Majdnem duplájára nőtt a magyar államadósság devizaaránya az elmúlt három évben.

Tragikus állapotban az ország: mélyponton a magyar államadósság

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Az előző évekhez képest 2022 során tovább nőtt az államadósság devizaaránya, ezt pedig lekövették azzal, hogy 2023-ra megváltoztatták a devizakötvény-arány előírásait: korábban a teljes adósság 25 százaléka lehetett a devizatartozás, tavaly ezt 30 százalékra emelték. Az ÁKK tavalyi finanszírozási tervében már a 2022-es terv közel duplájával, 2974 milliárd forintnyi bruttó devizakibocsátással számoltak, év végére pedig az államadósságkezelő becslése szerint: a devizaarány három év alatt közel megduplázódott, mintegy 27 százalékra nőtt

- számol be a 24.hu.

Tavaly az ÁKK rögtön január elején 4,25 milliárd dollár (akkori árfolyamon 1600 milliárd forint) értékben bocsátott ki devizakötvényeket, ám ezt csak igen drágán, a korábbiaknál magasabb kockázati felár mellett tudta meglépni. Lapunk akkori cikkében arra jutott, hogy nagy valószínűséggel nem lett volna szükség a devizaarány növelésre, ha az uniós „ingyenpénz” rendben beérkezett volna. (Orbán Viktor kormányfő korábban még fel is hívta rá a figyelmet, hogy ha Brüsszelből nem érkezik pénz, akkor az ország a pénzpiacokról finanszírozza magát.) A másik elemzői magyarázat az volt, hogy dübörgött az energiaválság, és az országnak nagy szüksége volt a devizakészletre, főként az energiaimport fedezése miatt

- folytatja a lap.

Miután 2023-ban az energiaárak csökkentek, így a külkereskedelmi mérleg a 2022-es 8,6 milliárd eurós rekordhiány után az év derekára pozitívba fordult, emellett pedig nemrégiben küderült, hogy hazánk mintegy 10,2 milliárd eurónyi EU-forráshoz férhet hozzá, sőt az RRF-ből is megnyílt közel 1 milliárd euró.

Első látásra tehát a helyzet nagyot változott, ennek ellenére az ÁKK 2024-ben folytatta az előző év gyakorlatát: rögtön január elején 2,5 milliárd dollár (mintegy 860 milliárd forint) értékű devizakötvényt bocsátott ki, a tervezett 2 milliárd helyett.

Az ÁKK 2024-es finanszírozási tervéből kiderül, hogy az idén mintegy 6,7 milliárd eurónyi (2579 milliárd forint) bruttó devizakötvény-kibocsátással számolnak, ami ugyan némileg kevesebb, mint a tavalyi, de még mindig sokkal magasabb, mint a 2022-es. (Ebből 4,6 milliárd euró lehet a nettó, vagyis az új kibocsátás, a maradék 2,1 milliárdból a lejáró devizaállományt finanszíroznák.) Az ÁKK tervének „gyenge pontja”, hogy 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol, miközben a 2023-as hiány 6,1 százalék lett. Jelen állás szerint nem valószínű, hogy a kormány képes lesz tartani az alacsony deficitcélt, így nem lenne meglepő, ha ennél jócskán nagyobbra hízna a 2024-es költségvetési hiány, és több devizakötvényt kellene kibocsátani

