Végül a temetőgondnoknak tűnt fel, hogy valami nincsen rendben.

Két évig élt anyja mumifikálódott holttestével egy nő abban a Szentistvánban, ahol Kövér László a nyugati „halál kultúráról” filozofált

A XXVI. Szentkirály Szövetségi Találkozó Szentistvánon, augusztus 13-án. MTI/Vajda János

Két évig élt anyja mumifikálódott holttestével egy 56 éves nő Szentistvániban – derül ki az RTL vasárnapi Híradójából. A Híradó úgy tudja, a holttestre a temetőgondnok talált rá, aki valahogy kijátszotta a nő éberségét, hogy bejusson a házba.

Amikor bement, az elhunyt asszonyt a földön, az ágynak támasztva, ülő helyzetben találta.

Az 56 éves lánya nagyon zavart volt, ezért pszichiátriára vitték. Állítólag senkivel sem tartotta a kapcsolatot, és mikor anyjáról kérdezték korábban, azt mondta, „mélyaltatásban van”. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a történteket, az önkormányzat köztemetésről döntött.

A Híradó szerette volna megszólaltatni a polgármestert, de állítólag arra hivatkozva nem állt kamera elé, hogy matyó lakodalmat tartanak. Dobóné Koncz Judit ugyanakkor feltűnt vasárnap azon a rendezvényen – Tállai András pénzügyminiszter társaságában –, ahol Kövér László házelnök a magyarok „korparancsáról”, a „halál kultúráról” és a nyugati lecsúszásról bölcselkedett – erről itt írunk bővebben.

Forrás: RTL Híradó

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ez a szegény fideszes nő nem csinált mást, mint a Kövéri Intelmeket átültette a gyakorlatba! (nehogy már csak Szt. Istvánnak lehessen)
Hogy bolond volt? Fideszes, ugyebár (mint a falu zöme-hiszen fideszes polgit választottak)! Ez sokat megmagyaráz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ez a szegény fideszes nő nem csinált mást, mint a Kövéri Intelmeket átültette a gyakorlatba! (nehogy már csak Szt. Istvánnak lehessen)
Hogy bolond volt? Fideszes, ugyebár (mint a falu zöme-hiszen fideszes polgit választottak)! Ez sokat megmagyaráz!
justhpeter
Kövérrel együtt itt tart ma a hazai nemzeti-keresztény-konzervatív jobbpldal. A kleptomániájuk a kollektív áldás.
jesz
mégnagyobb a gáz, ha az elhunyt nyugdíját is felvette a nő...
ómió
A kettőnek mi köze egymáshoz, efftársak!? Meghazudnátok!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok