Van, aki havi 1240 forintot kap, de olyan is, aki 62 ezret.
Köztudott, hogy a magyar nyugdíjrendszer inflációkövető, így nem meglepő, hogy novemberben jön a nyugdíjtörvény szerint korrekció, az augusztusi inflációs adatokra és a várható inflációra alapozva. Ennek mértékéről a kormány döntött csütörtökön:
januárig visszamenőleg 3,1 százalékos nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok a magas infláció miatt.
A 24.hu megnézte, ez mennyit jelent konkrétan az érintetteknek a nyugdíjuktól függően, és azt találták, hogy elképesztőek a különbségek az emelésnél. Pedig az átlagosnál jóval magasabb élelmiszer-inflációval leginkább sújtott kisnyugdíjasok biztosan nem erről álmodtak. Sőt, a nyugdíjas érdekképviseletek sem ezért lobbiztak, hanem felzárkóztató típusú vagy soron kívüli emelésért azoknál, akiknek nagyon alacsony az ellátásuk.
Ezúttal is minél több a nyugdíj, annál több az emelés – ahogy korábban is.
A konkrét számokat megnézve láthatjuk, hogy 1240 forint az egy hónapra jutó novemberi nyugdíjemelés havi 40 ezer forintos járandóság mellett.
A havi 2 millió forintos járandóság mellett pedig 62 000 forint az egy hónapra jutó novemberi nyugdíjemelés.
Az emelési különbség ugyanolyan brutális, mint a havi öregségi ellátások közötti szakadék.
A KSH adatait megnézve a lap rámutat: azok tábora a legnépesebb, akik 140 és 160 ezer forint közötti nyugdíjat kapnak, ami átlag, egyúttal medián alatti. Az összesen mintegy 2,277 millió nyugdíjasból majdnem 74 ezren kapnak havi 60 ezer forintnál kevesebbet – nekik havi 1860 forint vagy kevesebb lesz a havi emelés. Csaknem 156 ezer idősnek pedig havi 80 ezer forintnál kevesebb a juttatása, amire 2480 forint vagy annál kevesebb a visszamenőleges havi emelés jut. Majdnem 255 ezer idős ember kap 100 ezer forintnál kevesebbet, akiknek 3100 forint vagy ennél kevesebb egy hónapra vetítve a pótlólagos emelés. És 1,368 millióan vannak, akiknek kevesebb az időskori járandóságuk, mint havi 200 ezer forint.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ahhoz, hogy 2023-éveb az átlagos infláció mértéke 18,5% legyen- igy kellett volna/kellene alakulni az inflációs mértékeknek:
szeptember : 110,0 ezzel szemben a szeptemberi inflációs ráta 116, + lesz.
október 107,0
november 106,0
december 105,1
miről is beszélgetünk?? Ja, a nyugdijas inflációról, amely 2023 első nyolc hónapjában 8%+ vert rá, az átlagos inflációra.
Új hozzászólás