Megjött az első kormánypárti reakció a Demokratikus Koalíció elnökének azon állítására, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök titkos választási kampányt folytat, és nem mer találkozni az emberekkel.

A Demokratikus Koalíció elnöke azt állította, hogy Orbán Viktor szándékosan nem mondja meg, hogy hol és mikor kampányol, mert egy titkos választási kampányt folytat. Gyurcsány Ferenc közölte, hogy nem javasolja a titkolózást. Mint írta, „a titkos kampány olyan, mint Orbán becsülete. Hazugság. Mint rendszerének lényege”. Gyurcsány Ferenc kijelentésére a Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált – számolt be minderről az Index.

„Orbánnak nincs becsülete? Milyen jó, hogy a szemkilövető Gyurcsánynak van”

A volt miniszterelnök mindig is vörös posztó marad a jobboldaliak szemében    Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

„Ki volt az, aki 2006. október 23-án, a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján kordonok és rendőrök mögé bújt, és kizárta az embereket? Ja, Gyurcsány Ferenc. És miért? Mert az őszödi beszédből már mindenki tudta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este, és tönkretette az országot” – fogalmazott Facebook-videójában Menczer Tamás.

A politikus felidézte, hogy a DK elnöke a kormányfő becsületéről beszélt. „Gyurcsány Ferenc azt is mondja, hogy Orbán Viktornak nincs becsülete. Milyen jó, hogy a szemkilövető Gyurcsány Ferencnek viszont van” – tette hozzá.

A DK elnökét a hazugságok koronázatlan királyának nevezte, majd arra is kitért, hogy a politikus és pártja háborúba vinné Magyarországot. „Tudjuk jól, hiszen elmondta: aki nem hajlandó meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember. A baloldalon a helyzet változatlan. Gyurcsány a főnök, a végén úgyis összeborulnak, és nem a magyar érdeket képviselik” – zárta videóját Menczer Tamás.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

