Az államtitkár David Pressman amerikai nagykövet szavaira reagált, aki a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján antiszemitizmust emlegetett az Alex Sorost ábrázoló plakátok kapcsán.

Újabb fideszes támadt rá az USA nagykövetére: A magyar államiság egy picikével régebbi, mint az amerikai
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Fidelitas XX. kongresszusán a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2023. november 11-én. MTI/Komka Péter

Pressman nagykövet úr furcsán szokott viselkedni, mintha Magyarország az Egyesült Államok 51. tagállama lenne, és ő lenne itt a helytartó. Mi egy ország vagyunk, ráadásul a magyar államiság egy picikével régebbi, mint az amerikai. Azt pedig már a legprimitívebb politikai viták során sem nagyon szokták előhozni, hogy a magyar kormány Soros Györgyöt és a fiát zsidó származása miatt kritizálja

- szögezte le Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában.

Mint mondta, Soros Györgyre és a fiára, "mi tehetséges magyarokként szoktunk hivatkozni, a baj az, hogy a tehetségüket rosszra használják: migráció- és háborúpártiak.

Mi pedig békepártiak vagyunk, és nemet mondunk a bevándorlásra! A magyarok döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, és pont az a baj, hogy az amerikai nagykövet nem tartja tiszteletben a magyar emberek döntését!

- hangsúlyozta a politikus.

Az államtitkár emlékeztetett: a magyarországi és a nemzetközi zsidó szervezetek vezetői, Izrael miniszterelnöke és Izrael budapesti nagykövete is úgy fogalmazott, hogy mind a zsidóság megélése, mind a biztonság szempontjából Magyarország az egyik legjobb hely a világon. Hozzátette: az antiszemitizmus talán soha nem volt akkor probléma az Egyesült Államokban, mint napjainkban, ahogyan arról egy demokratapárti szenátor beszélt egy nyilatkozatában. A zsidóság az amerikai lakosság két százalékát teszi ki, de a gyűlöletbűncselekmények 55 százaléka irányul ellenük – mondta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy az amerikai egyetemeken 41 százalékkal nőtt az antiszemita bűncselekmények száma, és az Amerikában élő zsidók 88 százaléka azt vallja, problémát jelent az antiszemitizmus, 82 százalékuk szerint pedig növekszik.

Menczer Tamás a migrációval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a déli határon katonai módszerekkel, szervezett rendben, kiképzett csoportok támadják a kerítést és a határt védő rendőröket, határvadászokat. Mint mondta, a bevándorlók között jelentős számban vannak bűnözők és terroristák. Nyugat-Európában sajnos mindennaposak az olyan esetek, amikor a terroristák uralják az utcákat és az iskolákat, megtámadják az európai embereket – emelte ki. Példaként említette, hogy Franciaországban, Brüsszelben, Dublinban terroristák gyilkoltak és sebesítettek meg kisgyerekeket, turistákat, futballszurkolókat.

Brüsszelben pedig a mai napig meg akarják szervezni a bevándorlást, pedig látható, hogy milyen kockázatokkal és veszélyekkel jár. Mi ezt nem akarjuk, erre mondunk nemet – közölte az államtitkár, megjegyezve: ezért is fontos a nemzeti konzultáció kitöltése.

A háborút nem kellene behozni az Európai Unióba – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Ukrajna európai uniós tagfelvételével kapcsolatban.

Menczer Tamás azt mondta, nem érdemes olyan kérdést az asztalra tenni, amelyről már a "nulladik pillanatban" látszik, hogy nincs benne egyetértés. A magyar kormány szerint először az előkészítő munkát kell elvégezni, és közös válaszokat kell találni a felvetődő kérdésekre, azután lehet továbblépni. Nem lenne baj, ha Brüsszelben is betartanák a sorrendet – tette hozzá.

Menczer Tamás a tisztázásra váró témák között említette a pénzügyi és finanszírozási kérdéseket. Úgy fogalmazott: nem lehet tudni, hogy hogyan alakul a források elosztása és melyik tagország válik esetlegesen nettó befizetővé. Közölte, hogy az azonnali csatlakozás élelmiszerbiztonsági kérdéseket is felvet. Kitért arra is, hogy Lengyelországban "áll a bál", mert az EU könnyítéseket adott az ukrán fuvarozóknak. Hozzátette, nem ismert Ukrajna jelenlegi területe és lakosságszáma sem. Csak az előkészítő munka után lehet a súlyos kérdésekben döntést hozni – hangsúlyozta.

