Dobrev Klára továbbra sem engedi el a Sulyok Tamás-ügyét. A DK Európai Parlamenti képviselője ezúttal Deszk külterületéről jelentkezik be élőben, ahol szerinte a Sulyok-ügyben érintett földterületek találhatóak.

Dobrev Klára a DK EP-képviselője és listavezetője tovább hajtja Sulyok Tamás ügyét. Ma ellátogat Deszk külterületére, ahonnan élőben jelentkezik be várhatóan 15 órakor az általa „Sulyok-ügynek” nevezett földterületek helyszínéről. A Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán bárki élőben nézheti az eseményt.

Dobrev Klára nem száll le Sulyok Tamásról – itt az újabb akció

Dobrev Klára Deszk külterületéről jelentkezik, ahol – állítása szerint – a Sulyok-ügyben érintett földterületek találhatóak/Fotó:  MTI/Lakatos Péter

Mint arról a propeller.hu is beszámolt, Dobrev Klára múlt héten bejelentette, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök ügyvédként a kétezres évek elején termőföldet játszott külföldi kézre, ezért lemondásra szólította fel az államfőt.

A politikus állítása szerint különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűncselekmények gyanúja miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett és az Alkotmánybírósághoz fordult. Állítása szerint Sulyok alkotmánybíróként is képviselte a földmaffiás céget.

A Sándor Palota ezután közleményt adott ki, melyben visszautasították a vádakat.

„Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök több, mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre”

Dobrev Klára ezután megfosztási eljárást kezdeményezett Sulyok Tamás ellen, hogy ne kapjon élethosszig tartó ötmilliós fizetést, szolgálati lakást, háromfős titkárságot, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátást, autót sofőrrel.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
"Schmitt szakdoga lopása nem bűntett volt és nem volt elévülés mégis le kellett mondania, mert hazudott és csalt.
ezt szutyok tomi többszörösen elkövette, és azon dilemmaznak egy része elévült??
mé ilyen debil hülye az ellenzék, nem latják ezt a tényt?
Novák detto.
semmi elévülés, csak erkölcs-etika."

ha egy ügyvéd törvénytelen dolgokat tesz esküje ellenére,
az erkölcsi eikai hullát nem lehet ügyvédi kamarával védeni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@RonaGyuri: hiányozni fog a föld? vagy mit kell majd nézni?
Őrnagy
@RonaGyuri Gyagyás: Mit kellene arról hinnünk Gyagyás, hogy azok a földek amikről Klárika hablatyol, átkerültek időközben a Magyar Állam tulajdonába (a haszonélvezetével együtt) és egyetlen pillanatra se voltak külföldi tulajdonban (nem úgy, mint az Ukrán feketeföldek, amiket tényleg átjátszottak az USA spekulatív tőke végleges tulajdonába), csak állítólag a haszonélvezeti joguk ideiglenesen, ami nem volt tiltott lehetőség?
Pusztai
"Schmitt szakdoga lopása nem bűntett volt és nem volt elévülés mégis le kellett mondania, mert hazudott és csalt.
ezt szutyok tomi többszörösen elkövette, és azon dilemmaznak egy része elévült??
mé ilyen debil hülye az ellenzék, nem latják ezt a tényt?
Novák detto.
semmi elévülés, csak erkölcs-etika."

ha egy ügyvéd törvénytelen dolgokat tesz esküje ellenére,
az erkölcsi eikai hullát nem lehet ügyvédi kamarával védeni!
Pusztai
hát ha egyszer köztörvényes bünöző!
a jogászok első reakciójuk az volt, hogy ELÉVÜLT -
és nem a cselekmény tagadása. ezek után nem kéne megdöbbenni
jesz
Hajrá Dobrev! Nem elengedni! Orbánék már keresik a következőt, és hozzá egy hihető magyarázatot...de csak keresik...
Toller Béla
A Sándor Palota ne avatkozzon bele ! A Karmelita se, meg az a tégla se, a Horthy udvaron...a kövek ne pofázzanak ! A sulyok meg egy halom becstelen és dicstelen ellentmondás, semmiképpen sem egy tiszteletreméltó köztársasági elnök. Nem is úgy működik, nem is úgy néz ki...menjen !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.