- prognosztizálja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Olyan nagy lesz a kamatteher, hogy az adósság törlesztésére alig jut pénz. Orbán már rég lelép, amikor a következő kormányoknak ezt kell(ene) törleszteni. Emiatt fejlesztésre nem jut pénz, és az ország az egyre jobban elszegényedő, lecsúszó országok közé kerül. A képzett fiatalok lelépnek, mert nem akarják az életüket amelyből egy van, ilyen országban leélni.
Orbán : Megdupláztam az államadósságot, hitelt, hitelre halmozok...
www.facebook.com/photo.php?fbid=5987315241296196&set=p.5987315241296196&type=3
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pusztai
a számok bűvészetéhez:-2010-ben 19,700 mrd az adósság, mára kb 61 ezer mrd akkor gdp arányosan 82%-ot mondtak most alatta, hazudják.
Mennyivel is nőtt a gdp?? USD-ben számolva nem nőtt vagy csak pár %-ot ami kevesebb mint a kapott EU támogatás!! vagyis csökken!!! Akkor megerőszaoljuk a matekot???
Adósság majdnem 3x-osra nőtt!!! . Ki az az idióta - van majd 3 milla de az ellenzék sem akármi!!-aki elhiszi, de 13 évből 12x azt hazudták csökken az államadósság.
Frászt! Dinamikusan nő! A gdp meg stagnál.
És hol az ellenzék, ennyire segghülyék hogy ezt észre sem veszik??? Vagy miért kussolnak félnek, beszariak??
Ráadásul a gdp számszerűen kimutatott növekedésben benne az EU támogatás és mivel folyó áron számolják, benne a 13 évi infláció is!!!
Tényleg ennyire ostoba az ellenzék?
Igen, tényleg.
Eladott Ország
Olyan nagy lesz a kamatteher, hogy az adósság törlesztésére alig jut pénz. Orbán már rég lelép, amikor a következő kormányoknak ezt kell(ene) törleszteni. Emiatt fejlesztésre nem jut pénz, és az ország az egyre jobban elszegényedő, lecsúszó országok közé kerül. A képzett fiatalok lelépnek, mert nem akarják az életüket amelyből egy van, ilyen országban leélni.
Orbán : Megdupláztam az államadósságot, hitelt, hitelre halmozok...
www.facebook.com/photo.php?fbid=5987315241296196&set=p.5987315241296196&type=3
vacsi
Ha a magyar állam adósság mélyponton van (azaz most a legkevesebb az adósságunk), akkor miért van az ország tragikus állapotban? Nem értem...
Pusztai
mindig örömmel olvasom vagy hallom, amikor másokat lehülyézve egy fideszvakhitű egysejtű ostobaságát villogtatva reklámozza magát mekkora seggfej, valójában sokkal hatékonyabban járatja le a fideszmaffiát, mutatja be a gazemberségeit mint ez a debil ellenzék.
Gratula!
Pusztai
Fideszhúgyagyu lábasfejű faszparaszt trollok kíméljenek, leszarom őket!! Magasról!
Olvasni-értelmezni sem tudnak, csak személyeskedni, - erre ejakulálnak, nekik ez a sex,-
Szégyenérzetük nulla, bármit hazudnak, mocskolnak, besároznak csakhogy igazolják:
igazi kretén agymosott fideszhúgyagyuak.
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/447fideszfasz.jpg
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/859hulye_fideszes.jpg
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/810abortusz.jpg
Pusztai
Hogy lehet 13 év alatt megháromszorozódott államadósságot mélypontnak nevezni, miközben a gdp inflációval növelten is csak 2x lett.
matekhülyék kiméljenek, csak az a baj, az ellenzéki "politikai elit " segghülyék a legalapvetőbb gazdasági összefüggésekhez is kretének.
Pusztai
@Eladott Ország 8h39: Kamatkiadás gdp %-ban:
i.imgur.com/OyOIvhx.png

Nem semmi!
Ilyen kamatszolgáltatás mellett azt hazudni a gdp 4%-ot növekedne, egészen nagy hazugság.
Béla333
2011. június 12. 06:25
"...Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban több beszédében is úgy fogalmazott, hogy Magyarország harcban áll az államadósság ellen..."
www.portfolio.hu/gazdasag/20110612/kokemeny-harcra-keszul-az-orban-kormany-150876