Az államtitkár bejelentette, hogy december 15-énadják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját. Mint mondta, a térség országgyűlési képviselőjeként azért dolgozott, hogy megvalósuljon a beruházás, amely a Biatorbágyon, Pátyon, Budajenőn, Telkiben és Budakeszin élők mindennapjait teszi könnyebbé. Hozzátette, tavaszra készül el a pátyi elkerülő út, amely az autópálya-lehajtóval együtt 5,8 milliárd forintos beruházás a térségben.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
No hiszen lehet "büszkének" lenni az 1000+ évre. Ennyi idő alatt nem tanultuk meg, hogy ne uszitsunk és nem plakátoljuk ki , aljas és erősen "áthallásos" plakáton a szövetségeseinket!Nem tanultuk meg, hogy ne gyúlölködjünk, -elfelejtettük, hogyan legyünk szolidárisak, hogyan éljünk úgy, hogy tiszteletben tartjuk minden ember "emberi méltóságát", hogyan tiszteljük egymást- vallástól, nemi hovatartozástól, másként gondolkodástól függetlenül, elfelejtettük melyek az alapvető irott és iratlan erkölcsi szabályok...ti tettétek ezt menczer.Ti a fideSS. Szégyen reátok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Ez mindennek a teteje!Ezek a turulbaszóvármegyeisintérek olyan okosok,csak azt felejtik el,hogy közel 500 évig az "uraink" mindig valamelyik "átutazó-turista" nép seggét nyalták a koncért!Szóval nedves csicska nyazsgem!
kereső
No hiszen lehet "büszkének" lenni az 1000+ évre. Ennyi idő alatt nem tanultuk meg, hogy ne uszitsunk és nem plakátoljuk ki , aljas és erősen "áthallásos" plakáton a szövetségeseinket!Nem tanultuk meg, hogy ne gyúlölködjünk, -elfelejtettük, hogyan legyünk szolidárisak, hogyan éljünk úgy, hogy tiszteletben tartjuk minden ember "emberi méltóságát", hogyan tiszteljük egymást- vallástól, nemi hovatartozástól, másként gondolkodástól függetlenül, elfelejtettük melyek az alapvető irott és iratlan erkölcsi szabályok...ti tettétek ezt menczer.Ti a fideSS. Szégyen reátok!
Nessy
Mondja Mencezr tanult valaha magyar történelmet?? Nem úgy néz ki! Úgy mellékesen hány éves a Függetlenségi nyilatkozat? Hány éves az immáron tizenketted-szer módosított alaptörvényük??
Qqberci
Csak egy kérdés:
- Hány évente szokták módosítani az USA alkotmányát?
- Hány évente módosítják a magyar alaptákolmányt?...
puszt
@durbincs: Egyszerűbb sorosozni, m a kérdésre válaszolni? Hülye!
Eladott Ország
Ha nem tér észre Orbán a putyinszopásból, sokkal keményebb intézkedések jönnek az USA részéről. Vélhetően olyan intézkedések, amiről a közvélemény nem, vagy csak részben fog értesülni, ezek lehetnek politikai, gazdasági, titkosszolgálati csapások, amit Orbánék nem tudnak kivédeni. Na ezért vannak beszarva. Orbánék rosszabbak a hithű komcsiknál, mert azok egy hamis eszme hitében lettek az oroszok kiszolgálói. Orbánék a puszta hatalmukért. Na ebben tévednek. Az orosz uralom alatt nincs hatalom magyar kézben. Csak elsők, lecserélhető elsők lehetnek a szolgák sorában. EU és NATO tagság nélkül nem tárgyalófelek, csak csuklóztatott csicskák lennének. Megvetett szolgák Putyin szemében. Még Lukasenkánál is kisebbek. Gyorsuló ütemben rohannak a falig. Csak sajnos, mi vagyunk az utasok ezen a vonaton. Nem tud lejönni a sínről, mert ahhoz 10 év tévedését kellene beismerni. Mármint hogy elkúrták. nem kicsit, hanem nagyon. Volt már azért egy adó egyezmény felmondás is a kettős adóztatásról. Pressman úgy köszönt el, hogy viszontlátásra...De legalább senki sem beszél arról, hogy márciusban 25,2% volt az infláció. Hogy egy hülye is megértse: Mindenki elveszítette 1 hónap alatt megtakarítása/vagyona egynegyedét.
Péter2
