Minimális szintre csökkenti az NMP nevű oldószer kibocsátását a Debrecenben most épülő CATL kínai akkumulátorgyár, a módosítási kérelmét pénteken nyújtotta be a hajdú-bihari kormányhivatalhoz – közölte a városháza az MTI-vel.

Debreceni akkumulátorgyár: a városvezetés megnyugtató híreket közöltPapp László, Debrecen polgármestere a 2024-es Békemeneten. Fotó: Facebook/Papp László

Közleményükben emlékeztetnek rá, hogy az önkormányzat az elmúlt egy évben folyamatosan egyeztetett a CATL képviselőivel annak érdekében, hogy mindazokban a kérdésekben, amelyek Debrecen közösségét kiemelten foglalkoztatták, pozitív változásokat érjenek el.

Ennek eredményeként néhány héttel ezelőtt a CATL bejelentette, hogy hűtés-technológiát vált: jelentős mértékben csökkenti a vízfelhasználását és nagyobb részben használ fel tisztított szennyvizet – írták.

Közlésük szerint pénteken a CATL benyújtotta a kormányhivatalhoz azt a módosítási kérelmét, amelynek eredményeként az NMP nevű oldószer kibocsátását minimális szintre csökkenti. A három pontforrás közül az elsőn a jogszabály által engedélyezhető 150 mg/m3 helyett 2 mg/m3-re, a másodikon engedélyezhető 20 mgC/m3-ről 1,21 mgC/m3-re, a harmadik pontforráson 1 mg/m3-re csökkenti a maximális kibocsátást – ismertették.

Az energiahatékonyságot szolgálja, hogy az általuk bérelt ingatlanukban nem lesz gázfelhasználás, sem az ott végzett tevékenységhez, sem az épület fűtéséhez – jelezték.

"A most benyújtott módosítási kérelem is jól mutatja, hogy a CATL tulajdonosai és vezetői meghallgatták és megértették a debreceniek aggodalmait és azokra hosszútávon is megnyugtató megoldást találtak"

- írta az önkormányzat.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Őszintén szólva addig szolidárisan olvastam a debreceni akkugyárakról szóló híreket, tiltakozásokat amíg június 9-én ki nem derült, hogy minden aljasság után is a Debreceniek a maffiát választották meg újra.
Onnan azt gondolom, hogy itt volt a lehetőség, hogy az aljasokat lecseréljék, de nem tették, hát akkor oldják meg az akkugyárakkal kapcsolatos gondokat egyedül!
Béla333
Őszintén szólva addig szolidárisan olvastam a debreceni akkugyárakról szóló híreket, tiltakozásokat amíg június 9-én ki nem derült, hogy minden aljasság után is a Debreceniek a maffiát választották meg újra.
Onnan azt gondolom, hogy itt volt a lehetőség, hogy az aljasokat lecseréljék, de nem tették, hát akkor oldják meg az akkugyárakkal kapcsolatos gondokat egyedül!
KisTehen
@Béla333: az aljasok a libsik, akik az agyatokat mossák
jáger laszló
Örömhír
A debreceniek kevesebb NMP-t fognak szívni!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
vitriol
A városvezető nem állt ki a városért, minek tette volna, ha így is megnyerte a választást!
Yoda69
Es ezt most igy bemondasra higgyuk el a kinaiaknak? :)
En sokat dolgoztam kinaiakkal egyutt. Bizton merem allitani ez is az atveres resze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.