Nem véletlenül fejezte ki dühét és türelmetlenségét Orbán Viktor a magyar inflációs adatok kapcsán. Hiszen hiába próbálja kormánya hatósági intézkedések sorával csökkenteni a fogyasztóiár-indexet, az csak kis lépésekben megy lefelé – írja a Privátbankár.
Az idei év első hónapjában mindössze 9,3 százalékponttal csökkent a pénzromlás, a januári több évtizedes csúcsról augusztusra 16,4 százalékra. A cikk szerint már most biztosra vehető, hogy nem teljesül azon kormányzati vágyálom, miszerint már októberben egy számjegyű lehet a hazai fogyasztóiár-index. Mint ahogy a decemberre belengetett 7 százaléknak is alighanem búcsút inthetünk.
Ami azért is fájó, mert a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szerint a múlt hónapban egész Európában már csak négy országban volt kétszámjegyű az infláció, rajtunk kívül Lengyelországban, Szerbiában és Törökországban.
Bár abból a közgazdasági törvényszerűségből, miszerint könnyebb a fogyasztóiár-indexet a két számjegyű tartományban farigcsálni, mint 10 százalék alatt, mondjuk 9-ről 8-ra levinni, az következne, hogy legalább Magyarország az inflációcsökkentők rangsorát vezeti, sajnos ez sincs így.
Az 1,2 százalékpontos augusztusi értékünket négyen is túlszárnyalták. A legjobban az éves inflációs mutatóját egy hónap alatt 2,7 százalékponttal mérsékelt Ukrajna, amelyet Észtország (-1,8 százalékpont), Montenegró (-1,7 százalékpont) és Hollandia (-1,6 százalékpont) követ. Csak ezután jövünk mi, a velünk azonos mértékű inflációfékezést elért Litvániával együtt.
Csökkenő inflációjuk miatt a lengyel jegybank már megengedhette magának, hogy lejjebb vigye az alapkamatát. Mint ahogy tette azt a Magyar Nemzeti Bank is még ha nem is az alapkamatát leszállítva, az ugyanis immár egy éve 13 százalék, hanem a tavaly október közepétől irányadó egynapos betéti kamatát mérsékelve.
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
1., 500 millió köbméter gázt adott el a köcsögöd 250 milláért és 750 milliót vett 1850 milláért ...
2., Közben a napelemes ratyi húzkódja lefele maradék népet túlárazva továbbadva ...
3., Nade a lényeg az efftársazós mélytorkos csicska mdf-mszmp-fidesz-kdnp-s csicska fejedbe .. menjél túlórázz csicska ratyi, hogy amit megadóztat a csicska unokatestvér házasságot hatályban hagyó zsidrociggancs barátod azt utánna betedd a misinek hogy megadóztassa megint a bankban te csikcsa szűkületes ... utánna tegye be a misi neked a seggedből a szádba
Reméltem hogy oltássérült leszel mint a többi fideszes csikcska haverod akiket beszopattak ..
egyébként többen már érezték a táborból ezt ... mint jancsifalván a német tibi alsóújlakon
Látom nem értetted meg a cikket.
Tehát az ukránok állítólag 48 milliárd forint tranzitdíjat számolnak fel a molnak.
A gazdád 216 milliárd forint extraprofit adót vet ki a molra.
Ezért az ukránok felelősek a magas üzemanyag ár miatt a 48 milliárddal,nem pedig a gazdád a 216 milliárddal.Tudom írsz majd valamit,de addig is a beledbe rakódjon le a kinai efftársaid által előidézett nehézfém szennyezés.
@kulabombaafityiszre: Fogalomzavaraid vannak, vagy agyi defekted!? A megemelt árak, termeljenek azok extraprofitot bárkinek, inflációfokozók! Ennyit nem látsz, gyagyás!? Ez már az agyi "nehézfémdefekted"!?
Új hozzászólás