madlaci66
@KisTehen: szóval hol van meghirdetve orbánc kampány eseménye, ahova BÁRKI bemehet?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
no...gyurcsány egy puhapöcs,.-ha én lettem volna akkor a helyében,ma nem létezne orbán - probléma...
KisTehen
gyurcsány meg a felesége szoknyája mögé bújva próbál visszakapaszkodni a hatalomba
sándorbence
simamámka látja orbán=gyurcsány simatata gyökérmajd jóbeakaszt nekik
afülkében oszt tünnek agecibe el
jesz
@KisTehen: remélhetőleg egyiknek sem sikerül.
madlaci66
@KisTehen: szóval hol van meghirdetve orbánc kampány eseménye, ahova BÁRKI bemehet?
jáger laszló
Szerényen +jegyzem,hogy Gyurcsány ,még 1 vakondnak sem lőtte ki a szemét nemhogy 1 éles szemű fidexes tüntetőnek!
nem 1 lövöldözős fajta..
csak ennyi
barátilag
J.L.
Philip Marlowe
Köszönjük Feri!
Minden egyes szavad, minden megnyílvánulásod csak megerősít abban, hogy a Fideszre, Orbánra kell szavazni! (JOGOSSAN!)
Mindenesetre amikor megszólasz, vagy csak írnak rólad az újságok, az emberek fejvesztve rohannak Orbánra szavazni. Ez tény!
Érthetetlen, hogy ezt 15 éve képtelen vagy megérteni, és senki nem modja meg a "szeretteid között", hogy "Feri! Kussoljál már végre!"...bruhahahahaha...
Philip Marlowe
@jáger laszló: Tudod...
"Szerényen +jegyzem, hogy Orbán sem lop, nem pedofil hálózatot üzemeltet, nem maffia nem O1G...stb...stb...
Mert ha ezt elfogadjuk, akkor bizony Feri is emberek szemét lőtte ki! Már ha érted...
Csak ennyit erről Lacikám!
Feller_Peti
***************************
GYURCSÁNY TAKARODJ !
***************************
Nessy
@Philip Marlowe: Tehát, ha jól értem , Gyurcsány bejelentette, hogy Krapancsák Húgónak ki kell lőni a szemét. Mire Krapancsék Húgónak egy mester lövész kilőtte a szemét. Hogy rosszkor volt, rossz helyen, az szóba sem kerülhet.
Ugyanis a "szemkilövető" megnevezés értelem sterüen ezt jelenti!
Philip Marlowe
@Nessy: Nyuszikám, olyan hülye vagy mint egy lyukas segg!!!
Tudod érteni kéne amit olvasol!
Érted?...Kétlem...:((((((((((
Philip Marlowe
Mi történt?
Semmi NAPI Magyar P.???
Hi...hi...hi...
Philip Marlowe
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
lusta
@Nessy: Az egyiknek, akinek a szeme kilövetésére személyesen Gyurcsány adott parancsot nem más,mint Révész Mariusz. Tényleg félszemű a pedofilsimogató Révész Máriusz? Erre kéne a bukott pedofilsimogató soprtriporternek választ adnia.
rücsü41
Én a számlát úgy állítanám ki, hogy Orbánnak van több mint 40 ezer halottja amit a covid járvány idején szerzet be azzal, hogy olyan kínai oltószert is beadtak a 60 éven felüli embereknek akiknek az oltószer gyártója sem javasolta ennek az anyagnak a beadását ennek a korcsoportnak, és kiürítette a súlyos betegektől a kórházakat, hogy legyen hely a covid betegek számára később.Akiket hazaküldött a kórház azok is súlyos betegek voltak, még sem kegyelmezett nekik senki sem, pedig Orbán megtehette volna.Ezek után ha az egyenleget nézzük, akkor azt mondhatjuk hogy az egyik kutya a másik eb!Orbán semmivel nincs előnyösebb helyzetben a szemkilövetővel szemben a megítélésben.Ezen kívül is számos olyan intézkedése volt OV-nak amely az embere százainak az életét tette tönkre, gondoljunk csak arra, hogy egyszerűen kijelentette, hogy olyan nincs hogy az ember a munkában rokkanjon bele, és megszüntette a rokkantsági nyugdíjat és a sokkal kevesebb rokkant járadékot adományozott a rokkantaknak és sokan az éhhalál küszöbére kerültek.Abba is sokan tönkre mentek amikor a magánnyugdíjakat az állam elvette, s közbe meg azt mondogatta Selmeczi Gabriella nagy szakértője a nyugdíjaknak, hogy az állam által elvett pénzeket majd a tulajdonosok nyugdíjszámláján átvezetik , ezzel is növelik majd a nyugdíjak nagyságát.Azután Orbán nem csinált semmit , a magán nyugdíjpénztárba befizetett , összegyűjtött pénz úgy eltűnt mint szürke szamár a ködben.Szóval értékelhetnénk sorba ,hogy ki mennyi halottat és sérültet hagyott maga után.
Philip Marlowe
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Sakk Matt
@Philip Marlowe: Én majdnem beledöglöttem, koma..szóval szarok a filmre és minden véleményre! Én tudom, mi a Covid!
rücsü41
@Philip Marlowe: De udvarias voltál?Csak nem fáj az igazság?De ha nem értesz a szóból akkor a Te kurva anyádat hogy nem ismered a magyar történéseket, és Orbán Viktor intézkedéseinek a hatását az emberekre!
Philip Marlowe
@Sakk Matt: Ha tudod, akkor azt is tudod, hogy a világon senki nem tudta mit csináljon, hogy védekezzen, hogy védje meg sa "népét"!!!
Senki!
Senki nem tudta akkor, hogy mire, és mennyire lesz szükség!!!
Persze most utólag, mint a sportban mindenki KURVÁRA OKOS!
HÁNYINGER!
Philip Marlowe
@rücsü41: "hogy nem ismered a magyar történéseket, és Orbán Viktor intézkedéseinek a hatását az emberekre!"

Na mesélj akkor te barom azokrol a történésekről...Várom...
balos
@rücsü41: Az anyja hozzá sem ért ehhez a turulbaszóhoz,az apja verte bele a kocába,mert állati öröme telt benne!
balos
Arról meg nincs papír,hogy az említett patkánynak volt szeme,hiszen azóta is fehér bot nélkül vezeti a baba kocsit!
KisTehen
@madlaci66: nézz utána ... nem járok orbán eseményekre ... nem vagyok messiás hívő
KisTehen
@balos: .

a ner pétered védte őket ingyen

B+ ... azt se tudjátok, hogy kit imádtok

HAHAHAHAHAHA

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_P%C3%A9ter_(jog%C3%A1sz)

Ügyvédjelöltként részt vett a 2006-os utcai tüntetések rendőri áldozatainak ingyenes jogi képviseletében és megsegítésében.

A 2006. október 23-i, utcai összecsapásokhoz vezető eseményeket követően rendőrség zárlat alá vette a Kossuth teret. Az év decemberétől kezdve Magyar Péter és Gulyás Gergely minden péntekre demonstrációt jelentettek be a térre, amelyet a rendőrség rendszerint visszautasított.[8] A patthelyzet azzal ért véget, hogy 2007 februárjában fideszes politikusok bontották le a kordont.[8][9] A rendőrség évekkel később határozatban ismerte el, hogy a lezárás aránytalanul korlátozó volt. [10]

