Az Orbán Viktorral nagyon nem szimpatizáló egykori tévés érdekes ötlettel állt elő.

Juszt László kemény üzenete Orbánnak: "itt b*szás lesz"

Köztudott, a miniszterelnök nem szívesen áll szóba a számára kritikus sajtó képviselőivel, így Juszt László cselhez folyamodna.

Facebook-oldalán vázolta tervét:

Minden pénteken 10.00-kor a MUOSZ nagytermében tartsanak egy “MINISZTERELNÖKI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT”. Zászlókkal, pulpitussal, levezető speakerrel. Ahova minden újságíró bemehet – pártállástól függetlenül, – s ahova meghívják az ide akreditált külföldi tudósítókat is. Aki tanulta ezt a szakmát, az pontosan tudja, hogy minden kérdésben ott lehet a válasz.

Ja! Hogy nincs ott a miniszterelnök? Az már az ő baja. Mindenesetre a szakma talpra állhat. Ha megszervezik, akkor 39 év után lehet, hogy ismét belépek.

Juszt László ötletét az alábbi Hofi-viccből merítette:

Drágám most elmondom mi a programom. Hétfőn edzés, utána Béla bácsival kielemezzük a vasárnapi meccset. Kedden erőnléti edzés. Szerdán taktikai edzés. Csütörtökön edzés és izomlazítás az uszodában. Pénteken taktikai megbeszélés. Szombaton elutazunk a meccs helyszinére. Vasárnap a mérkőzés.

Mire az ifjú ara.

Most én is elmondom a programom. Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap itt baszás lesz. Aki itt van itt van, aki nincs nincs.

A bejegyzés:

Forrás: Facebook

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@nejlontacskó: Miután miniszterelnöki pénteki igehírdetés jő része ismétlésekből áll, nem lenne ördögtől való az ötlet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nejlontacskó
@KisTehen: mi a baj, te páros ujjú patás állat?
Ha közmeghallgatást lehet csinálni a köz részvétele nélkül, akkor ezt a rohadékot is, meg lehet hallgatni a részvétele nélkül is!!!
Nessy
@nejlontacskó: Miután miniszterelnöki pénteki igehírdetés jő része ismétlésekből áll, nem lenne ördögtől való az ötlet!
simmering73
@Liberálkiller: Előkerültél te retkes kotonszökevény. Apád vert volna a meszelt falra.
jáger laszló
Hát ezt még +várom,ha esik,ha fúj!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aki Én
@Liberálkiller: ilyen az, mikor apa és anya tesók.
Amikor a butaság párosul a súlyos személyiségzavarral.
balos
@Nessy: Imádom azokat az embereket akiknek van humoruk!Olyan fideSSessel még nem találkoztam,pedig itt élősködnek,már 1100 éve!Mikor ,hogy hívták őket!Mindenesetre amit ezek velünk csinálnak azt még sok nemzedékünk fogja ezért őket emlegetni!Nem szeretnék gyűlölködni,mert már sok átkom megfogant,de a tettesek éljenek sokáig gyógyszeren,hogy érezzék a törődést a lepusztított országban!Ja és innen nem mehetnének a keleti "rokonaikhoz" a bukásuk után!
Alfa
bővült a kecskebaszó szarházi gerinctelen fideszkurvák száma? vagy csak nevet váltottak?@Liberálkiller: @Liberálkiller: @Maccska: @KisTehen: @Liberálkiller: @ szarnagy/örnagy . @ halacska már kipusztult?
Pálinkás Pál
@Liberálkiller: csicskabuzi...kiküldte a párt a végbéltermék legalját,téged...?..siki,siki, mocsári korcs, hiába az új nicknév...
Csizmás Kond
Általában azok szoktak ilyen kicsillagozott kifejezéseket használni akiknek másképp sehol nincs szavuk...kigolyózták mindenhonnan...
Pálinkás Pál
@Liberálkiller: nagy a pofád,románcigány...
csak úgy....
a fidesz hívek szellemi képessége a tálibokéval versenyez!
Nessy
@Maccska: Tessen helyette Bayer lovagelvtársat hallgatni, olvasni!
csak úgy....
@Liberálkiller: gondolom most rettentö okosnak,bátornak és kultúráltnak érzed magad, te fideszék buta büzlö ürüléke?! :)
Nessy
@Maccska: Volt szerencsém a lovagelvtársnak olvasni a Szabad Nép -ben írt Kádárt, és a rendszert éltető cikkei, és néha belehallgatni a Bencsik elvtárssal tartott Hír tévés szövegébe is!No comment.
Nessy
@Maccska: Gondolja, hogy évtizedek óta őrzöm Kádár et. születésnapjára írt szövegét? Vagy Bencsik et. munkásőrséget dicsérő cikkeit? Tudja, ha az ember 80+, és még demens, sok mindenre emlékszik. Nem az a probléma, hogy valaki meg akart felelni annak a hatalomnak, de most kicsit halkabban komcsizzon, és legfőképp kevesebb trágár jelzőt használjon, mint egy részeg kocsis.
frank
Él még az a televíziós rohadt bolsi?
NKF
Ezt a gennyládát vegyék már a napirendről le!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.