Az Index értesülései szerint Csongrád-Csanád vármegye főispánjaként folytatja tovább pályafutását Salgó László Péter, az Igazságügyi Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkára.

Főispán lesz Varga Judit államtitkárából
Fotó: Salgó László Péter volt közigazgatási államtitkár, miután átvette az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából odaítélt Deák Ferenc-díjat Tuzson Bence igazságügyi minisztertől (j) a minisztérium könyvtártermében tartott ünnepségen 2023. augusztus 28-án. MTI/Soós Lajos

Varga Judit igazságügyi és európai ügyekért felelős miniszter lemondásával a tárcát átalakították, az államtitkárnak pedig felajánlották a nyár végén megüresedett Csongrád-Csanád vármegyei főispáni tisztséget.

A kinevezéssel kapcsolatban az Index megkereste a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt is. 

Rókus Ákos sajtóreferens egy rövid közleményben tudatta:

a vonatkozó jogszabályok szerint a főispánt a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. Csongrád-Csanád Vármegye új főispánjának kinevezéséről a Magyar Közlönyből értesülhetnek majd.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: Index.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Deák Ferenc fordult egyet a sirjában, hogy az Ő nevével fémjelezett dijat a korrupt minisztérium bármely tisztségviselője elnyerte..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Nyírfa: 11.19: Ezeket?!?! Már sehogy! Újakat kell majd alapítani!
namihami
@kereső: 11.34: @Nyírfa: 11.35:
Fogjátok vissza magatokat! Vannak ám önmagukat bekövetkeztető jóslatok!
Nyírfa
@namihami: 13.21

Ne aggódj, ezek nem fognak teljesülni! Arturo Ui most meg lesz állítva, az abszurd humor pedig addig is segíti a túlélést.
Nyírfa
@namihami: 13.19

Inkább vonjuk vissza a nyilvánvalóan érdemtelenektől.
kereső
@namihami: 13:21 Értettem. Kérek engedélyt meghunyászkodni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.