NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE 2013-01-14 AFP afp.com Több százan tüntettek tegnap a Fidesz székháza előtt, hogy egyik alapítója által nemrégiben írt romaellenes, rasszista cikk ellen tiltakozzanak. A tiltakozást a DK szervezte, tudósít a francia hírügynökség Budapestről. * * * Az antiszemitizmus és homofóbia ellen küzdő Kisebbségeket Támogató Tunéziai Társulat azzal vádolt egy iszlamista kormányerőkhöz közelálló militáns szervezetet, hogy az tört be helyiségeibe, olvasható az AFP tuniszi jelentésében. (A hírügynökség nem írja, hogy e szervezet milyen támogatásból tartja fenn magát.) THE DAILY TELEGRAPH telegraph.co.uk Simon Perez, a béke Nobel-díjas izraeli elnök azzal támadta Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányát, hogy nem hajlandó békét kötni a muzulmán világgal és e helyett kockáztat egy újabb palesztin felkelés kitörését, írja a vezető konzervatív brit lap jeruzsálemi tudósításában. Ha nem lesz diplomáciai döntés, a palesztinok visszatérnek a...
Az iráni atomfenyegetés "katonai illúzió"
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Orbán tombol: "Vérlázító, abszurd és felháborító. El kell zavarni"
- Magyar Péter: Felháborító, hogy a kormány magánérdekből áldozza be a Diákhitel Központot
- Óriási fordulat jöhet a főpolgármester választáson, roppant furcsa telefonos kutatás kezdődött
- Az Orosz Hírszerzés szerint a globalisták likvidálni akarják Orbán Viktort, vigyáznia kell a magyar minisztere...
Itthon
- 2024. May 24., 11:01
Orbán tombol: "Vérlázító, abszurd és felháborító. El kell zavarni"
Itthon
- 2024. May 24., 11:15
Kiderült, hányan dolgoznak Magyarországon és mekkora a munkanélküliség
Itthon
- 2024. May 24., 06:50
Ezekben a közép-európai országokban jobban keresnek, mint Magyarországon – Már a románok is lehagytak minket
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 23., 06:50
Retteghetnek az allergiások – Támadnak a pázsitfűfélék
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
haaretz.com
Jehud Olmert korábbi izraeli miniszterelnök azzal vádolta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy több mintegy 3 milliárd dollárt fecsérelt el az elmúlt két évben olyan „katonai illúziókra”, mint az iráni atomfenyegetés, írja a baloldali izraeli lap.
* * *
Izrael középbal pártjai megállapodtak abban, hogy együtt dolgoznak az egyenlőségért és 10 éven belül megszüntetik azt a különbséget, ami fennáll az élet különböző területein zsidók és arabok között."
az Arabokkal felvetetik a zsidó hitet,szerintük !
Nem véletlen a több ezer éves ellenszenv !