Bár a végrehajtók korrupcióval vádolt ex-elnöke, Schadl György előzetesben ült, az üzlet nem állt meg, végrehajtó irodái 189 milliót termeltek neki. Az ügyészség pedig 200 milliós büntetést indítványozott ellene.

Bár 2021 novemberétől két éven át, házi őrizetbe helyezéséig börtönben ült Schadl György, a végrehajtók korrupcióval vádolt korábbi elnöke, a letartóztatásának két éve alatt összesen 189 millió forintot keresett az érdekeltségébe tartozó, állami feladatot ellátó végrehajtói irodákkal – derült ki a társaságok friss pénzügyi beszámolóiból. Mindez azért is érdekes, mert a Központi Nyomozó Főügyészség a vádemelésében egyebek mellett 200 millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a volt végrehajtói elnökkel szemben, tehát Schadl a börtönben ülve csaknem megkereste a lehetséges büntetés összegét

- számol be a 24.hu.

Vérlázító: az előzetesben is majd' 200 milliót keres a végrehajtók volt elnöke – Szinte épp amennyi büntetést kellene fizetnie

Illusztráció: 123rf.com

A volt végrehajtó elnök a saját irodáján kívül a szintén vádlott felesége végrehajtói irodájában is rendelkezik tulajdonrésszel, és noha meggyanúsításuk után mindkettőjüket felfüggesztették, az irodák azóta is termelik nekik a pénzt. Erre azért van lehetőség, mert a Schadl házaspár irodáit helyettesítéssel más végrehajtók vették át, a helyettesekkel pedig mindketten úgy állapodtak meg, hogy azok 10 százalékos tulajdonrészt kaptak a végrehajtói irodáikban. Ez azt jelenti, hogy a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is a Schadl házaspárt illeti meg; az összeg az elmúlt két évben meghaladta a 425 millió forintot

- részletezi a 24.hu.

Forrás: 24.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Milyen érdekes a piti ember ha csal annak azonnal megszüntetik a vállalkozását. Ennek a nép nyúzónak meg engedik tovább, hogy embereket tegyenek tönkre a kapzsiságuk miatt. De azokat a végre hajtókat is elitélem akik 10%-ért elvégzik a piszkos munkát.
csak úgy....
0rbanisztán a népnyúzók,hazugok és tolvajok földje!
szaboria1
Milyen érdekes a piti ember ha csal annak azonnal megszüntetik a vállalkozását. Ennek a nép nyúzónak meg engedik tovább, hogy embereket tegyenek tönkre a kapzsiságuk miatt. De azokat a végre hajtókat is elitélem akik 10%-ért elvégzik a piszkos munkát.
jesz
Ennek a sádlinak valaki csak engedi ezt a vagyonszerzést?
csak úgy....
@jesz: de csak míg osztozkodik a dagival !
KisTehen
@csak úgy...: ennyit ér a pétered ... orbánék is maradtak kormányom ... legközelebb 2 év múlva reménykedhettek ...

addig is fizessetek

HAHAHA

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.