Ezek a hozzá nem értő, amatőr, de rossz szándékú, hazug, tolvaj hazaárulók ezt a harcot a jelek szerint elveszítették. De ők csak röhögnek az egészen, már annyi pénzt kiloptak a közösből, hogy nem érdekli őket különösképpen.
Pusztai
többet költ az állam az adóssága kamataira, mint a gyógyászati ellátásokra
444.hu/2023/11/24/koltsegvetes-allamadossag-penzugyminiszterium-gyogyito-megelozo-kiadas
Ne feledjük, azért iylen magas a kamatkiadás, mert a hitelt piaci kamattal veszik fel, hogy ellophassák.
----------
Pusztai
24.hu/fn/gazdasag/2010/06/03/bedontotte_forintot_fidesz/
azóta sem tért magához, ezután jött nemsokára, hogy a fidesz vitte majdnem államcsődbe az országot, Matolcsy unortodox gazdpoljával.
Kkor még ellopták az akkor 3000 mrd-os manyupot ami mai értéken minima 12 ezer mrd.
Pusztai
Inotai: 231007
hirklikk.hu/kozelet/a-magyarorszagi-valsag-felelose-tovabbra-is-hatalmon-de-vajon-meddig/422300/
Kötelező olvasmány:
A magyarországi válság felelőse továbbra is hatalmon, de vajon meddig?
N. Vadász Zsuzsa 2023. október 7. 14:30
...„Három szintű válsággal áll szemben Magyarország, mind a három erőteljesen veszélyezteti a hatalmat, s akár romba is dönt(het)i”
– állapította meg Inotai András.
--A közgazdászprofesszor szerint az első a gazdasági válság, ami megfelelő szakértelem mellett és jelentős külső segítséggel technikailag másfél-két év alatt kezelhető.
--A válság második szintje már évtizedes kezelést igényel: óriási türelmet, nemzeti együttműködést és pénzt kell rá áldozni: az egészségügy, az oktatás, a vízgazdálkodás, a termőtalaj, a környezetvédelem újjáépítése a feladat
.---S végül a harmadik szint már generációs probléma: olyan mértékben sikerült a magyar társadalom egy jelentős részét elbutítani (esetenként, elnézést a szóhasználatért, elhülyíteni), hogy a társadalom tudati szintje nemhogy a 21. de még a 19. századét sem éri el. Orbán Kötcsén beharangozott „nagy tervének” egyes pontjairól beszélgettünk, s a végén Inotai is feltett egy kérdés „a fentiekért a bűnös ott van, ott ül a hatalomban, s tovább fertőzi a társadalom tudatát – kérdem én: még meddig?”...

Magyar autóipar csúcsterméke: i.imgur.com/AUVtaij.png
Pusztai
Szégyen!
Különösen szomorú a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy 2010 óta jelentős EU források segítették a magyar gazdaságot a felzárkózásban (2010 és 2021 között éves átlagban a magyar GDP 3,6 százalékának megfelelő nettó forrás érkezett hazánkba).
uzletem.hu/-statisztikaarak/miert-kerul-a-magyarorszagi-eletszinvonal-egyre-tavolabb-az-eu-atlagatol/rsslink/rss2

...2010 óta az Inflációval megtisztítva annyit sem nőt a gazdaság mint az eu támogatás,
- évi kb 1500-2000 mrd-ot elloptak fideszék, élen a geczivel,- minden gazdasági adatban a középmezőnyből leestünk az EU aljára, a legrosszabbra.

Az államadósság 310%-ra több mint 260%-al nőtt 19,700 mrd-ról 61 ezer mrd-ra, eközben azt hazudják: csökkent.
Kamatkiadás több mint 3600 mrd!! gdp kb 40%-a.

A nyugdíjak vásárló értéke kb 50%-al csökkent a családi pótlék 14 éve változatlan, az ország fele már a fidesz kezében a lopást azzal indokolják: amit a komcsik 40 év után meghagytak az a miénk!
Miközben az összes ösfideszes komcsi elveket vallott komcsiként nőtt fel
Pusztai
Több éve írtam:
"Ha létezik Magyarországon valami nagyon fontos akkor az a GAZDASÁG!!!
..MINDEN ETTŐL FÜGG!!
GDP, nyugdíj, egészségügy, oktatás, biztonság, kultúra, jóLLétünk, ... stb.
..Fel nem foghatom, hogy ez a debil, ostoba, ellenzék ezt nem - ezt sem,- ismeri fel és nem napi szinten szembesíti a fideszt hova süllyesztette a magyar gazdaságot.
Meddig balfaszkodhat ez az álellenzéki szarhalom???
Naponta mondja a fideszmaffia: -- megvédik a magyar gazdaságot! --- Nem akarják vissza a Gyurcsány érát!
..Mindeközben az ország hajszálra az államcsődtől, az EU aljára sűllyedtünk minden mutatóban, államadósság 250%-ra 150%-al nőtt, a kamatszolgálat több mint amennyi az évi EU támogatás, ez most nincs, és nem is lesz amíg a 23 hátralévő mérföldkövet nem teljesítik,- azt hazudják teljesítették, miközben még be sem nyújtották a Parlamentnek, de képesek az országgal szembeállva pofátlanul hazudni!- és közben harsogják: megvédjük!
- A másik: Gyurcsány érában minden mutató sokkal jobb volt, - 2011-ben kerültünk csődközelben - GUGLI!!! akkor,- - jogállam volt, az állami média valóban közmédia volt stb."

