leülni Klárával, és megkérdezni, hogy akar-e valaha is a miniszterelnökünk lenni. Vagy valaki, aki nem Orbán, aki nem fidesz, csak egyszerűen jó ember, okos, és megint jó ember, tiszta szívű, és képes irányba állítani az országunkat.
ómió
Hát, ki hazudja meg, ha nem Schulz efftárs!?
evacica
Orbán most azt hitte szellemes?! Hát nem az! már miden valamire való politikus kerüli mint macska a forró kását! Nem tudom nem érzi, hogy kiírta magát a nagy politikából, teljesen elszigetelődött ! A baj csak az hogy minket is magával ránt a szakadékba! Persze ő közben a családjával jól megtollasodott a nép kárára akik meg jól elszegényedtek! Na ez a nagy magyar utcai harcos!!!
human
Viktor! Te magad mondtad, hogy mimagyarok félázsiai fajták fagyunk. Akkor te ezt a kérdést már eldöntötted, hogy nem vagyunk európaiak. Inkább tatárok vagyunk, akik rabolgatnak Európában. És attól tartok mi is el fogunk tűnni Európából, ahogy a tatárok is eltűntek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok