Hadházy Ákos szerint esélyes, hogy Orbán Viktor volt osztálytársa volt az az állami vezető, akinek szolgálati laptopján gyermekpornográfiát ábrázoló képeket találtak, és akit ezért le is tartóztattak. 

„Arról Orbán nem tehet, hogy volt osztálytársa pedofil” – Hadházy szerint is Nagy János laptopján lehetett a gyermekpornó

Nagy János már nem az első fideszes, aki pedofília miatt bukik meg. Forrás: Pixabay

Hadházy Ákos, Polt Péter válasza alapján gondolja, hogy Nagy János volt a tettes, illetve erősen bírálja a Fidesz gyermekvédelmi politikáját. Facebook posztjában felteszi a kérdést is, ami másnak is eszébe jutott:

Ez a sokat hangoztatott gyermekvédelem Fidesz-módra?

Talán nem a könyvektől kellene megvédeni a gyerekeket,’hanem az ilyen, magas polcra tett cukrosbácsiktól, akik azt hiszik, hogy a miniszterelnök osztálytársaként mindent megtehetnek”

- írta Hadházy.

Ha nem lenne ez végtelenül szomorú és csúnya történet, még mosolyoghatnánk is rajta. Természetesen arról Orbán nem tehet, hogy volt osztálytársa pedofil, és remélhetően nem is tudott erről. De arról tehet, hogy a százezer hektárokat a haveroknak (Mészáros Lőrincnek is) kiosztogató főhivatalnoknak az osztálytársát nevezte ki.

És arról is tehet, hogy fasiszta propaganda összemossa a pedofílját és a homoszexualitást”

- zárta a bejegyzést a politikus.

Forrás: Facebook
Fotó: Pixabay

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Igazi keresztény jobboldali konzervatív értékek amit ezek képviselnek .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Péter2
Igazi keresztény jobboldali konzervatív értékek amit ezek képviselnek .
C_3PO
Biztos minden osztálytárs örül neki, hogy a fotója (tabló) és neve így kerül közszemlére???
Aki Én
@C_3PO: A tablók általában közszemlén vannak, pl. kirakatokban...
Aki Én
Arról valóban nem tehet, de arról igen, hogy feltűnően sok ilyen aberrálttal veszi körül magát.
namihami
Azért az a rengeteg ovisokkal készült fotó egy kicsit rezegteti nála is a lécet!
zenebohóc
@C_3PO: Ja! Ha pl. tanárként ott lennék, ki is kérném magamnak!
Aki Én
@C_3PO: az internet is tele van velük. Ez nincs időhöz kötve.
C_3PO
@Aki Én: A 33 osztálytárssal + a 16 tanárral??? 2 ember miatt?
rakitics41
Persze hogy nem tehet erről Orbán, hogy beosztottja pedofil!Orbán csak arról tehet, hogy a másság üldözését állami szintre emelték.Ez is pont elég ahhoz, hogy a mássággal élőket csúnyán megkülönböztessék, üldözzék!1933 után Németországban is így fejlődött ki a nácizmus, és torkolott az embergyűlölet a holokausztba!Ezen az úton járunk ma már mi is.
NKF
Ezt a köcsög Szarházyt nem lehetne levenni a műsorról? Már kurvára uncsi!
nejlontacskó
@KisTehen: tehát, a te felfogásod szerint, nincs ezzel semmi baj...
Végül is, egy alomból valók vagytok, azonos értékrenddel...
Hogy őszinte legyek, nem leptél meg...
A nagy nyilvánosság előtt, üldözitek a meleget, a transzvesztitát, vagy éppen bárkit.
Aztán te és a húgyos máté, kézenfogva hazasétáltok, megnéztek egy gyerekpornót, és elégedetten leszopjátok egymást!
Másnap a többi aberrálttal, élménybeszámolót tartotok egymásnak, megbeszélve az esti párcserét.
Ezek vagytok ti, a legromlottabb senkiházi férgek, akik az erkölcs álcája mögé bújva, válogatott gazságokkal tengetitek, nyomorúságos életeteket...
nejlontacskó
@KisTehen: na hülye gyerek, látom vered ám a klaviatúrát... :)
Beletaláltam a nyomorult életedbe, ugye?
izéke
@KisTehen: látom érzékenyen érint egy fideszes pedofil lebukása,csak nem szimpatizálsz a hajlamaival? Te is gyűjtöd a gyerekpornót,szadomazo képeket,állatos aberrált filmeket? Hamarosan te is lebuksz újpesti pedofil! Várnak rád a sitten a pajtásaid és a szappan
izéke
@Maccska: nehogy elolvasd a cikket,még megárt a buksidnak. Állami tisztviselő,. " Természetesen arról Orbán nem tehet, hogy volt osztálytársa pedofil, és remélhetően nem is tudott erről. De arról tehet, hogy a százezer hektárokat a haveroknak (Mészáros Lőrincnek is) kiosztogató főhivatalnoknak az osztálytársát nevezte ki. "
izéke
@Maccska: szerinted talán ellenzéki érzelmű embert állítana orbán egy ilyen pozícióba ahol tapintható a korrupció,a részrehajlás? Még szép,hogy hozzá lojális alakot nevez ki akiről tudja hogy mivel zsarolható.
balos
@izéke: Ne má!Ezek kultúrhát tisztelő igazi keresztnyilasok,akik védik a fertőt!A tónak ugyan annyi,de az életünket megpróbálják a sötétségbe taszítani!A polgáriökrök örömmel mennek bele!Nekik a kedves törpe segge a cél!
NKF
Valaki bassza már orrba ezt a köcsög Faszházyt!
SÍva
Csak kérdezem, hogy az osztálytárs gépét nem vizsgálták még? Talán küldözgették is egymás között? Nem olvastam a többi kommentet és nem érdekel a pro és kontra! Egy érdekel és az az, hogy a gyerekek jogai, élete, biztonsága ebben a mai világban mintha nem érdekelne senkit sem! Nem csak hazánkban hanem szerte a világban! Komolyan mondom, hogy a föld megérett a kipusztulásra! Talán az élővilágnak nagyobb esélye lenne az emberek nélkül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.