Magyar Péter továbbra sem tudja, milyen ügyben hívták be, de ettől függetlenül kéri, hogy hallgassák meg a Volner-Schadl-ügyben.
Magyar Péter szerda délelőtt megérkezett a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahova egy korrupciós ügy kapcsán meghallgatásra behívták
– írta meg a telex.hu. Az épület előtt 50-80 ember állt és azt skandálták: „Hajrá Péter, veled vagyunk” illetve azt, hogy „nem félünk”.
Fotó: Facebook/Magyar Péter
Varga Judit exférjét az útra elkísérte szerelme is, aki belekarolt Magyarba, majd az épülethez érve elengedték egymást. Magyar röviden beszélt is még mielőtt bement volna az ügyszségre.
Nem kaptam információt arról, hogy milyen ügyben kívánnak meghallgatni tanúként, telefonos beszélgetésünk során csak annyit mondtak, hogy egy korrupciós bűncselekmény miatt
"Csak a reményemet tudom kifejezni, hogy a Polt Péter-féle fideszes ügyészség abban az ügyben kíván meghallgatni, ami az egész országot érdekli és amiről konktétumokat mondtam már. Nevezetesen Völner-Schadl-ügyben. Ha más ügyben, akkor természetesen válaszolok arra. Ha nem a Völnr-Schadl és társai ügyben kívánnak meghallgatni, akkor hivatalosan jegyzőkönyveztetni fogom azt a kérésemet, hogy sürgősen mielőtt hallgasson meg a Központi Nyomozó Főügyészség abban az ügyben is. Amennyiben ez megtörténik, akkor minden rendelkezésemre álló információt át fogok adni az ügyészségnek és a bizonyítékokat is.”
A bevonulásról, illetve a beszédről Magyar Péter Facebook oldalán is folyamatosan beszámol.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyébként Magyar Péter a Partizánnak nem válaszolt arra a kérdésére, hogy mit akar Orbánnal, mert neki ez egy nagyon nehéz kérdés, pedig ez minden gerinces embernek könnyű lenne, ha nem simliskedne.
"Mi történt? Hadházy Ákos váratlanul nekiment Magyar Péternek
az árulok ki nem állhatják egymást :)
rabosították Magyart?
nem is orbán rabosítását várod?
HAHAHAHA
b+ akkor mi a faszért nyalod manyar seggét?
elhallgattatták ...
és ti összeomlotok a lábai előtt
HAHAHAHA
Ha meg nem tud semmit, mi a faszt hörögtök?
ezek a szarosszájúak versenyben vannak mellik a nagyobb szardarab??
A mostani kormány sajnos nem ilyen. Ezek csak lopni tudnak, más nem is érdekli őket.
www.lakmusz.hu/kamunak-tuno-vietnami-lajkok-jelentek-meg-varga-judit-csaladon-beluli-eroszakrol-szolo-facebook-bejegyzese-alatt/
a fidesz már beveti a vietnámi vendégmunkásokat is! :)
Jójóó...,ha nem hát nem .,a fideSS csak a
kreténkeltője Orbán
fogyatékosoknak szóló progandájának ahol az ingyenhülyékből hasznoshülyévé agymosnak
titeket szoponcok a gondolkodó társadalom szórakoztatására ,köszönjük ,
Új hozzászólás