És ami megdöbbentő: két napja az egyik legnagyobb egyetemi oktató közgazdász azt mondta:
a gazdaság a legfontosabb.
És hányszor is halljuk az ellenzéket gazdasági ellemzéseket?
Lepra szarsímogató tényeket kerülgető elemzések vannak, beszari közgazdászokkal nem lehet a valós tényeket elmondani a választónak.
Aki Én
@vacsi: ...azért ezzel már tényleg nem kellene kérkedni :(
Itt sokszor és sokan mondták már, hogy nem mindent értesz.
...finoman szólva
jáger laszló
Mint már írtam
Közeledünk a 70 ezer milliárd forinthoz!!
Ami a az államadósságot illeti!!
Azt még az unokáink is nyögni fogják!!
csak ennyi
barátilag
J,L,
Aki Én
@vacsi: ...tudod mit? Segítek. Látom, hogy komolyan beszélsz.

,,MÉLYPONT SZÓ JELENTÉSE
A 'mélypont' szó a magyar nyelvben egy olyan állapotot vagy helyzetet jelent, amikor valaki vagy valami a legrosszabb állapotában van, vagy éppen a legalacsonyabb szintre süllyedt. A mélypont lehet lelki vagy fizikai természetű, és általában negatív érzelmi töltettel bír."

És akkor most értelmezd újra az olvasottakat.
Már ha elolvastad egyáltalán.
De téged mit orbánistát ez nyilván hidegen hagy.
Pusztai
Varga 150 decibellel közölte az államadósságot 70% alá viszik, csökkentik..
..Ennek a lepra ellenzéknek 1x nem jut eszébe ezt az idióta százalékos kimutatást kiröhögni?
Nominális adósság folyamatosan nő 2010 óta minden évben ha már százalék, 2010-hez képest 150 SZÁZÖTVEN %-al nőtt!!..
.Nem százalékot vettünk fel és nem százalékot fizetünk vissza és nem százalékban mérjük a felvett szumma hitelt, adósságot hanem kemény Ft-ban valutában USD-ben, EUR-ban!!
--A szummma adósság 2010 óta 150%-al 250%-ra nőtt azaz a kb 20 ezer mrd-ról 50 ezer mrd-ra. Mindeközben kb 60% gdp arányos eu támogatás jött be, több mint amennyivel a gdp nőtt!!
----Több hitelt vetetk fel fideszék, MINT AZ ELŐDÖK 70 ÉV ALATT!!!
___Amikor százalékot hablatyolnak abban benn a számlálóban a gdp de gdp-ben meg benne az EU támogatás és a folyó áron számolt gdp tartalmazza az inflációt. vagyis a nominálisan 150%-ra növő adósságra is azt hazudják: csökken.
--..Az meg közröhej, szinte minden évben mínuszos az államháztartás, tehát hitelt kell felvenni és - közben törlesztegetni vaskos kamatokkal,- vagyis nő a adósság, van pofájuk szinte minden évben azt hazudni: csökken!_
__ Bolgár a KR-ben közgazdász végzettséggel is nem egyszer mondta: igen csökkent az államadósság
.Ilyen ostobák vannak akik képtelenek a tény közölni és heti 10 órában hülyítheti az " ellenzéki " médiában a jónépet
.2010 óta a USD-ben a gdp kb 15%-ot esett, és mindeközben egy éves gdp kb 45% eu támogatás jött be!
... Ésatöbbi...Ja és az elmúlt 100 legsikeresebb 10 évének eredménye minden gazdasági mutatóban leestünk az EU aljára.
Na jó, az infláció a tetején van, a legmagasabb.
Pusztai
@Pusztai 9h14: ezt vagy 5 éve írtam azért kevesebbek a számok.
Aki Én
@Maccska: ,,MÉLYPONT SZÓ JELENTÉSE
A 'mélypont' szó a magyar nyelvben egy olyan állapotot vagy helyzetet jelent, amikor valaki vagy valami a legrosszabb állapotában van, vagy éppen a legalacsonyabb szintre süllyedt. A mélypont lehet lelki vagy fizikai természetű, és általában negatív érzelmi töltettel bír."

