Kevesebb beszéd, több hídfoglalás – áll az esemény leírásában.

Tüntetéssel indul a tanév, tanárok és diákok együtt készülnek a hídfoglalásra

Tüntetés májusban. Kép: PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete / Facebook

Kevesebb beszéd, több hídfoglalás

– ez áll a szeptember 15-ére, a budapesti Margit híd budai oldalához szervezett demonstráció leírásában. A Facebook-eseményben négy szervezet tűnik fel a szervezők között: a Civil Bázis, a Dialógus az Oktatásért, az Egységes Diákfront és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A Diákfront emellett „Tanévnyitót” is hirdetett szeptember 1-ére, a Parlamenthez. Az aHang oldalán gyűjtést is indítottak, hogy tudják állni a szervezés költségeit.

Rengeteg demonstráció előzte meg a pedagógusok státusztörvényének elfogadását, azóta pedig rengetegen hagyták ott a tanári hivatást. Mi is írtunk például a tanárnőről, aki 30 év tanítás után inkább buszsofőrnek állt, vagy a korábban matek-fizika szakos tanárról, aki most sírásó. A Közszolgállás adatai szerint mintegy 1600 pedagógus álláshelyre kerestek munkaerőt hétfőn, a várható tanévkezdés előtt tíz nappal.

Eközben a Belügyminisztériuum olyan „egyeztetéseket” tart a pedagógusok szakszervezeteivel, melyeken meg sem tárgyalják a felvetéseiket, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pedig el sem megy.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Én azokat sajnálom, akik ott laknak...
Béla333
Én azokat a diákokat sajnálom, akiknak az iskolájában nem lesz mondjuk matek vagy fizika fakultáns, mert a tanárjuk időközben elhagyta a pályát a maffiózók hozzá nem értő, aljas eljárása miatt, amit a tanárokkal, diákokkal műveltek.
Akik kénytelenek lesznek más pályára menni, mint ahová szerettek volna.
A hülyemagyar maffiahívők agyáig ez el sem jut, nekik az a max. ameddig gondolkodni tudnak, hogy juj a tüntetők miatt hangosak lesznek az utcák és még az autó forgalom is le fog állni.
Dehát ezért hülyemagyarok az ilyenek!
ómió
Mégse mondtak fel "tömegesen" a "tanár" efftársak!? A "tüncimag" szilárd, hogy tanulni/tanítani ne kelljen!?
infinity
@KisTehen: @vacsi: @Maccska: @ómió: Még ha csak idióták lennétek, de gonosz kis gecik vagytok!
infinity
@KisTehen: Hiába túráztatod magad, minden normális úgy tudja, hogy ti nem vagytok normálisak.
csak úgy....
@KisTehen: te csak egy 0rbán seggéböl kukucskáló,a világból semmit nem értö elmebeteg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.