Az LMP frakcióvezetője úgy véli, hogy az Európai Unióban ki kell állni a magyar dolgozók egyenlő bérhez való jogáért.
Ungár Péter véleménye szerint a munkaerő szabad mozgása részben arra az alapelvre épül, hogy minden uniós polgár egyenlő bért kapjon, amennyiben egy másik EU-s országban vállal munkát. Azonban jelenleg a kelet-európai, így a magyar munkavállalók is, jelentősen alacsonyabb bérezés mellett dolgoznak ugyanazért a munkáért, mint nyugat-európai társaik – emelte ki az LMP társelnöke.
Fotó: Ungár Péter / Internet
Ungár Péter úgy gondolja, hogy ha a nyugati országok számára fontos az az alapelv, hogy azonos munkáért azonos bér járjon, akkor ez a kelet-európai munkavállalókra is vonatkoznia kell. Kiemelte, hogy pártja az Európai Parlamentben azért fog küzdeni, hogy szigorítsák az ügynökségeken keresztüli közvetett foglalkoztatásra vonatkozó uniós előírásokat.
Ez egy jelentős lépés lenne a tiszta viszonyok és egyenlő munkafeltételek felé.
- mondta Ungár és kijelentette, hogy Orbánéknak egyértelműen a magyar munkavállalók mellé kell állni, a nyugati munkaadókkal szemben.
Itt az ügy és idő a szabadságharcra.
- szólította fel őket és kijelentette, hogy a pártja elkötelezett amellett, hogy a magyar érdekek védelmében szükség esetén határozottan szembeszálljon az Európai Unió vezetőségével is.
Lehet nem is álltál máshol soha.
Anyáddal együtt.