Nem mintha a cikk a te szellemi képességeidről szólna.
Pusztai
@Maccska: Ignore OFF:
Figyu te kretén balfasz fideszhúgyagyú!
Megértem hogy valaki a fidesz seggében van és a tényeket nem látja mert a szar elfedi a szemét, de mijafaszé köll folyamatosan személyeskedni, másokat jelzőzni?
Ha ostoba vagy azt mindenki észreveszi, hiába akarod magad okosnak feltüntetni, másokat hülye hazugságokkal kritizálni, ezt személyeskedéssel nem kompenzálod!!
Vagy erre élvezel, neked ez a sex?
Normális helyen ezerrel basznak ki a fórumról itt csak politikai okból nem tartva az általános etikai szabályt.
Szóval ne személyeskedj, a hazug ostoba személyeskedő idiótákat rühellem a legjobban!
Olyan vagy minta zsákálltaka? megetted saját agyadat ezért vagy ilyen kretén hülye?
Vagy annyira debil hülye vagy, fel sem fogod milyen hülye vagy mert annyira hülye vagy?
Szóvak hanyagolj mert leszarlak továbbra is!!
Ignore ON!
Aki Én
@Pusztai: ...mert ugye nekünk nem volt jó az IMF, nekünk sokkal drágább piaci hitel kell. A mai napig. Már idés is vettek fel hitelt.
Azt figyeld, hogy el fog szállni megint a forint. Lesz az még bőven 400 fölötti euró
Pusztai
@Aki Én: fel sem foghatom hogyan lehet 14 éve folyamatosan emelkedő, - még a geczi is elismerte pár éve: igen, tudom sajnos az államadósság nominálisan folyamatosan növekszik,"- azóta kb 4x mértékű államadósságra azt mondani: mélyponton van.
Ehhez valami egészen ostoba segghülyének kell lenni.
Sajnos ezeka rosszindulató ostoba analfabétagammák még szsvazhatnak is.
Aki Én
@Pusztai: ...mélyponton van, csak ezek az agyhalottak nem tudják értelmezni. Ez valóban siralmas jelentéssel bír.
Igen, ilyen az átlag fidesz-szavazó.
csak úgy....
@Maccska: veled baszod még a kínaiak is elrontanák a gyomrukat,te tudálékos, buta, idióta!
Pusztai
@Aki Én: akit a politikai vakság, mások gyűlölete vezet abban, hogy valamit felfogjanak értelmileg szakmailag azok mindig csak a hülyeséget fogják szajkózni, mert a politikai hitvallásuk nem engedi, hogy belássák akiknek hívei azok is lehetnek ostobák, rosszindulatuak, hazug, országromboló tolvajok
Nos ez a vakhit amivel sosem lehet szembeszállni ezért hanyagolom őket soha nem tudod meggyőzni: rosszban hisznek, mert a vakhit az érzelmi olyan mint a vallaás, izlés, szerelem...
Tények soem érdeklik őket, csak a vakhit.
Pusztai
@csak úgy...: na ez nem semmi! o))
Azon röhögök, mennyire intenzíven erősen járatják le magukat ezek a fideszvakhitüek.
Némelyik még a fidesz kommunikátorok hazugságain is túltesznek.
Itt is vannak páran.
SOHA SEMMIT NEM ÉRSZ EL HA ÁLVITÁKAT FOLYTATSZ VELÜK.
jA de egyet, ha más normális ember benéz a fórumra meglátja milyen ostoba kretének a lábasfejű fideszhívők.
csak úgy....
@Pusztai: ez nem vita volt,inkább ténymegállapítás!
Cherry
@Maccska: Seggnyaló cigus ,,,na melyik jobb???
Kovács Máté
Majdnem duplájára nőtt a magyar államadósság devizaaránya az elmúlt három évben.
A Fideszben ülő komcsik ezt is elintézték nem semmi,eközben az Orbán család vagyona
100 milliárd forint alsó hangon.
balos
