Kávét öntött a bíró arcába Portik fia.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Botrányos jelenetek zajlottak le kedd délelőtt a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő-gyilkosság tárgyalása előtt az Index szerint. A lap azt írta, hogy előbb a biztonságiakat, majd a rendőrséget kellett értesíteni a másodrendű vádlott, Portik Tamás fia miatt.
A fiatal férfi útját állta Póta Péter tanácselnöknek a tárgyaló előtt. Ezt követően a bíró figyelmeztette a fiatal férfit, hogy menjen el az útjából, mire Portik fia egy pohár kávét öntött a bíró arcába. Végül egy újságíró lépett közbe, és vitte arrébb a támadót.
Ezt követően a helyszínre sietett a törvényszék biztonsági szolgálata, majd megérkeztek a BRFK munkatársai is, hogy rögzítsék az adatokat.
Fenyő Jánost 26 éve, 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség azzal vádolja Gyárfást, hogy ő bízta meg az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portikot és Tasnádi Pétert a médiavállalkozó meggyilkolásával.
A vád szerint Portik meg is szervezte a gyilkosságot, és ő is bérelte fel Rohácot. A vádlottak kitartóan tagadják a bűnösségüket.
pillanatban már el is törtem volna! Gyenge kiképzés! Egyedül arra a rendőr kislányra lehetünk
büszkék aki nem szarozott kinyírta a rohadékot!