2007-ben a 2006 őszi rendőri erőszak fizikai sérülést szenvedett áldozatainak megsegítésére alapított Ne féljetek! Alapítvány titkára és kuratóriumi tagja volt rokonai (Erőss Pál, Mádl Dalma), valamint többek között Fábry Sándor, Morvai Krisztina és Schmidt Mária társaságában.[11]
Nessy
@rücsü41: @Sakk Matt: Az illető , aki másnak az édesanyját ilyen jelzővel illeti finoman szólva bunkó! Üdvözlet az édesanyjának, aki ilyen jó modorra, és illemre tanitotta kiskorában gyermekét.Egyébként rá kell hagyni! Nem adhat mást, csak mi lényege
madlaci66
@KisTehen: szóval pénzért csinálod
KisTehen
@madlaci66: ja ... mint magyar péter is csinálta ... ebben nem különbözünk
Giovanni Alba
@Philip Marlowe: ma, 17:28
Fülöpke, neked az a bajod, hogy benőtt a feneked lika, így minden sz@r a fejedbe szorult. Nagyon derék, nagyon bátor dolog (nem) nálad ezerszer értelmesebb, empatikus (tudod egyáltalán mit jelent?) embert aljadék módon sértegetni! Szavaid téged minősítenek, hitvány szemét vagy álarc mögött.
Sakk Matt
@Philip Marlowe: Nem utólag! Amikor én rábaxtam, még nem volt vakcina. Viszont az TÉNY, hogy a Mao könnye 60 éven felülieknek kifejezetten ellenjavallt volt, erre Orbánék a nyugdíjasoknak adták!
KisTehen
@madlaci66: sőt ... magyar péter most is a pénzetekért csinálja ... csak most kimarad ner

HAHAHA
rücsü41
@Philip Marlowe: Sehol máshol nem adtak be olyan oltást az embereknek , csak itt nálunk, amit a gyártó nem javasolt.Mit gondolsz miért nem javasolták a kínai gyártók hogy 60 év felettiek is kapják az ő oltóanyagukat?Mert az ilyen védőoltásnak nem volt védő hatása.A súlyos betegeket is hazaküldték a kórházak mert előre kiürítette Cecília a kórházakat , és sok olyan embert is haza küldtek aki kórházi kezelésre szorult.Mit gondolsz az az ember hogyan emlékszik vissza erre az intézkedésre, az betegek gyógyulását segítette ez az intézkedés?Azt is gondolod ugye hogy van olyan hogy az orvos kiválaszthatja az hogy kit tart kórházban a súlyos betegek közül, mert szerinted nem egyformán fizettek tb járulékot hogy gyógyítsák meg őket?Gyurcsányt szerinted elítélték azért amit Te leírtál, hogy ő lövette ki az emberek szemét?Én úgy tudom , hogy még büntetőeljárás sem indult ellene.Amennyiben nem indult eljárás ez ügyben és nem állapított meg a bíróság semmiféle felelősséget Gyurcsánnyal szemben .Ezek után miért mondogatod mint egy papagáj aki nem tud gondolkodni, hogy Gyurcsány szemkilövető?Azért mert az emberek egy része ezt mondja?Nagyon tévedsz ha azt gondolod hogy Te, vagy valaki más a bírón kívül megállapíthatod valakiről hogy bűncselekményt követet el és a baj az hogy ezt úgy bizonygatod , hogy még az életedet is rá tennéd.Ha nem ismered a törvényeket és a jogszabályokat miért foglalsz állást az ilyen ügyekben.Amit én leírtam azt úgy volt ahogy írtam, a covid járványban nálunk volt a legtöbb halálozás a létszámunkhoz viszonyítva , valószínű azért mert az Orbán intézkedések nem voltak jók, és sok halottat eredményezett a helytelen intézkedés, amit meg a rokkantakról és a magán nyugdíjak elvételéről szóltak azt az életben lehetett megtapasztalni, hogy milyen volt a hatásuk a rokkantakra és azokra akik hosszú évekig gyűjtötték a pénzüket arra ,hogy magasabb nyugdíjat kapjanak, majd egy tollvonással elvették tőlük a megtakarításukat,Sokan belebolondultak ebbe a tollvonásba.
madlaci66
@KisTehen: nem tudom mikor higgyek a nernek. Nemrég még olyan okos volt, hogy jól fizető állásokat kapott a fidesstől, most meg elmondjátok minden rossznak. Mi változott?
Philip Marlowe
@Giovanni Alba: Most aztán jól megcáfoltál hülyegyerek!...:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Philip Marlowe
@rücsü41: "Sehol máshol nem adtak be olyan oltást az embereknek , csak itt nálunk, amit a gyártó nem javasolt"

EMBER!
Te olyan hülye vagy mint egy kapanyél!
Ez eszméletlen!
Honnan veszed ezt a baromságot te agyatlan barom!???...Brrrrrrr!
Idióta!
surdilloFUJT
@Philip Marlowe: @KisTehen: A q.va nénikéteknek is kinőtt a szeme,mint az aljas részeg bohócnak,a biciklitudornak???Sőt úgy tudom neki már hátra is nőtt azóta,ti meg olyan elbaxott hülyéji vagytok a fidessnek,hogy csak a szellemi toprongy illik rátok,DE AZ A 2 X-ES KÖBÖN!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.