Amit most látunk, az a tűrhetetlen kategória, azon nem lehet nem felháborodni – mondta a légiközlekedésben tapasztalható fennakadásokról a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem arról van szó, hogy jól szervezik-e a légiközlekedést vagy sem, hanem arról, hogy az emberség minimuma is hiányzik.

Orbán elszólta magát, ő is tudja: "nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon"

Fotó: Facebook/OrbánViktor

Hangsúlyozta, hogy a repülőtér legtöbb utasa egész évben dolgozott, a félretett pénzéből el akar menni nyaralni, a legtöbben ezt komoly erőfeszítéssel hozzák össze, a legtöbb magyar család számára az év egyik fontos eseménye. Nemcsak arról van szó, hogy rosszul szervezik hanem, hanem arról, hogy semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren, a légiközlekedésben, amikor nem mondják meg, mi a helyzet, amikor óriási késések vannak

– tette hozzá.

Nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon, hogy az ember csak úgy kénye-kedve szerint repkedhessen, vagy nyaralgasson, a legtöbb magyar család számára ez az év egyik legfontosabb eseménye. Erre készülnek. És erre nem csak arról van szó, hogy rosszul szervezik meg, hanem hogy semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren

- emelte ki Orbán Viktor.

Ami a repülőtéren történik, az még az állami tulajdonszerzés előtti időszak következménye – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: bízik benne, hogy amikor megtörténik a reptér tényleges fizikai átvétele, a helyzet javulni fog. Nemcsak a repülőtér üzemeltetőinek kell javulnia, mert gond van légiközlekedés irányítóival és a földi kiszolgálással is

– mondta Orbán Viktor.

Leszögezte, hogy sokkal több megértést és emberséget várnak azoktól, akik ott a magyar emberekkel vagy a turistákkal találkoznak. Nyomatékosította, hogy vannak elvárások, amiket a kormány támaszt és a minisztereket felszólította, hogy ezeknek szerezzenek érvényt.

Forrás: Kossuth Rádió

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nejlontacskó
A kurva anyádat, te képmutató, rühes geci!
Aki MÁV, netán a Volán járatain utazik, az milyen emberséget fedezhet fel a késésekben, járatkimaradásokban?
Vagy ez, csak akkor szempont, ha másokat mocskolhatunk vele?
Netán a jogtalan kilakoltatásokban, politikai színezetű elbocsátásokban, ó hős vezérünk, monnd, hol keressük az emberséget???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nejlontacskó
A kurva anyádat, te képmutató, rühes geci!
Aki MÁV, netán a Volán járatain utazik, az milyen emberséget fedezhet fel a késésekben, járatkimaradásokban?
Vagy ez, csak akkor szempont, ha másokat mocskolhatunk vele?
Netán a jogtalan kilakoltatásokban, politikai színezetű elbocsátásokban, ó hős vezérünk, monnd, hol keressük az emberséget???
KisTehen
méghogy nem?

gyurcsányék is milliárdos luxus lakást vettek
mackoka46
Ha tudja, hogy rosszak a fizetések miért nem intézkedik. Miért csak az infláció felpörgetését rendeli el. Az üzemanyagok árát azt szajkózza, hogy milyen jóságos, hogy csak ennyit meg annyit emelhetnek, jó lenne ha a sonka meg a parizer árával is törődne ez a szégyentelen populista.
colibri
Én is elszólom magam: dgljn meg!
colibri
@mackoka46: Intézkedik. A sajátjáról biztosan. Már 6 millió 300 ezer felett jár... Ja, és az őt hatalomban tartók, a neres képviselők is (meg a nem neresek is) bőségesen meg vannak fizetve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.