Meglátszik a fidesz hívek szellemi szintje , ilyen dedós alacsony röptű szövegel lehet őket bolondítani , ezek szerint Amerikában sokkal okosabb emberek élnek mint a Magyarországon , mert ők sokkal kevesebb idő alatt, olyan tudást, fejlettséget értek el szinte minden területen , hogy Európa gazdag és fejlett nyugati felét legalább 30 évvel előzik , a magyar meg vagy 70 évvel úgy , hogy feldughatjátok az ezer éveteket , mert attól se jobban nem fogtok élni , és tudásban közelében sem lesztek nem , hogy az usának , de az európai fejlett nyugati országoknak sem, még 2000 év múlva sem , egy örök vesztesek vagytok, a történelem ezt bizonyítja, és ti meg ennek élő példái vagytok , csak nézzetek vissza 13 évet , a forint körül az államadósság körül és a magyar gazdaság körül !
kereső
@KisTehen: Mé? Nerm vót igaza? Ruszkik haza!!!- ma is érvényes, mióta putyin scheggét nyaljátok, hatalmas nyelvcsapásokkal- orbánnal az élen.
csak úgy....
tomi csak egy jól fizetett fideszes örömlyány...aki mindent és mindenkit lecsinál, csak neki jól menjen a sora!
kereső
@csak úgy...: És mellette "ugatja" a külpolitikát, a diplomáciát- ahogy az egész külügy.
Eladott Ország
Az amcsi titkosszolgálat tudja kik a kulcsemberek. Olyan személyek is lehetnek akikről nem is hallottunk, de például fontos szerepük van az amerikába mentett NER vagyon kezelésében. Ha azokat kitiltják elérhetetlenné válnak a lopott vagyonok. Már égtek a telefonvonalak hova, melyik kikötőbe küldjék át a jachtokat nehogy lefoglalják. Be vannak szarva, legyenek is, mert van miért, már csak az állampolgároknak kellene, mert kurvára nem érzik a helyzet súlyát. A békepárti ruszkibérenc autokrata kormány és Észak korea is mindig a béke pártján szokott állni. Amit ezek a szerencsétlen kormánypárti politikusok összehordanak az felér egy tragikomédiával. Szánalmas bagázs. Hát a fideSS részéről igencsak be voltak szarva, hogy valamelyikük már nem utazhat a rothadó nyugatra. Ment is a sivalkodás rendesen. Hol van a mai magyar külpolitika hajdani önmagához képest? Németh Miklós-Horn Gyula külpolitikája messze a legjobb volt, mert ezt a pici országot Európa legnagyobbjai közé emelte, s a világ elismerte Magyarország teljesítményét. Ma meg? Szijártók, Holikok, Deutschok. Bayerek, mondják a tutit Orbán vezetésével. Elérték, hogy csak a keleti országok foglalkoznak már velünk, azok is csak azért mert EU és NATO tagok vagyunk, ha ezekből kilépünk, vagy már nem lesz maradásunk, -mint a Néppártban-, akkor senki nem fog már velünk törődni. Sikert sikerre halmozunk, élén az Orbáni inflációval!
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 15:14 ♂ Szerencséjük, mert akár hadat is üzenhettünk volna. Már másodszor. Az első is hogy bejött, valahogy mindig akkor szopjuk a legnagyobbat, amikor nagyonmagyar kormányunk van.
NKF
Ezt a buzi faszt már régen haza kellett volna küldeni In USA-ba! Még mindig itt rongálja a levegőt!
Megteheti a sok balos gennyláda mellett! Vonulgat a buznyákokal! De,jó édes Istenem!??
kereső
@NKF: tegnap 17:03 Természetesen haza lehet küldeni a nagykövetet- vissza lehet vonni az akkreditációt, de ez a lépés a diplomáciai kapcsolatok megszúnését jelenti Magyarország és az Amerikai Egyesült államok között.
Lehet pofázni, de annak súlyos következményei lesznek - lehet pofázni, de hogy milyen súlyos károkat fog okozni a 2024-ben életbe lépő kettős adóztatási egyezmény megszúnése a két ország között, 2024 karácsonyán már a saját bőrünkön fogjuk tapasztalni. És az új "cocom" listát is. Szóval csak pofázzatok magyarok- csak éppen nem lesz benne köszönet.
Magyarországon a hülye nanobitesekenek áll a világ.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.