Nálunk szerencsésebb, erősebb, nagyobb népek katonai doktrínájában alaptétel: „Senkit nem hagyunk hátra.” Többek között ezért erősebbek, nagyobbak, szerencsésebbek. Mert bármilyen romantikusan is hangzik ez az alaptétel: bizalom, lojalitás, hit és hűség nélkül nem lehet építkezni. Ez nem romantika: ez tény. Voltak időszakok a magyarság életében is, és többnyire ez volt a döntő, amikor senkit nem hagytunk magára. És voltak időszakok, sőt bármennyire is fáj: vannak, amikor magára hagyjuk sajátjainkat. Aztán jó nagyokat csodálkozunk, hogy senki nem vesz már lassan komolyan, hogy következmények nélkül lehet megverni, bezárni, kiutasítani, be nem engedni magyar állampolgárokat, magyarokat, akár államelnököt is, miért is ne.
Forrás:
magyarhirlap.hu
Feltöltő: Free Előd
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mondták-e neki, hogy ne pofázzon más nép belügyeibe?
Nem ismeri a jog általános alapelvét, mely szerint a jog taxatív ismeretének hiánya nem mentesít a következmények alól?
Van még kérdésem, de felesleges.
Egy őrült idea őrült rabja raboskodik!
Minden tolvajt zsivány előbb emelt celeb sorba ,mint azt alkiknek a befizetett adójából eltartja ezeket az élősködőket!
Érted harcolna bárki 17 hónapja ???
Válaszolok:
NEM
Anno úgy mehettünk Törökbe, Szíriába, Iránba, hogy komoly eligazításon estünk keresztül!
Mert van ám olyan, hogy megnézel európai módon egy nőt és máris elvágták a nyakadat!
Én az élettapasztalatom okán nem értem azt a madarat, aki elment világot váltani a föld túlfelére és most csodálkozik, hogy dutyiban van! Ennyi erővel őt is kivégezhették volna, bár akkor kin lehetne példát statuálni?
Törökbe a bazárba jártál ? Komoly eligazítás ???
Most is csak a melled vered. És károgsz.
Zavaros írása arra vall, hogy az ápolók éppen elmentek a számítógép mellől.
Egyébként van sejtésem, hogy mellik nick név változott hirtelen erre a senkiházira!
Van az X25 protokollnak sok előnye, az egyik az azonosítás! (kitől - kinek megy a csomag, mert ugye 1492 bytos csomagonként megy az információ.)
Végignéztem a témákat, és csak ti 3-an tudtok mindent, ti hurrogtok le mindenkit.
Kéne nektek egy külön oldal. Vagy ez már csak a tietek ???
Több időm a kedves 3/3-as bandára nem kívánom szánni.
Legyen jobb napotok mint amilyen okoztok másoknak.
ja, és Te , vagy Én, miért nem vagyunk dél-amerikai börtönben? azért mert nem tettünk olyat, hogy ott legyünk. az élet egyszerűbb, mint sokan gondolják.
Elment Bolíviába "felszabadítani" őket.
Ez kérem a terrorizmus eklatáns példája!
Pont olyan, mintha egy román állampolgár ide jönne Orbánt megölni!
Felnőtt és tanár emberként tudta mit vállal, akkor most ne szövegeljen, hanem emberhez méltó módon viselje következményeit!
@Atomqkac: Nem foglalkozok azzal a felfuvalkodott jöttmentel!
Senkiházi, hazája nincs, csak provokátor szövege.
Nekem meg a fenekem nyalhatja ki reggelente...
Új hozzászólás