Hankó Balázs szerint megtiszteltetés és felelősség, hogy Orbán Viktor felkérte őt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére.

„Nem posztot, hanem feladatot kaptam” – fogalmazott Hankó Balázs. Őt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére, miután Csák János korábbi miniszter váratlanul lemondott.

Nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom

– mondta az MTI-nek adott interjújában a frissen kinevezett Hankó. 

Kifejezte köszönetét Csák János leköszönő miniszternek, akitől elmondása szerint az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. Kiemelte, hogy az ő munkáját kívánja folytatni.

„Nem posztot, feladatot kaptam” – Hankó Balázst nevezte ki Orbán kulturális és innovációs miniszternek

Hankó Balázs váltja Csák Jánost a KIM élén – Fotó: Facebook.com/hankobalazsallamtitkar

A kormányzati tapasztalatait illetően Hankó Balázs elmondta, hogy a kormány munkáját már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt esztendőkben, tanácsadóként, miniszteri biztosként, helyettes államtitkárként és államtitkár is kipróbálta magát – írta az MTI.

A Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől négy területen – a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció – államtitkárként tevékenykedett.

Azonban már 2010-től tanácsadó volt az egészségügyért felelős államtitkárságon, ezt követően pedig 2017-től az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett – adta hírül az MTI.

Hankó Balázs egyébként eredetileg gyógyszerész és egyetemi oktató – az utóbbi években azonban a közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

Érzése szerint alapos ismeretekkel rendelkezik a felsőoktatással és több szakterülettel, a tudományirányítás és a közintézmények megújításával kapcsolatban – tudatta az MTI.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Posztot kaptál baszki. Annyi helyen voltál már de minke semmi eredmény nem volt sehol.
felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció – államtitkár
tanácsadó volt az egészségügyért felelős államtitkárságon
orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos
tanácsadóként, miniszteri biztosként, helyettes államtitkárként és államtitkár
eredetileg gyógyszerész...na bazzzz meg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
tudjuk szolgálni Orbán mocskos hatalmát! =))
Horizont
@Clavigo: ...és így semmihez se !!!
Eladott Ország
Hankó Balázs, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint: „Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell." Gondolom, ennek jegyében űztétek el a CEU-t. Újabb percemberek a színadon, felejthető mind a tevékenységük, mind a nevük. "Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között." Kérdés, hogy egy fideszes mit ért "innovatív" alatt? - Innovatívan elnyomni az alternatív hangokat és kulturát. Első lépésként abba kellen hagyni a tudományos-technikai és mérnökképzés fellegvárának, a BME-nek a kivéreztetését. Az MCC orbánjúgendi, janicsárképző 100 milliárdjaiból átcsoportosítani nemzeti célokra. Már akkora a káderhiány a fideszben, hogy lassan visszahozzák Josip Totot és Kaya Ibrahimot.
Eladott Ország
Hankó Balázs : "...Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között. ..." ez a cél rögtön az Ausztriához történő felzárkózás után következik, és körülbelül ugyanannyi valóságalapja van ebben az összeszerelőüzemmé prostituált, végletekig szétrabolt nyugat ázsiai ruszo-türk banánköztársaságban.
namihami
@Horizont: 11.42: És tegnap megint kapott ez a fajta ""szakértelem és kinevezési technika"" újabb (min) két évet!
Ez még mindig a 18. században vegetáló magyar cselédlétforma országa! És nemhogy kifelé jönne, de expresszsebességgel robog visszafelé! Ha nincs uraság, teremt magának!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.