@Eladott Ország: Majd rendet tesz a lázárjanku!Hisz annyit ér,mint az általa kiszorított szar!
simmering73
Libsi agymosás. Anyátokpicsája (by @KisTehen: )
simmering73
@Maccska: 8:55 És ezt te csont nélkül be is szopod. Te nagyobb szopógép vagy mint @KisTehen:)
Eladott Ország
@Pusztai: ma, 08:50 ♦ A fidesz nevű bűnszervezet már csak a túlélésre játszik, akik már unokáink jövőjét is felzabálták! Remélem "megháláljuk" nekik, életfogytig!
Menőmanó
Lehet, hogy ez Orbán nemzetközi sikerének titka? Mert állítólag az van neki hahahahaha...
Menőmanó
@vacsi: Egyszerű, ha azt mondom, hogy Mészáros Lőrinc anyagi helyzete nem mélyponton van, hanem csúcsponton, azt érted?
rücsü41
Aki tegnap látta az ATV-én Róna Péter közgazdászt nyilatkozni a gazdaság állapotáról az azt is tudja, hogy azzal a gazdaság politikával amivel Nagy úr, a Márton kiakar lábalni a mélyből , arra teljesen esélytelen és az elképzelései a kilábalásra teljesen hibásak, azt Róna egy csődnek nevezte.És nem csak kritizálta de érthetően el is magyarázta ,hogy miért ezt.Elmondta hogy Magyarország az EU országai között a második legszegényebb ország és csak fejlesztéssel tud jobb helyre kerülni a listán,Az országba a legtöbb idegen beruházás történik, de ennek hasznosulása csak az EU 47%-a, ami nagyon kevés és amiből az következik hogy nem tud az ország előbbre lépni a szegénységi listán.Az országba beengedett beruházásoknál a az egész folyamatban mi végezzük el a legrosszabbul fizetett termelést, mert a nagy pénzek a tervezésben , az értékesítésben , a pénzügyi folyamatokban vannak amiből mi kimaradunk.Ez annyit jelent, hogy mi a gyártással összeszerelő üzem lettünk, amiben nincs elég pénz az előre haladásra.Jó lenne ha erre a riportra Nagy Márton válaszolna, hogy miért nem az egész folyamatot végzi Magyarország, illetve miért nem olyan dolgokban fejlesztünk amikben korábban világszínvonalon voltunk, s ami kelendő a világban és sok pénz is van benne ami nálunk marad?
Béla333
@rücsü41: 17.23
Igazad van, én is láttam Róna Péter riportját és igazat kell adni neki!
De te abban tévedsz, hogy ezektől a maffiózóktól azt várod el, hogy az ország érdekében tevékenykedjenek, de nekik ehhez sem eszük, sem tudásuk, sem akaratuk nincs meg.
Ők arra játszanak, hogy a hülyemagyar maffiahívők szavazataival addig maradjanak hatalomban, ameddig lehet és addig annyi közpénzt lopjanak el, amennyit bírnak. Semmiféle pozitív dolgot ezektől a bűnözőktől nem várhatsz.
Béla333
A hülyemagyar maffiahívők arra már nem emlékeznek, hogy a '80-as években a régió vezető állama volt Magyarország, most meg az elmúlt 33 év politikusi "elit"-jének köszönhetően az Unióban csak Bulgária van mögöttünk, de már ők is roham tempóban közelítenek.
Ezek a tények, az összes többi meg csak a lényegről való elterelés!
rücsü41
@Maccska: Azt is ismerni kell, hogy mi történt a múltban, de most a mai gazdasági helyzetről nyilatkozott Róna Péter, és ne haragudj, de az ebereket nem az érdekli hogy mi volt 10-12 évvel ezelőtt, hanem az hogy mi van ma, és ebből a helyzetből hogy lehet és kell kijönni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.